Kedves Olvasóinknak bizonyára feltűnt, hogy az utóbbi nagyjából egy évben kevés és felettébb szűkszavú elemzés jelent meg tőlem. A dolognak több oka is van, ezek közül a legfontosabb, hogy ez idő alatt a politikai korrektség jegyében csak néhány szűk témában nyilatkozhattam, ugyanis szakmai tudásomat (az időm és figyelmem mellett) egy hazai e-könyves vállalkozás tanácsadójaként töltöttem. Egy év nem feltétlenül nagy idő, ugyanakkor bőségesen elegendő arra, hogy olyasmibe is belelásson a „földi halandó”, amibe egyébként – függetlenül szakmai és bloggeri múltjától – kevésbé tudna. Az alábbiakban egy korábbi bejegyzésemben emlegetett körforgás, a „nagy triumvirátus” egyes elemeinek gondjait és egymáshoz való viszonyát igyekszem boncolgatni gyakorlati tapasztalatok alapján, a „belső ember” szemével. [A filmet egyébként ajánlom megtekintésre.]

A körforgás

Mindennek alapja a pénz. A pénz, amelyet a vásárlónak kellene kifizetnie (de kevésbé szeretne), hogy a forgalmazó fejlessze az áruházát (vagy korábban befektetett tőkéjének egy részét végre visszakapja), a kiadó kifizethesse a szerkesztőt, a könyv konverziójának költségét, végül és persze elsősorban eljuttathassa a szerzőnek jól megérdemelt tiszteletdíját, pontosabban annak nevetségesre redukált egy könyvre eső morzsácskáját.

Számtalanszor leírtuk már, sőt, nálunk sokkal befolyásosabb emberek is elmondták, hogy a minőségi végfelhasználói tartalomhoz – akár tetszik, akár nem – egy speciálisan összeállított gyártósor kell, annak minden létező nyűgjével és költségével egyetemben. Ezért nincs „ingyen” a szerző és a kész e-könyv közötti „konverzió”, mert ugyanazok a lépések szükségesek hozzá, mint amelyek a hagyományos könyvhöz is szükségesek. Ennek részletes taglalásától most eltekintek, helyette olvashattok erről több helyütt [például Dwo tollából itt vagy e cikk szerzőjétől itt], illetve ajánlom a nyájas olvasóink figyelmébe az alábbi keretes írást is. Számos kommentelő illette heves kritikával azt a modellt, amely alapján a pillanatnyi hazai e-könyvkereskedelmi rendszer működik. A kifogások között első helyen mindig ennek bonyolultsága és a szerzőkre vonatkoztatva meglehetős igazságtalansága szerepelt, majd az, hogy drága, a folytatásban pedig rendszerint a minőség, sőt, a gyártó „cső” bizonyos technikai paraméterei szerepeltek („ugyan, 2013-ban miért is történik Atlantis-szal a gyártás”). Az ideológiákkal, állításokkal kapcsolatban két fontos dolgot szeretnék leszögezni.

Egyrészt, a rendszer millió sebből vérzik, elég messze van a tökéletestől, ugyanakkor a jelenlegi piaci viszonyok között működőképesnek látszik.

Másrészt, minden tisztelt kommentelő szíves figyelmét felhívom, hogy a hazai e-könyves piac nagyjából tízezred akkora sincs, mint a papírkönyvek piaca (fogyási adatok alapján), vagyis a piac teljesen szabad, bátran be lehet szállni! Lehet hozni az új és újabb ötleteket, ezzel megvalósítva azt, amelyet mi – és itt gondolok most a hazai e-könyves szakma valamennyi képviselőjére, akik közül sokakat nagyon nagyra tartok – bizony „sz*rul” csináltunk. Vagy nem jutott eszünkbe. Kezdve az xml-alapú könyvgyártással, az egy gombnyomásos papírkönyves vagy pdf-konverzióval, az igazságos(abb) szerzői bánásmóddal, a sikercímek piacra dobásával és a többi és a többi.

Én magam a konstruktív kritika híve vagyok, legtöbb esetben nem szeretem a negatív kritikát, csak akkor, ha javító szándékú és érdemi kommentárt tudok hozzáfűzni és/vagy magam jobban tudom elvégezni. Megbízatásom utolsó heteiben érkezett egy megkeresés, amelyben egy szerző ajánlotta fel saját könyvét kiadásra úgy, hogy a kiadáshoz szükséges lektori, szerkesztési és korrektori feladatokat mi csináljuk meg. Adtunk neki árajánlatot (tekintve, hogy saját forrásból ezt nem csak mi, de szinte senki más sem hajlandó megtenni). Sokallta, amit nem csodálok azzal együtt sem, hogy igen kedvező volt a végösszeg.
Néhány hétre rá a kötetet megleltem a Publio Kiadó könyvesboltjában, és hála a technológiának, módom volt beleolvasni. A szöveg egy az egyben a szerzői szöveg, sehol egy nyelvhelyességi javítás, sehol egy korrigált magyartalan mondat, sehol az értelemzavaró logikai és stilisztikai bukfencek feloldása.
Komolyan hiszem, és ezzel maradéktalanul egyet tudok érteni egy magyar kiadó marketingigazgatójával, amikor azt mondja, ez a fajta igénytelenség, a nettó mennyiségre való törekvés akár az igényesség látszatának elvesztésével is – nem beszélve a valódi szakmai igényességről – a piac egyik jelentős kerékkötője.


UPDATE: A Publio válaszolt a keretesben megjelent feltevésekre

Néhány héttel ezelőtt egy szakmai kerekasztalon feltették hármunknak azt a kérdést, hogy no, vajon mi az oka annak, hogy a magyar e-könyvpiac még nem pörög. A válasz nagyon világos volt: messze, nagyon-nagyon messze vagyunk még a kritikus tömegtől. Ennek számos oka közül az e-könyvekkel kapcsolatos számos félreértést és tévhitet, a „húzó”-címek hiányát, az eszközök viszonylag magas árát (és ehhez képest megdöbbentően rossz minőségét, tartósságát, illetve megbízhatóságát), a gazdasági válságot, a kiadókat, a jogtulajdonosokat, az áfát, és még a jó ég tudja mit lehet hibáztatni. Talán még az Atlantis Word Processort is.

A gyakorlat, egy év „belső” tapasztalata alapján, ennek elég speciális elegye. Kicsit mindenki „hibás”, kicsit mindenütt van egy szűk keresztmetszet, egy alapvetően gyenge láncszem, anélkül, hogy „leggyengébb” láncszem lenne. A triumvirátus mindhárom tagjánál és ezen kívül is.

ÁFA?

A 27% helyetti 5% a bruttó végfelhasználói árban 17%-os differenciát jelent nagyjából. A most átlagosnak tekinthető 1000 forintos árban ez 170 forintnyi különbség. A „jóárasított” könyvek esetén 500 forint helyett 414 forintot, a „menő” könyvek 2500 forintja helyett 2067 forintot jelentene. A tapasztalat azt mutatja, hogy a „menő” címeket különösebb szívfájdalom nélkül megveszik a 2000 forintnál számottevően drágább árcédulával is. A „nem menő” könyvekért pedig az 50%-os, nagyon komolyan (és nem utolsó sorban rengeteg pénzért) hirdetett akciók keretében sem tolonganak. Nem kétlem, hogy az áfa megváltoztatása (amelyre vajmi kevés esély van a közeli jövőben) érdemben változtatna a helyzeten, de ez a változás nem lenne annyira jelentős, mint azt sokan gondolják.

A triumvirátus szempontjából a legnagyobb gond a kiadók és a forgalmazók oldaláról jelentkezik, a komparatív árazás miatt nehéz a papír osztva kettővel egyenlő e-könyv képlet alkalmazása, mert ez esetben számukra is jelentős hátrányt jelent az államnak fizetendő jóval magasabb összegű áfa.

DRM?

Nincs jelentősége. Amire szükség van, azt kemény (Adobe) DRM-mel is megveszik, amire nincs, azt akár mezitlábasan, vízjelenés nélkül sem. A „social-DRM” visszatartó ereje a gyakorlati tapasztalatok alapján elfogadható, a jelentős kiáramlás (sokféle eladott cím) ellenére is csak elvétve kerülnek elő torrent- és egyéb oldalakon legális forrásból származó, „kriminalizált” kópiák. Összehasonlíthatatlanul ritkábban, mint elektronikus változatban nem hozzáférhető húzócímek otthon szkennelt változatai. A kiadók kifogása a DRM-mentes vagy a „social-DRM” megoldásokra vonatkozóan tapasztalataim alapján teljesen megalapozatlan (lásd korábbi írásomat), a „nem adom ki e-ben, mert ellopják” elv megalapozottsága simán vetekszik a Loch Ness-i szörny realitásával. A triumvirátus szempontjából a kezdeti finanszírozási szükséglet és a működőképességgel kapcsolatos fenntartások jelentenek fejfájást/akadályt. Egy kemény rendszer létrehozása egy az egyben jelenti egy teljesen zárt rendszer létrehozását (erre voltak hamvukba hullt, illetve gyertyalángként is alig fénylő kísérletek), a „lágy” megoldások működőképességéről pedig a jogtulajdonosok nincsenek meggyőződve. Azzal együtt, hogy egy működő és megbízható vízjelezési rendszer előállítása nem két fillér és nem három hét (tehát itt a WordPress, Drupal vagy Joomla alapú „haver majd összedobja” eljárás nagyon nem működik).

Gyártástechnológia

Egy szó: „múkodj!” Slussz. A vásárlók jelentős része számára (és itt most nagyon komoly, 95% feletti túlsúlyról beszélek) tökéletesen irreleváns, hogy a késztermék hogyan készül. Ha az üzembiztosan, érdemi hibák nélkül, az alapvető minimális funkcionális tudással (fizikai és logikai tartalomjegyzék, működő linkek) megérkezik hozzá (akár magára az eszközre), nem fog kódokban turkászni, hogy azt most xml-forrásból, Atlantis-szal vagy Indesign-nal generálták-e, esetleg a Calibre köpte ki magából.

A triumvirátus szempontjából a gyártás tekintetében is elképesztően kusza a helyzet. Az ideális cső-megoldás, amikor a hagyományos (könyv)gyártás-technológia egy pontján kettéválik az e-kiadás és a papírkiadás útja, üdvözítő lenne (még ha a tapasztalatok alapján technikailag akadnak is vele gondok), de a valóság ettől elég messze van. Egy év leforgása alatt „forrásanyag” tekintetében az alábbiakkal találkoztam: epub (vállalhatatlan, a „házi barkács” szintet is alulmúló minőségben), rtf, word, pdf, Indesign, Quark, Ventura, és természetesen papírkönyv. A szöveg szerkeszthetőségének visszaállítása (úgy, hogy közben a szövegminőség ne romoljon) nem egy magától értetődő copy-paste utasítás, és a legkevésbé sem merülhet ki egy „küldjük rá a Calibre-t” huszárvágással. Márpedig valamilyen fokú konverzióra (a kereskedelmi értéket képviselő) archív anyagok esetén mindenképp szükség van, ez pedig elég komoly szakmai felkészültséget igényel. Nem beszélve arról, hogy a formátumkövetés későbbi igényére nagyjából már most minden gyártott anyagnál fel kell készülni, hogy 2-4-10 év múlva az akkori vásárlók (vagy az eszközt cserélő korábbiak) is kiszolgálhatóak legyenek azonos minőségű tartalommal anélkül, hogy azt (ismét jelentős költséggel) újra kelljen gyártani.

Hiányok

Nincsenek hivatalos adatok a magyar e-könyv-piac forgalmára vonatkozóan. Egyes – általam súlyosan tévesnek ítélt – becslések alapján nagyjából 300-400 milliós bruttó éves árbevétellel számolhatnak az e-könyvforgalmazásban, illetve -kiadásban érdekelt vállalkozások. A gyakorlati tapasztalatok (és részben saját becslések) alapján ez a szám ennek nagyjából huszadrésze, 15-20 millió forint lehetett 2012-ben, de talán még ez is túlzó kicsit. Ennek jelentős részét az ekonyv.hu/bookline.hu/shopline.hu konzorcium „nyelte le”, kiadóként jelentőset hasított belőle az Akadémia/Complex csoport és a multimediaplaza.hu, iOS vonalon a Publio, továbbá úgy általában a bookandwalk.hu, a digitalbooks.hu és a polc.hu. A sorrend persze kicsit esetleges, bár az ekonyv.hu alapos elsőségében nincs okom kételkedni.

Számoljunk egy kicsit! Ez mondjuk legyen 8 vállalkozás, egy vállalkozás üzemeltetéséhez csak személyi jellegű ráfordításként számoljunk egy emberrel (ez nonszensz egyébként, de azért tételezzük fel), továbbá azzal, hogy ő havi nettó 150 ezer forintot keresett, ami megfelel a versenyszféra 2012-es átlagbérének. Ennek bruttó bérköltsége a munkáltató számára éves szinten és fejenként 3,562 millió, a 8 „vezető” beosztású alkalmazottra vonatkoztatva összesen 28,5 millió forintot tenne ki. A fenti számból (amely a teljes bruttó bevételt jelenti) kivonva az utóbbi számot (amely csak a személyi jellegű ráfordításokat jelenti) közel 10 milliós deficit adódik, és akkor még nem számoltunk az olyan „csekélységekkel”, mint a jogtulajdonosoknak kifizetett díjak, a szerverüzemeltetés, informatikai fejlesztés, marketing és az „ügyön egyébként dolgozó” nagyjából félszáz ember bérköltsége. Ja, meg az ÁFA.

Azt, hogy minderre miért is van szükség, e cikkben nem szívesen részletezem, viszont egy másik blogposztban akár vitaindító is lehet. Amit láttam, tapasztaltam, az alapján a legkevésbé sem az jellemző, hogy linkeskedő alakok mesés fizetésekért naphosszat a lábukat lógatják. Sehol.

Az első és igen fontos hiány a forrásoké. Az elkötelezett vállalkozások (és ilyen akad azért szerencsére) még ideig-óráig kádszámra fogja a pénzt dönteni a magyar e-könyves piac fellendítésébe azért, hogy két-három (négy?) év múlva olyan piaci pozícióból tudjanak indítani a „nagy hajrá” idején, ahonnan stabil és várhatóan busás bevételre tehessenek szert. De ezt bizony ki kell várni.

A pénz azonban nem minden, illetve nem tud mindent megoldani. Ha túl is tesszük magunkat a marketing, az általános népszerűsítés, a fejlesztés, a konvertálás, a paradigmaváltás gigászi és rendkívül költséges kihívásain, akkor is marad egy olyan akadály, amelynek legyőzése, pontosabban meggyőzése a legkevésbé sem pénz kérdése (illetve pénzé, de ebben az aspektusban az „elég” nem értelmezhető kifejezés). A kiadók, és sok jelentős, Magyarországon tekintélyes olvasóközönséggel és ehhez kapcsolódóan jó nagy vásárlóerővel bíró szerző egyelőre hallani sem akar az e-könyvek kiadásáról. Az okokat számos helyen, számos módon feszegettük, megszólaltattuk az összes oldalt és sok helyütt egészen provokatív hangnemig elmenve próbáltuk őket elefántcsonttornyaikból kiűzni – sajnos hiába. A keresleti oldal paradigmaváltása – még ha sokszor is halljuk a kétkedők vissza-visszatérő szólamait – folyamatban van, az elmúlt egy évben a közösségi közlekedési eszközökön láthatóan gyarapodott az elektronikus eszközöket olvasók tábora (és most nem a mobilon Facebookozó honfitársainkra gondolok). Az igény tehát megvan, erre azonban csak részben érkezik válasz a hazai kiadóktól (a külföldiektől meg pláne), és bár a 2012-es év sok tekintetben áttörést hozott (pl. Ulpius Kiadó, vagy a szürkeárnyalatos trilógia), az „össznépi kiszolgáltság” kánaánjától még nagyon messze vagyunk.

A triumvirátus jogtulajdonosi oldalán a mindennapi gyakorlatban ez a „még nem tudjuk”, „még nem tervezzük”, „majd meglátjuk, hogy jövőre mi lesz” alapvető elkerülési manőverekben, illetve a „védelem nélkül úgyis ellopják” alapvetésében merül ki. Az a néhány tucat kiadó (a nagyobbak és a kisebbek közül egyaránt), aki beszállt a versenybe, egyelőre az ésszerűnél számottevően több időt, pénzt és energiát fektet új rendszerekbe (protokollokba, technológiákba stb.), hogy ezek eredőjeként egy-két év múlva üzemszerűen tudjanak az e-könyves piacra terméket előállítani. Ki saját kútfőből, ki valamely partnere segítségével, de van arra is példa, hogy egy kiadó minden értékesítő partnerének odaadja ugyanazt a könyvet egyedi gyártásra. Ezért van az, hogy Egyesülés ide vagy oda, néhány kiadó könyvéből a forgalmazóknál fellelhető kópiák között minőségben számottevő differencia van. Azon az eget rengető ökörségen túl természetesen, hogy ugyanazt a munkát 3-4-5 alkalommal is elvégzik (3-4-5-ször annyi idő alatt, 3-4-5-ször annyi pénzért). Erre nehéz azt mondani, hogy nonszensz. Ez optikai tisztaságú hülyeség.

Ebből következik az együttműködés hiánya. Ismét filmes ajánlót hozok, érdemes megnézni a John Nash életéről szóló filmet (Egy csodálatos elme), amely viszonylag közérthetően mutatja be a közgazdaságtan (és közvetve egy csomó tudomány) egy jelentős tételét, nevezetesen a játékelméletet. A slusszpoén lelövése nélkül csak annyit árulok el, jelen helyzetben a magyar e-könyves szakma képviselőinek a jelenlegi – bocsánat – erős tesze-toszasága, a klikkesedés és a „házon belüli” ellentmondások helyett pontosan a fent említett ésszerűtlenségek megoldása, elkerülése, rendezése lenne égető feladata a közös győzelem eléréséhez. Üzleti szempontból természetesen senkinek sem érdeke ugyanazon az úton, ugyanúgy járni (pedig jelenleg nagyjából e felé haladunk), pláne nem az, hogy az egyébként kétirányú présben egymás alá licitálva (ide is – oda is) Stihl-fűrésszel vágják maguk alatt a fát. A gyakorlatba ez az egyszerű „ha ő megcsinálja ingyen a konverziót, hát akkor én is” frázisban manifesztálódik, amely nyilvánvaló bukta – már csak a befektetett kegyetlen élőmunka-mennyiséget alapul véve is.

Nyilvánvaló, hogy a teljes normálás és az egyébként szükségszerű és indokolt színesség között meglehetősen széles a paletta. A boltok egyedisége, a nyújtott szolgáltatások jellege simán kiad annyi differenciát, hogy a márkaépítés lehetséges legyen, e mellé békésen elférne egy önös gazdasági érdekektől rövid távon függetlenített, csupán – és elsősorban – a logikus működésre szorítkozó együttműködés. Szemléletes példával, ha valamennyien át akarunk kelni az Atlanti-óceánon, azt érdemes együtt, egy hajóval megtenni, aztán a túlparton mindenki eldönti, hogy hogyan és merre akar menni.

Végül

A cikk elején nem véletlenül tettem a felajánlást a magukat világmegváltónak gondoló kommenthuszároknak. Lehet jönni, ki lehet próbálni, a piac annyira kis szegmense van még (egyelőre) lefedve, hogy ide nem hogy 1-2, de akár egy tucat vállalkozás is gond nélkül elfér. Aztán meglátjuk. Győzzön a legjobb!

Az Amazon hazai megjelenésétől sok okból kifolyólag nem félek, előbb lesznek itt konyhai robotgéppel, Wacom rajztáblával és sportruházattal, mint e-könyvvel. Maradunk tehát a nyelv (és kicsit a földrajz) adta erős szegregációnkban, amelyet a magunk módján jól-rosszul kihasználunk. Az azonban bizonyos, hogy ha komolyan gondoljuk az e-könyves dolgot, úgy olvasók, mint szolgáltatók, akkor nem mutogathatunk egymásra sem ujjal, sem mással, hogy „na márpedig én azért nem” vagy „majd akkor, ha” és a többi, mert ezzel az időhúzáson és saját energiáink amortizálásán túl semmit nem érünk el.

Azt láttam, hogy úgy a személyi, mind a szervezeti, mind a technikai, és talán még a jogi feltételek is adottak ahhoz, hogy a még döcögve sem járó e-könyv-motor végre-valahára beinduljon. Egyre több könyv lépi át a „bűvös” száz darabos (címenkénti) értékesítési volument, és közeledik ahhoz a bűvös számhoz, ahol a saját előállítási költségét már kitermelte. Egyre több kiadó nyílik meg az e-könyvek felé, egyre több szerző adja szerződéses hozzájárulását a megjelenéshez.

És persze egyre több Kindle, Onyx, Koobe, Sony, Kobo, Apple, Samsung és egyéb eszköz lesz a (leendő) olvasók kezében, hogy olvassanak. Mert olvasni, mint az közismert, jó.

Összefoglalva

Ad. 1. Ez itt kérem nem a klasszikus értelemben vett „könyves” szakma, semmilyen tekintetben. Az „öreg rókák” tudása itt jórészt fityfenét sem ér.

Ad. 2. Összefogás nélkül is lehet, de iszonyú sokba kerül – a kút viszont egyelőre feneketlen.

Ad. 3. Minél korábban indulsz, annál nagyobb esélyed van a győzelemre.

Ad. 4. Ne várj gyors megtérülést a munkádért.

Ad. 5. Itt a csere ideje, lehet jönni a kispadról és lehet kipróbálni magatokat.

Ad. 6. Drága olvasók! Ha valamit meg lehet venni, akkor azt vegyétek meg és ne lopjátok el! Ha megvettétek (esetleg ajándékba kaptátok), ne tegyétek közszemlére, hogy más ellophassa!