Azért így a cím, mert bízunk benne, hogy belátható időn belül lesz itt, kis hazai piacunkon egy áttörés, amely legalább akkorát fog szólni, mint a februárban (több napra!) hozzánk látogató Yamato dobegyüttes.
(A DRM a másolásvédelem angol elnevezésének rövidítése, a drum pedig a dob angol megfelelője.)
今日は
Jó napot kívánok tehát mindenkinek, csapjunk a közepébe, és bogozzuk ki, hogy mit is lehet kezdeni ezzel a fránya digital rights managementtel. Mert hogy kezdeni kell vele valamit, az bizonyos.
A kép forrása: http://www.asianews.it
A blog hasábjain számos alkalommal foglalkoztunk a témával, legutóbb éppen egy szomszédos poszt hozzászólói között dúlt parázs vita a másolásvédelem szükségességét illetően. E külön poszt nem titkolt célja az, hogy odacsapjon rendesen, felrázza a kedélyeket és végre — reményeink szerint — kinyissa az érdekeltek szemét.
Alapelv
Adott egy tartalom, amelyet annak kitalálója és/vagy előállítója és/vagy forgalmazója védeni akar a nem kívánt sokszorosítás és/vagy felhasználás ellen, függetlenül attól, hogy a nem kívánt sokszorosításhoz és/vagy felhasználáshoz kapcsolódik-e az övétől független anyagi érdek (gyk. eladják-e a lopott árut vagy csak elajándékozzák).
Elvben minden elektronikusan rendelkezésre álló anyagot lehet DRM-mel védeni, a fő kérdések ezzel kapcsolatban:
- kinek mi az érdeke,
- kinek milyen előnye származik a drm-ből,
- kinek milyen hátránya származik a drm-ből.
Még mielőtt belemennék, elöljáróban csak annyit, jelen eszmefuttatás a drm kemény, vagyis korlátozó jellegű megoldásaira vonatkozik, nem a „puha” drm-re, amely kizárólag a kópia azonosítását, követhetőségét teszi lehetővé például vízjel alkalmazásával.
Érdekek
Minden szereplőnek az az érdeke, hogy jól járjon. A szerző azáltal, hogy sokan olvassák a művét. A gyártó azzal, hogy az elkészült anyagba fektetett időt, tudást, pénzt profittal növelten visszakapja. A forgalmazó azzal, hogy a gyártótól kapott termékeket nagy számban megvásárolják tőle, így szintén profitra tegyen szert. Míg a fogyasztó — mindennek a csúcsán — azt szeretné, hogy amire egyszer pénzt adott ki, az kifogástalan minőségben és lehetőleg minden korlátozástól mentesen, egyszerűen a rendelkezésére álljon nagyjából az idők végezetéig anélkül, hogy neki ezzel különösebben törődnie kellene. Az, hogy mit szeretne olvasni, a DRM tekintetében nem fontos.
Az első galiba itt jön be a dologba, ugyanis mind a kiadók, mind a szerzők, mind a gyártók tudják, hogy ami digitális, az felettébb gyorsan gyakorlatilag végtelenszer sokszorosítható különösebb földrajzi korlát nélkül (éljen az internet, ugyebár). Mivel ezt tudják, szürkeállományuk tekervényeiben rendkívül sokszor megfordul az a gondolat (gyk. félelem szülte kényszer), hogy e másolgatás ellen jó hatékonyan védekezzenek.
Cselekmény 1.
A szerzők/gyártók/kiadók/forgalmazók kemény eszközökkel, vagyis a másolást, illetéktelen felhasználást lehetetlenné tevő szoftveres megoldásokkal védik a tartalmat és az eszközöket is (vagyis sem a tartalom nem hozzáférhető más eszközön, sem az eszköz nem képes nem ellenőrzött vagy nem kompatibilis tartalmat megjeleníteni).
Buktató 1. — avagy ami elromolhat, az el is romlik
Szegények nem számolnak azzal, hogy nincs feltörhetetlen védelem (a Pentagonba is begyalogoltak már kívülről, pedig felettébb jól védett informatikailag). Azzal sem kalkuláltak, hogy a védelem nemcsak feltörhető, hanem meg is kerülhető. Zenére van mikrofon és PCM-felvevő, szövegre meg a szkenner és az OCR programok.
Válasz 1.
Az egyszeri olvasó, ha a fenti eljárás, korlátozás, alapelv zavarja, utánanéz alternatív forrásoknak.
Eredmény 1.
Csökken az eladás.
Cselekmény 2. — avagy egy újabb megközelítés
A kiadó azt mondja, oké, nem korlátozom a felhasználókat abban, hogy csak egyféle formátumot és ehhez kapcsolódóan csak egyféle védelmet alkalmazok. Az AZW (Amazon, mobi/prc) mellett megfér az ADE (Adobe, epub), sőt, esetleg a Marlin (Sony, BBeB) is. A polcról mindenki azt vesz le, amit akar.
Buktató 2.
A mobit csak az Amazon rendszerén lehet autentikálni (vagyis az eszközt és a tartalmat összeházasítani), másutt — tudtommal — nem. Vagyis védett mobit (azw-t) csak az Amazon közreműködésével lehet árulni. Marlin/Sony dettó. Adobe Content Servert vehet bárki, akinek van rá párszázezer (millió?) forintja, aztán tejelhet az Adobe-nak, hogy telljen neki további fejlesztésekre. Vagyis a szerző nem tehet mást, mint hogy több forgalmazóval/gyártóval leszerződik és/vagy olyan gyártót/kiadót/terjesztőt keres, aki a fentieket valamilyen bravúrral képes megoldani.
Válasz 2.
Az olvasó örül, hiszen hozzáférhet az adott tartalomhoz pont úgy, ahogy ő akar — feltéve persze, hogy elfogadja a kemény másolásvédelem meglétét. Ha nem, akkor az 1. pont szerinti szcenárió fog lezajlani, vagyis a tartalmat alternatív forrásból (gyk. ellopva) megszerzi magának.
Eredmény 2.
Az eladások meglepő módon nem emelkednek az elvárt mértékben. Sőt.
Fenntartás
A kemény DRM-mel kapcsolatos egyik legerősebb ellenérv a függés maga. Függés az autentikálást biztosító szervezettől, műszaki megoldástól, szoftveres háttértől. Ezek bármelyikének sérülése esetén ugyanis — a sérülés jellegétől függetlenül — a megvásárolt tartalom olvashatatlanul pihenhet a felhasználó gépén, mivel egyetlen — egyszerű — módszer sem alkalmas arra, hogy azt olvashatóvá tegye. Ilyen esemény lehet az eszköz szükségszerű cseréje (mobiképesről epubképesre vagy fordítva), az autentikáló szerver leállása (ADE, Amazon itt egyre megy), a cég profilváltása vagy csődje, esetleg az ipari szabványok változása (így például új tartalomvédelmi eljárások bevezetése, vagy olyan eszközök fejlesztése, amelyek a régi technológiákat már nem támogatják — ugye milyen nehézkes most kazettából mp3-at csinálni?!).
Másképpen: most senki nem tudja megmondani, megtippelni vagy megjósolni, hogy akár valamelyik szereplő, akár valamelyik szabvány kiesésével mi lesz a sorsa a már megszerzett tartalmaknak. A konkurencia megtöri a védelmet és a sajátjára konvertálja az anyagokat? Vagy mindent újra le kell gyártani és újra el kell adni (pénzért!) a könyvek jelenlegi birtokosainak/felhasználóinak? Vagy a boltok folyamatosan figyelik a változásokat és ezekhez igazodnak (esetleg a Sony MiniDisc-jéhez vagy a HD-DVD-hez hasonló költséges mellényúlásokkal)? [Költői kérdések.]
Cselekmény 3. — avagy hazám, hazám, te mindenem
Azt mondja a szerző/kiadó/gyártó/forgalmazó, hogy ő bíz nem fog drm-mel vacakolni, jobb, ha az anyag kizárólag papíron van meg, merthogy a könyvnyomtatás nagyvonalúan számolt 5500, korrektebben kalkulált uszkve 570 éves múltja azért nehezen megkerülhető. Hát persze! Feltéve, hogy nem számolunk azzal, hogy digitális fényképezőgép és OCR-program is van a világon. (Egyébként ha nem lenne, akkor is feltűnő bőségben virágoznak az egyetemek mellett működő fénymásolószalonok, tehát a könyveket akkor is vígan sokszorosítják illegálisan, ha abból nem készül digitális tartalom.) Mindez annyit tesz, hogy azért nem adnak ki könyvet digitálisan, hogy ne lopják el (a drm-ben vagy nem bíznak, és/vagy nem tudják mi az, és/vagy nem akarják megfizetni a beruházás költségét).
Buktató 3.
Megdöbbentő a hasonlóság az előző két forgatókönyvvel. Ha ugyanis nincs tartalom oly formában, ahogy a nép, az az istenadta nép elvárja, bíz legyártja magának, akár manufakturális módon is, társadalmi munkában.
Válasz 3.
Szken/fotó + OCR + korrektúra + prc/epub/txt/rtf/pdf/bármi átalakítás. És hogy végre-valahára kimondjuk: IGEN, VAN ILYEN. Igen, gyakorlatilag bármilyen kurrens könyvet le lehet tölteni az internetről úgy, hogy soha semmilyen formában nem került ki a gyártási folyamatból digitális forrásanyag, kizárólag a könyvesboltban megvásárolt papír volt a feldolgozás alapja. Közgazdasági alaptétel, sőt, az emberi gondolkodásnak, mi több, az emberi szervezet működésének velejárója, hogy amire szüksége van, azt megszerzi. És megszerzi, efelől egyetlen szerzőnek/kiadónak/gyártónak/forgalmazónak se legyen kétsége!
Eredmény 3.
Nem lesz meglepő: amit nem árulnak, abból soha senki nem fog vásárolni. Amihez pedig egyszer alternatív forrásból hozzájutottak, és az „egyszer használatos” kategóriába tartozik, azt várhatóan nem fogják megvásárolni akkor sem, amikor hozzáférhető lesz.
Mit lehet tenni?
Tessék kérem példát venni Nagy-Britannia (egyik?) leggazdagabb szerzőjéről, Harry Potter kitalálójáról, J. K. Rowlingról! Az első kötet megjelenése óta kategorikusan ellenezte a sorozat e-sítését (az más kérdés, hogy gyakorlatilag a világ szinte összes szabad internettel jól ellátott országában a brit kiadás után hetekkel megjelentek a rajongói fordítások az adott ország nyelvén, digitálisan). Aztán 2011. június 23-án hivatalosan is bejelentették, hogy a sorozat hamarosan (októberben) megjelenik digitális formátumban is. Oké, védve, oké, csak egy boltban. De ez is előrelépés ugyebár, mert lesznek — kétségtelenül —, akik nem fognak letöltésekkel bíbelődni, hanem fogják a hitelkártyájukat, és bevásárolják a sorozat legális másolatát, mert egyszerűbb, jobb minőségű és tisztább.
A fentiek alapján ki lehet térni arra, hogy kinek is jó a drm? Két cégnek biztosan. Az egyik az Amazon, de ő kvázi „megérdemli” a kemény védelmet, mert olyan rendszert hozott össze, amely integritása folytán, zártsága ellenére is remekül működik (például egy megvásárolt tartalom bármelyik kapcsolt eszközön szinkronizáltan olvasható: mindegyik eszköz tudja, hogy hol tartunk a könyvben). A másik az Adobe, amely az ACS (Adobe Content Server), illetve az ADE másolásvédelem jogdíjaiból, árából remekül megél (persze nemcsak ebből, de a passzív jövedelemnek felettébb kellemes évi 4 millió eurós bevételhez elég csak annyi, hogy az Unió uszkve 500 milliós lakosságának 1 ezreléke heti egy könyvet megvegyen). Slussz. A tartalomgazdát nem sokban segíti, mert vagy feltörhető, vagy megkerülhető. A felhasználónak meg sok esetben (részben kivétel az Amazon) csak púp a hátán. Vagy az lesz előbb-utóbb.
És hogy kinek rossz… A fentiek alapján lényegében mindenkinek: a felhasználót korlátozza jogai gyakorlásában (pl. nem adhatja el a könyvét, nem tudja konvertálni stb.), a gyártónak/kiadónak extra költség, illetve a fenti példák alapján bevételcsökkentő tényező. A szerzőnek elvben édes mindegy, gyakorlatban meg ha jó szerző, akkor is el fogják lopni a könyvét, ha védi és akkor is, ha nem, csak a módszer lesz más.
Játsszunk el egy gondolattal!
Adott egy szerző, friss műve a karácsonyi könyvvásárra jelent meg, szeretik, olvassák. Sem ő maga, sem a kiadója nem gondolkodik digitális kiadásban, egy e-sítésben jártas viszonteladó viszont megkeresi őket: „mi lenne, ha lenne digitális változat is”. Három lehetséges kimenetel van.
- Elzárkóznak a lehetőségtől. Ez esetben mindazok, akik a saját eszközükön akarják olvasni vagy megcsinálják magunkak digitálisra vagy megnézik, hogy más/mások már megcsinálták-e. Ez utóbbi esetben még az eredeti könyv megvásárlásától való elállást is megfontolják. Jól jár a szerző? Nem. Jól jár a kiadó? Nem. Jól jár az olvasó? Mondjuk igen.
- Nem zárkóznak el, de saját kézbe veszik a dolgot, drm-mel védett anyagot kiadva a kezükből. Másképpen: bemennek a zsákutcába, amelyet nem ismernek. Ha DRM, eleve csak egyféle lehet idehaza (epub ADE védelemmel), ezzel kizárják a potenciális felhasználói kör kb. kétharmadát (de az is lehet, hogy mostanra hármnegyedét): ők azok a galádok, akik a bűnös kapitalizmus erényeit és erősségeit kihasználva pimaszul olcsón vettek maguknak Kindle WiFi-t. Igen, ők azok, akik nem fognak ilyen tartalmat vásárolni. De lesznek még ilyenek: ők azok, akik nem szeretik a kemény védelmet (lásd fent). Jó a szerzőnek? Nem igazán. Jó a kiadónak: semmiképp. Jó az olvasónak: egy részüknek az előzőnél biztosabb, a többi meg az előző szerint jár el.
- Élnek a lehetőséggel és a gyári forrás konvertálásával kifogástalan minőségben piacra dobják a művet kemény védelem nélkül, az összes fő formátumban (ez most szo-szo kettőre korlátozódik, az ezen túlmutató igények felettébb szűkös vásárlóközönség részéről jelentkeznek). Vagyis alternatívát kínálnak: aki akar, vásárolhat, szabadon. Azzal együtt, hogy ez esetben is lesznek, akik a tiszta út helyett a bűnöset választják, mindenki más vásárolni fog. Jó a szerzőnek? Jó. Jó a kiadónak? Persze. Jó az olvasónak? Nagyon.
Konklúzió
A könyveket el fogják lopni. Mindenképp. Mindig. Bármit is csinálnak. Igen, kedves szerzők, igen, kedves kiadók, igen, kedves forgalmazók és tartalomgazdák. El fogják lopni. Tessék szépen megbarátkozni a gondolattal, mert a tény ellen harcolni nem sokkal hasznosabb, mint a medréből kimerni egy folyó vizét. Tessék belátni azt, amit a zeneipar itthon is és külhonban pláne belátott: a kemény DRM zsákutca. Egyetlen lehetőségük van: megoldást kínálni a fogyasztóknak a kényszerű lopás, vagyis a nem hivatalos források keresése és kihasználása helyett:
KÖNYVEKET KELL ADNI NEKIK, MÉGPEDIG KORLÁTOZÁS NÉLKÜL, KEMÉNY VÉDELEM NÉLKÜL ÉS ELFOGADHATÓ ÁRON.
És bármily megdöbbentő, számos gyakorlati példa támasztja alá, hogy az ésszerű áron forgalmazott, védelem nélküli tartalom nem a fertő melegágya, hanem a (tisztességes!) profit alapja. És bármily hihetetlen, hallgatólagos kinyilatkoztatás alapján a „sötét oldal” hajlandó az úttörő vállalkozásokat azzal támogatni, hogy saját működésének hatékonyságát korlátozza.
És e szép új világban a korábban esténként szkennelgető, OCR-erezgető, korrektúrázgató apuka nem szkennelni, OCR-ezni és korrektúrázni fog, hanem a lányának és a fiának mesét olvasni. Kindle-ről, legális tartalomforrásból. Mert megér neki 990 forintot pár óra szabadidő és egy élmény, amit semmilyen pénzzel nem lehet megváltani.
Szóval, kedves szerzők, kiadók, gyártók, tartalomgazdák. Akartok még kemény drm-mel bíbelődni? Csak azért, mert mi, fogyasztók ígyis-úgyis olvasni fogunk, és biztos, hogy olyat és úgy, amilyet és ahogy nekünk tetszik.
左様なら
Utolsó kommentek