A Könyvfesztiválon az eKönyv.hu jóvoltából kicsit megtapogathattam ezt a, hmm, kiegészítőt. Izgalmas egy szerkentyű, mert annyira egyszerű mint egy faék. Nagy titkot nem csinál belőle, kifejezetten viccesnek találom Read Only feliratot rajta. Lehet vele lapozni és... nagyjából ennyi. AAA elemet eszik, viszont kapunk hozzá négy különböző színű hátlapot, hogy menjen a mindenkori cipőhöz vagy táskához :-)

Ez a cucc gyakorlatilag nem más, mint egy eInk kijelző egy olvasó apphoz. Elvileg nagyon olcsónak kéne lennie, hogy megérje megvenni, és ezt a forgalmazó is tudja. Az eredeti elképzelések tíz euróról szóltak, és meglepne, ha a vásárlók sokkal többet adnának érte. De biztosan magasabbak a gyártási költségek, úgyhogy ebben a pillanatban a forgalmazó távközlési cégekkel tárgyal, hogy mobil előfizetés mellé lehessen venni, "támogatott" áron. Hogy mi lesz a vége a tárgyalásoknak, azt még nem lehet tudni, de ha nem érnek el egy értelmes árat, akkor nem fog ilyen formában a magyar piacra kerülni. (Az 59 eurós gyári árról nem tudom eldönteni, hogy vicc akar lenni vagy sértés) Pedig az elv izgalmas, még azt is el tudom képzelni, hogy az eInk kijelzők ilyen formán fognak továbbélni, ha nem is feltétlenül ebben a méretben.

És az sem lenne baj, ha a kiszolgáló app, ami praktikusan a lapképek előállítását végzi jó lenne, de ezt az appot még nem láttam.

A másik érdekes hír a közelmúltból, hogy a Pocketbook bejelentette a szines e-Ink alapú olvasóját. A dolog jelen állás szerint még slide-ware, csak a specifikáció bizonyos részei látszanak, magát a szállítást júniusra  várják. Ha lesz tesztpéldány, arról igyekszünk beszámolni.

Bizonyos körökben már a vészharangot kongatják az eInk fölött, főleg mert a sokcélú tabletek eladásai nagyságrendekkel gyorsabban nőnek. Érdekes kérdés, hogy mire lehet képes ez az eszköz, képes lesz-e piaci részesedést kihasítani magának a klasszikus eInk eszközök és a tabletek között. Ezügyben vannak kétségeim, de a verebek azt csiripelik, hogy az oktatásban nagy jövőt látnak neki, igaz egyelőre nem Magyarországon. 

Olvasó embereknek nem nagyon kell ajánlgtani az áprilisi tavaszt, ma kezdődik a Millenárison a XX. nemzetközi könyvfesztivál. Szegény könyvesek nem győznek most száguldozni, mert tegnap fejeződött be a londoni könyvvásár, ahol kiderülhetett, hogy milyen újdonságokat láthatunk a budapestin, jövőre.

A programfüzet innen tölthető le, a Könyvfesztivál, khmm, kihívásokkal külzdő honlapjáért én kérek elnézést. Természetesen az elektronikus kiadványokkal már régen és komolyan foglalkozó szereplők is gyakorlatilag mind kint lesznek, az Ad Astrától, a DigitalBookson és a Koobe-n át a Multimédiaplazáig. És bár továbbra sem ők dominálják majd az eseményt ;-) érdemes őket is végiglátogatni.

Nézzük csak vázlatosan, és a teljesség igénye nélkül, hogy miért  is érdemes közelebb menni a standjaikhoz.

Ad Astra kiadó (B36) - A legnagyobb durranás, hogy elhozzák Hannu Rajaniemit, szombatra, aki a könyveiről mesél délelőtt, és dedikál délután. Neki ugyan nincs hivatalos e-könyve magyarul, de esetleg rá lehet kérdezni ;-) (Nem a kiadónál, ők egy éve harcolnak érte) Ugyancsak a Könyvfesztiválon jelenik meg Scott Westerfeld Leviatán-trilógiájának második kötete, amiből viszont lesz elektronikus (pedig tele van képpel). Hivatalosan csak a jövő héttől lesz majd kapható a villanyváltozat, de (bár ezt nem tudom megígérni a kiadó nevében) aki szombat délután jár a könyvfeszten, annak lehet, ki tudunk találni valamit.

Koobe.hu (B60) Magyarország legstabilabb hardverárusai hozzák a slágereiket, a 7 collos tabletjeiket, és az Onyx AngelGlow-t is. Akinek meg nincs még, az ott vegyen nyugodtan egy BookGemet, papírkönyvekkel és iPaddel is kompatibilis ;-)

Ekönyv.hu (B19): A tulajdonosi háttér miatt náluk vannak a legerősebb kortárs magyar írók, és szerencsére már az  is kaphat dedikált példányt, aki elektronikusan olvasna mondjuk Parti Nagy Lajost. A mester szombaton 15.00-től dedikál, és villanypéldányokat is.

Muiltimédiapláza.hu (B18): Először is ma déltől vasárnap estig 20% kedvezmény él az összes Kossuthos, Noran Librós és Ventus Librós e-könyvre. A Multimédiapláza feszegeti rendesen a paradigmákat, okoskönyvekkel, kifejezetten interaktív tartalmakkal, leginkább tableteken. Ezeket is meg lehet náluk nézni. És szintén lesz dedikálás, e-könyvbe is, mégpedig J.R. dos Santos, akinek az Végső titok című anyaga is kapható már.

Akinek még vann tippje, például mert ma vagy holnap ki tud jutni, az nyugodtan ossza meg a hozzászólások között. Előre is köszönjük a műfaj nevében.

Intro

Az elmúlt hetekben több nyilvános eseményen is volt alkalmam megjelenni, és még mindig nagyon érdekes téma volt azon pörögni, hogy mi is az e-könyv, hogyan is definiáljuk. Hogy ez mennyire nem mindegy, elég csak arra gondolnunk, hogy milyen kellemetlen mellékhatásokkal jár, hogy az EU nem tekinti könyvnek az e-könyvet ÁFA szempontból, vagy hogy a kötelespéldány-tervezet milyen anomáliákkal jár a jelen formájában. Úgyhogy talán nem érdeketlen kicsit a fogalommeghatározások körbejárása.

A könyv maga

Van néhány attribútum, amitől egy információcsomagot a közmegegyezés könyvnek tekint:

• a tartalma véges és zárt (lásd Jelenések Könyve 22 18-19.)
• alapvetően statikus és vizuális befogadásra tervezték
• jellemzően szöveg (de lehet még kép, képlet, térkép, stb.)
• vannak kötelező elemei (törzsszöveg, borító, kolofon, impresszum)
• könyvként van nyilvántartva (kapott egyedi ISBN-t, azaz egy szakmai grémium könyvnek értékeli)
• vannak metaadatai (pl. szerző, kiadó, kiadási év és hely, zsáner és absztrakt információk stb.)
• általában köthetők hozzá bizonyos szerepek és jogok, pl. író, szerkesztő, kiadó, területi jogok

Egy kicsit távolabbról értékelve a dolgot, két roppant jelentős funkciója van a könyvnek. Az egyik hogy  archiválja  a fenti formában testet öltő kultúrkincset, és némiképp időtlenné, a kortól függetlenné teszi, a másik, hogy megjeleníti azt a minkenkori fogyasztója, az olvasó számára.

A papírkönyv a maga korának adekvát és nagy hatékonyságú válasza volt erre a kérdésre, kompromisszumokkal ugyan, de jól felelt meg erre a kettős feladatra, archiválásra is és megjelenítésre is közel optimális volt. Nyilván vannak kompromisszumok, hiszen (mint az közismert ;-) 1000 példányból ötven év múlva már csak 75 marad meg, és nyilvánvalóan nem juthatott, nem juthat el mindenkihez, aki be szeretné fogadni.

(Forrás)

A funkcióhasadás

A XX. század második felében aztán a technológiai fejlődés elkezdete megbontani ezt a funkcionális egységet, még jóval a digitalizálódás előtt. A fénymásolók, a mikrofilmek képesek megőrizni a könyvek tartalmát, egy telexszel, egy faxszal lehet azt továbbítani. A könyv tartalma kezdett elválni a hordozójától, ami nagy szerencse, mert így például a könyvégetések sem tudták elpusztítani az eszméket, gondolatokat, csak azok véges számú fizikai manifesztációit. Ugyanígy, ellátogathatok az OSZK-ba, akik simán készítenek (nem teljes) másolatot a náluk lévő anyagról. Megkapom a papírkönyvet? Nyilván nem. De ami kell, a könyv számomra fontos részeit igen. Azaz a tartalom és a hordozó már a könyvtárakban is megkezdte a szétválást.

A digitális forradalom csak felgyorsította ezt a funkciószétválást, csak sajnálatos módon ezt még nagyon sokaknak nem sikerült lefordítani a gyakorlati életre. Az archiválási funkció egyértelműen informatikai kérdés, az információtechnológia képviseli legjobban azokat az elveket és módszereket, amikkel a fent leírt kulturális javakat lehet és érdemes tárolni és visszakeresni. Tudomány ez is, amiben nem ártana képben lenni, és akkor nem futnának rá kiadók olyan csapdákra, hogy régebbi tördelőrendszerekben (pl. Quark, PageMaker) digitálisan előállított tartalmakat gyakorlatilag újra kelljen gépelni, mert a megőrzött fájlok használhatatlanok. Nagyon sok elv, eszköz és módszer van arra, hogy egy előállított könyvet megőrizzünk az utókornak, és nagyon kár, hogy a jelenlegi kiadói világ ebből csak nagyon keveset használ.

Talán nem is az ő dolga lenne. A kiadási ciklusokon túli archiválásra vannak kiváló közgyűjteményeink, OSZK, levéltárak pl. Ha nagyon célorientált akarnék lenni, akkor náluk kéne elhelyezni és tárolni azokat a platformsemleges forrásokat, amelyek alkalmasak egy adott könyv (újrafelhasználható) megőrzésére. Nem, ez nem pdf, vagy nem elsősorban pdf. Hanem mondjuk xml. Katasztrófatervvel ellátott, jól felügyelt clustereken, megfelelő mentési és migrációs stratégiával évszázadokat is simán ki tudnának szolgálni.

Ehhez persze kell az is, hogy a kiadáskor ne csak az adott megjelenési formára gondoljanak a kiadók, műszaki szerkesztők, hanem akár a saját életük megkönnyítésére is egy esetleges újrakiadáshoz, és ne csak a végterméket archiválják, hanem a forrásállományokat is, amiből mondjuk a kedvenc tördelőrendszerük egy későbbi verziója (vagy annak egy versenytárs által gyártott alternatívája) is tud majd dolgozni.

Ha a már emlegetett kötelespéldány-tervezet kicsit egyértelműbben utalt volna az archiválási funkcióra, és beérné a célnak megfelelő forrás-xml-ekkel, akkor vélhetőleg sokkal kevesebb kritikát kapott volna a kiadói oldalról.

Könyv a kézben

Ameddig az archiválást elsősorban informatikai kérdésnek gondolom, a megjelenítés főleg az ergonómiáról szól. Miután a tartalom és a hordozója így elvált, miért ne lehetne sokkal testreszabottabban kielégíteni a fogyasztási igényeket? Azok ugyanis sokfélék. Aki rosszul lát, rosszul olvas, ne adj isten vak, annak nagy betűk kellenek és felolvasási funkció. Akik sokat utaznak, vagy messzire, azoknak könnyen szállítható, esetleg egy kézben tartható könyvekre vágynak. Van a ki a fényes papírt szereti, van a ki a mattot, van aki  a talpatlan betűt, van aki a talpast. Van aki a papírkönyvet, van aki az elektronikust ;-)

Egy szerző, egy kiadó miért ne szólíthatná meg az összes lehetséges olvasóját úgy, ahogy azoknak a legkomfortosabb? Ne felejtsük el, hogy a technológiai fejlődés nemcsak a könyvek megjelenítésében hozott új lehetőségeket, hanem általában a szabadidő eltöltését illetően is. A könyvnek, mint terméknek versenyeznie kell a fogyasztó szűkös erőforrásaiért (pénz, idő) olyan alternatívákkal, mint a (házi)mozi, a tévézés ezer csatornával, a számítógépes játékok, vagy a mindenféle hobbi az extrémsportoktól kezdve az autóbuzulásig. Egy ennyire túlvezérelt versenyhelyzetben szerintem a kiadók részéről butaság lenne nem élni azokkal a "diverzifikálási" lehetőségekkel, amiknek a száma egyébként nem kezelhetetlenül nagy, és egyébként  a technológia miatt amúgy a rendelkezésre állnak.

És ha ezt a hipotézist elfogadjuk, akkor elejét vehetjük azoknak a teljesen fölösleges vitáknak és aggodalmaknak, hogy "de mi lesz tíz-húsz év múlva, hogy fogom akkor olvasni?" Akkor majd lehúzunk egy, az adott kor megjelenítési lehetőségeinek megfelelő példányt az archívumból. Akár elektronikusan, akár papíron, ha valaki ahhoz ragaszkodik. Igen, kelleni fog hozzá majd egy parser. Amit majd akkor megírunk. A fizikai tárgy birtoklásával sem vagyunk mindig előrébb. Ki hallgatja ma már a 20-30-40 éve kiadott LP-it, kazettáit, sőt CD-it? Oké, ez az utolsó még nem halt teljesen ki, sőt vinylt is nyomnak még, de meg lehet nézni az eladási volumeneket, és azok trendjeit. Elfogadom, az analógia nem tökéletes, mert az LP és a kazetta fogyasztásához is kell technológia, a papírkönyvhöz meg nem. Meg is kérdezték az egyik fórumon, hogy mi lenne az elektronikus könyvekkel egy olyan apokaliptikus világban, ahol nem lenne villany. Nyilvánvalóan rövid életük lenne. De egy ilyen világban a papírkönyvet sem olvasásra használnák. Hanem gyújtósnak.

Verdikt

A könyvek, és ezt itt most a legtágabb értelemben értem, archiválási és megjelenítési funkciója mára végérvényesen szétvált. Minden olyan iniciatíva, amelyik ezt nem veszi figyelembe, arra ítéli magát, hogy ne éljen a rendelkezésre álló lehetőségekkel. Papírpéldányokat archiválni nemes feladat, de szuboptimális, mert pl. a visszakereséskor csak a könyvtári cédula metaadataira (meg a könyvtárosok olvasottságára) lehet támaszkodni. Nem diverzifikálni a megjelenítési portfóliót egy adott címből egyet jelent azzal, hogy a kiadó bizonyos népességről, bizonyos vevőkörről lemond. Ez persze mindig egy üzleti döntés tárgya, de inkább legyen mögötte üzleti logika, mint egyszerű tájékozatlanság. 

Több formátumban, köztük elektronikusan is megjelenni ma már lehet. Nem annyira sokára már  kell  is. Csak  egy kis szines hír egy szerencsésebb történelmi fejlődésű országból: 2009 és 2012 között az elektronikus könyvek részaránya a teljes iparági bevételből 3%-ról több, mint 22%-ra nőtt, 1,54 milliárd dolláros forgalmat hasítva ki a 7,1 milliárdos piacból, ami nem mellesleg több, mint 6%-al nőtt egy év alatt. Eközben nálunk a piac mérete érezhetően csökken, és nem lassan, az elektronikus könyvek részaránya a teljes piacon pedig még az egy százalékot sem éri el. A hangoskönyveket is hozzácsapva  sem. Sajnos.

Az SFmag szives engedélyével újraközöljük itt egy posztjukat, amiben sokat megélt posztolónk az Old Man's War univerzumának legfrissebb opuszáról ír. A tartalomról leginkább az SFmagon lehet beszélgetni, ezen a blogon nyilván az az érdekes, hogy egy ilyen paradigmaváltó olvasóplatform mennyiben jelentheti egy rég elfelejtett formátum feltámadását. A témát Kelt barátunk már érintette, de azóta végére ért a sorozat, a maga teljességében lehet az ügyet értékelni.

Dworkyll

Ezekben az órákban élesedik Amerikában John Scalzi The Human Division című regényének utolsó, tizenharmadik epizódja. A nálunk is népszerű Vének háborúja sorozat legfrissebb, ötödik része ugyanis egy hetente megjelenő sorozatként látott napvilágot. Sikerült-e a Tor kísérlete, és mit jelent mindez a jövő scifi regényeire nézve?

Mondani sem kell, a folytatásos regényt nem John Scalzi, és nem is a Tor találta fel. A formátumnak köszönheti sikerét Dickens és Dumas, és ha rákeresünk a szókapcsolatra, rengeteg magyar nyelvű folytatásos műre bukkanunk lapkiadótól, önjelölt szerzőtől egyaránt.

Ami azonban évszázadokkal ezelőtt még biztos megélhetést jelentett az íróknak, az az utóbbi években, főleg, ha digitális szövegekről beszélünk, sokáig megmaradt a kísérleti művek terepének. Az egyik sokat citált példa Stephen King The Plant című műve volt – míg A halálsoron folytatásos regényként, papírkiadásban jól teljesített, addig az utóbbi, 2000-es címnek elfogyott a közönsége (King egy későbbi változata szerint az ötletekkel történt ugyanez).

Hála az elektronikus könyvek előretörésének és a stresszmentes online fizetés lehetőségének, az utóbbi években újból erőre kaptak a folytatások. Néhány kis kiadó és friss startup példáját követve tavaly az Amazon.com is elindította a maga sorozat-sorozatát (Kindle Serials), de arra, hogy egy bejáratott név, nagy kiadóval a háta mögött, digitális sorozatba fogjon, eddig nem nagyon volt példa.

Utólag nem túl meglepő, hogy pont a Tor, pont John Scalzival és pont a Vének háborújával nyitotta meg a sort. A zsáner huszadik századi történetéből világos, hogy a kapcsolat a sorozattal, mint megjelenési formával, végig nagyon szoros volt, a korai füzetektől kezdve a több tucat részes regénysorozatokig (Perry Rhodan, Guin saga). A Tor pedig olyan zsánerkiadó, amely úgy látszik szabad kezet kapott a kísérletezésre annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb kiadóóriáshoz kapcsolódik. Ennek köszönhetjük a kiadói honlapot – www.tor.com -, ami rövid időn belül az egyik legnépszerűbb SF-csomóponttá nőtte ki magát, vagy azt, hogy (pont egy Scalzi regénnyel) a kiadó elsőnek hagyta el a DRM-et az ekönyvekről.

Nem meglepő az sem, hogy Scalzi kísérletezik a formátummal, ráadásul legnépszerűbb sorozatát használja erre. A Vének háborúja ugyanis az első kötettől kezdve kísérlet volt – először arra, hogy tényleg ilyen jól értékelhető-e a katonai scifi. A Sagan napló (The Sagan Diary) egy, a szokásos Scalzi-stílushoz képest csendesebb történet, női szempontból, amit akár sci-fiírónők előadásában is meghallgathatunk. A Zoe története (Zoe’s tale) egyrészt újrameséli a trilógia utolsó kötetét, másrészt Scalzi első kiruccanása az ifjúsági regények világába. A világhoz tartozó önálló novella, az After the Coup (ahol jelen regény szereplőivel először találkozunk) pedig a fent említett, öt éve indult honlap első novellája volt, ingyenes szöveggel és hangfelvétellel.

Érthető tehát, hogy miért lett a Tornál a The Human Division az első regény, amelyet a világ szerencsésebb fele szóban vagy írásban, egydolláros heti adatokban fogyaszthat. (Hogy miként lesz ez az egy dollár Magyarországról három és fél, az már megint egy másik történet…)

A kísérlet ráadásul sikeres: minden epizód rendre ott landolt a sikerlisták élén.

De ennyi bevezető után adja magát a kérdés: na de mégis, milyen maga a mű? A legőszintébb válasz ennyi: háát…

A legnagyobb baj az, hogy a tizenhárom epizód során kétfajta történettípus váltakozik – a páratlan epizódokban Harry Wilson, a vesztegelő űrgárdista, Hart Schmidt, a jó családból származó lótifuti (és titkár) és Ode Abumwe nagykövet kalandjait követhetjük. Vagyis azt a csapatot, akit az After the Coupban megismertünk és megszerettünk.

A páros epizódok viszont nem csak látszólag, nem csak menet közben, de utólag sem állnak össze egységes egésszé. Felvázolnak egy felsejlő veszélyt, de a szereplőket ott hagyjuk félúton – például nagyon izgalmas lenne a vad kolóniákról további részleteket olvasni, de minderre, úgy látszik, nincs idő. Jó példa erre a második epizód, ami újabb kísérlet: egy beszélgetéssorozat leiratát látjuk. És miután pár perc alatt végigfutunk a szövegen, a “hűha, most mi történt?” érzés helyett az “ezért adtam ki ennyit?” az erősebb.

Sokan egy tévésorozathoz hasonlították a regényt, de egy valamirevaló tévésorozatban minden epizódra jut legalább kettő cselekményszál – itt a páros-páratlan felosztás miatt ez szét van szabdalva, az epizódok egy része csak stílusgyakorlat (Walk the Plank), hosszúra nyújtott vicc (The Dog King), vagy éppen karácsonyi epizód március közepén (This Must Be the Place). Ráadásul a finálé (minden értelemben) tüzijátéka után világos: ez csak az első évad, és lesz itt még folytatás.

Ami viszont működik, az maga a sorozat: az ember várja már a hétfő éjfélt, amikor az újabb rész érkezik az olvasójára.

Nem tudom, hogyan áll össze a regény akkor, ha valaki egyben olvassa, de egy dolog biztos: a folytatásos regény visszatért a kortárs SF fősodrába, és még sokáig velünk lesz. És hogy mindezt mikor és hogyan olvashatják a magyar olvasók? Scalzi műveit idehaza az az Agave Kiadó gondozza. Az író sikere garantálja, hogy sorra kerüljön ez a regény is, ám abban, hogy digitális sorozatként izguljuk végig, én nem reménykednék.

(Aki John Harris tizenhárom borítófestményére kíváncsi, az látogasson el ide.)

A cikk eredeti közlése az SFmagon olvasható.

És igen, bárcsak mi is itt tartanánk. 

Kedves olvtársak, mint azt megszoktátok, ez a blog nem kíván versenyezni a közéleti, politikai témákkal foglalkozó szakblogokkal.  Ezt hosszú távon így is szeretném tartani, de néha néha azért csak felbukkan valami, aminek van kihatása a magyar e-könyvekre is. 

Megjelent pedig egy rendelettervezet a kötelespéldányok és azok felhasználási  lehetőségeit illetően,  és ahogy az már az utóbbi időben lenni szokott, egy pozitív célt egy nagyon átgondolatlan, és számos kellemetlen mellékhatással járó módon próbál pártunk és kormányunk elérni. A szakma képviselői finoman szólva is kiakadtak, sőt  még a tervezet természetes kedvezményezettjei, a könyvtárosok is számos ellenvéleménnyel éltek.

De át is adnám a szót mai vendégünknek, dr. Bázing Zsuzsannának, aki jogászként és kiadóvezetőként is értékeli ezt a kezdeményzést.

Dworkyll

Virgács Húsvétra
– avagy támadás a szellemi tulajdon ellen

A múlt héten fejeződött be a magyar kiadókat, szerzőiket és a nyomdákat is érintő úgynevezett kötelespéldány kormányrendelet rövidre szabott társadalmi vitája. Igazából mondhatnánk, hogy a napi jogalkotásban elbúvó, egy kis szakmát érintő rendelet készül, amiben a kötelespéldányok, azaz a kiadók által ingyenesen a könyvtáraknak, nevezetesen az Országos Széchenyi Könyvtárnak kötelezően átadandó könyvekről esik pusztán szó. A közvélemény nem ismeri nagyon a kötelespéldány fogalmát, ami jó jel is lehetne, hiszen akkor ez azt jelenti, hogy senkinek nem volt eddig gondja, baja vele.
A szerzők megírták, a kiadók kiadták a könyveket és ingyenesen, a saját költségük terhére átadtak hat darab, helyi vonatkozású könyvekből pedig hét példányt az Országos Széchényi Könyvtárnak. Ezek a példányok a megőrzés , a nemzeti archiválás célját szolgálták, amivel minden jóérzésű kiadó és szerzője egyetértett. Ha a szerző nincs az élők sorában, a kiadó már nem működik, a nemzeti bibliográfiában az általa megjelentetett könyv továbbra is fellelhető lesz.

Most ne beszéljünk arról, hogy az eddigi beszolgáltatni rendelt hat példány – legyen akár kis példányszámú szakmunkáról, akár nagyon drága előállítási költségű kötetről szó –, nemzetközi összehasonlításban is indokolatlanul sok volt, hisz más, nálunk lényegesen nagyobb országokban is kettő-négy példány a szokás, sőt: van ahol szimpatikus módon a kiadók és a könyvtárak megállapodására bízzák a megőrzés kérdését. Mindegy, ezt a hat példányos „beszolgáltatást" valahogy elviseltük az utókor érdekében.

Most azonban – a modern kor kihívásaival indokolva –, az elektronikus könyvek és kiadványok korszakára hivatkozva, új rendelet készül, aminek alapvetően örülhetnénk is.
Ha Mikulás, és nem Húsvét körül járnánk, akkor azt is mondatnám, hogy megkaptuk csomagot, de egy tekintélyes méretű virgáccsal feldíszítve.
Azon túl, hogy a tervezet meghagyja az amúgy is indokolatlan magas beszolgáltatandó hat példányt a nyomtatott könyvből, ezen felül teljesen indokolatlan adathalmazokat tartalmazó jelentések formájában, újabb adminisztrációs és munkaterhekkel sújtja a kiadói vállalkozásokat. Mintha a vállalkozási formában működő kiadóknál is lenne elég hivatali személyzet az ilyen „apróságok" elvégzésére. Már nincs, érdemes lenne ezt is tudni.
A legmegdöbbentőbb mégis az, ahogy az elektronikus könyvek kötelespéldányai esetében – szakszerűtlenségről tanúságot téve –, a szellemi- és a magántulajdon alapvető intézményeivel megy szembe a tervezet.
A tervezet a kiadott elektronikus, digitális kiadványból (egyszerűség kedvéért nevezzük e-könyvnek) leadni rendel mindösszesen egy példányt az Országos Széchényi Könyvtárnak. Ez eddig teljesen rendben is lenne. Ha nem jönnének a további részletek. Furcsa módon ez a leadott elektronikus kötelespéldány önálló életre kellhet és az úgynevezett Országos Dokumentumellátó Rendszerben résztvevő könyvtárak , tehát már nem csak az Országos Széchényi Könyvtár , megtekinthetik a kötelespéldányokat. Tehát ezeknek a könyvtáraknak a számítógépein is olvasható lesz. Hogy hányan, kik, hol, meddig férhetnek aztán hozzá, mi a garancia az adatok biztonságára, erről már nem is szól semmi a tervezetben. Azaz: az egy leadott példányból az ország számos pontján és a határon túl a könyvtárakban a jogok tulajdonosai által nem engedélyezetten elektronikus másolat is készülhet az egyetlen leadott e-könyvből. Ez a szerzői jog szempontjából nem más, mint a könyv többszörözése, ráadásul a szerzői jogdíj bármiféle megfizetése nélkül.
Tehát a szerző megírta a könyvet, kiadó megszerkesztette, kiadta, terjeszteni is szeretné, de ezzel a kötelespéldány leadással keresztet is vethet az elektronikus könyvkereskedelmére, hisz ki az aki megveszi akkor, amikor ingyenesen is hozzáférhet? Miért lenne például olyan könyvtár, amelyik ezt az e-könyvet ezek után meg is vásárolná?

A szomorú az egészben (vagy vicc?), hogy az említett Országos Dokumentumellátó Rendszer könyvtári, tartalomszolgáltatásainak nagy része – a jelenleg ismert tervek szerint –, fizetős lesz a könyvtárak olvasói számára. Tehát amit egyik oldalon ingyenesen kérnek beszolgáltatni a szerzőktől és kiadóktól, azt a másik oldalon pénzért kívánják továbbszolgáltatni. Minden jel arra mutat, hogy ez nem egy valaki által feldobott (téves) gondolat, hanem olyan határozott elképzelés, amit ráadásul „közfeladatnak" neveznek. Ha pedig ugye „közfeladat" , akkor mindenkinek kuss.

A Széchényi Könyvtár a tervezet szerint egy általa kidolgozott és kötelezőként rögzített meta-adatokkal ellátott formában kéri leadni ezt az egy elektronikus könyvpéldányt. Ez az adatszolgáltató bürokrácia is a kiadókra várna. További kritérium, hogy egy általuk szabványnak tekintett nyílt formátumban kérik a könyvet a kiadóktól. Azaz: a nyílt digitális forma lehetővé teszi, hogy idegenek, a szerző beleegyezése nélkül, bele is írhatnak a műbe, nota bene akár át is dolgozhatják azt a maguk kedvére.
Sőt, ha a kiadó az elektronikus kiadványt maga korlátozás nélkül (ingyen) elérhetővé tette, akkor ez alapján azt az Országos Széchényi Könyvtár is ingyenessé tehetné azt. De miért is? Ha én adok a sajátomból a saját boltomban egy jó vevőmnek egy könyvet ajándékba, az feljogosít bárkit is arra, hogy két üzlettel arrébb az én könyvemet ingyenesen osztogassa?

Ifjabb Pieter Brueghel: Paying the Tax (The Tax Collector)

Természetesen szankciók is vannak, különben nem is lenne kerek az egész. Ha valaki nem teljesíti az e-book kötelespéldány leadását, mert esetleg nem lát garanciát arra, hogy azzal esetleg nem történik-e jogtalan másolás, közreadás, akkor a tervezet alapján az OSZK saját maga lemásolhatja, beszkennelheti, átformálhatja e-könyvvé, és persze még további súlyos bírságokat is kaphat az ilyen renitens kiadó.

Ez tehát a kulturális tárca húsvéti virgácsa a magyar alkotók, szerzők, könyvkiadók számára. Mindez azért sem érthető, mert történt két évvel ezelőtt egy nagyon furcsa eset. Egy dél-magyarországi könyvtár, állami, kistérségi támogatásból finanszírozva, bárki megkérdezése nélkül, a saját méretéhez képest döbbenetes mennyiségű könyvet beszkennelt, hangoskönyvet digitalizálva tett közzé engedély nélkül az internetes felületén. Sem a szerzőket, sem a könyvek kiadóit nem kérdezte meg, és természetesen egy fillér jogdíjat sem fizetett senkinek. Az eset egy egyezséggel zárult. Ennek a lényege az volt, hogy a kiadók és szerzők lemondtak az őket ért károk nagy részéről, egy jelképes kártérítéshez jutottak, viszont ahhoz ragaszkodtak, hogy az eset a nyilvánosság számára ismertté váljon, annak érdekében, hogy a könyvtáros kollégák is lássák, megtudják, megértsék, ezt így nem lehet. Egy állami intézmény nem lehet kalózkodás helyszíne. [Erről a blogon is volt  cikk, kicsit más szögből nézve a dolgot. Dwo.]

A dolog úgy tűnt, hogy hatott, és ennek hatására a könyvtáros szakma több megfontolt képviselője, felelős vezetője helyet adott olyan rendezvényeknek, ahol a könyvtáros és a kiadói szakma elkezdett arról beszélni, hogy hogyan tudunk megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket ez a szép, új elektronikus, digitális világ nyújt számunkra. Azaz kisebb magyar csoda történt, megindult egy értelmes párbeszéd.

Akkor most hirtelen itt ez a tervezet, újabb arculcsapásaként. Ezt a kormányrendeletet ráadásul azon magas rangú minisztériumi tisztségviselők jegyzik, akik közül többen ott ültek ezeken a rendezvényeken, értették miről van szó, és hivatalosan üdvözölték a közeledést. Most mintha mindent elfelejtettek volna, és ők vernek éket ismét ebbe a folyamatba. Persze nem derül ki, hogy csak jegyzik, vagy valóban ők a kigondolói is ennek a tervezetnek. Akármelyik is áll fenn, mindegyik rossz. Ugyanis a hatósági, felülről meghatározó látásmód által diktálva ez a szinte kizárólagos magyar tulajdonú kulturális-kiadói vállalkozások és a szellemi és magántulajdon semmibevétele.
Nem érthető, nem magyarázható, hogy a kultúra más területeivel összehasonlítva a legkevesebb támogatásban részesülő, és emiatt magát a kis magyar könyvpiacon nagyon nehezen eltartó területet miért kell így büntetni. Ezzel szemben az elmúlt évtizedekben a könyvtárak milliárdos nagyságrendű fejlesztési támogatásban részesültek, ezekből szépen futotta számítógépre, szkennerekre, szerverre, informatikára, másológépek hadára – bárki megnézheti. Amire ellenben nem jutott nekik vagy nem kaptak támogatást: az a tartalmak megvásárlása. Azaz a könyvek és a szerzőik jogainak megvásárlására, hogy az elkészült műveket a számítógépeikre jogszerűen fel is tudják tölteni. Hogy a szép gépparkon legyen is mit mutatni, kölcsönözni. Most a legegyszerűbb módot tervezik valakik erre: hatósági akarattal elvetetni készülnek e tulajdonokat.

Megmagyarázhatatlan, hogy a maroknyi embernek munkát adó kiadókat miért kell az amúgy is nehéz helyzetben további terhekkel sújtani? Miért nem tudnak az ilyen jogszabályok alkotói átlépni saját árnyékukon, és megkérdezni azokat a szakmabelieket már az előkészítés során, akiket ez érint majd? És miért nem képesek rájönni arra, hogy egy jogszabály csak akkor ér valamit, ha azt a kötelezettek megvalósíthatónak, betarthatónak érzik? Miért ösztönznek embereket majdani trükközésre? Csak remélni lehet, hogy a beérkezett véleményeket azért majd el is olvassák, és javítani fogják ezt a hibás elképzelést.

Ha ez a rendelet ilyen formán létrejön, évekre visszaveti a legálisan – és ezáltal a nemzeti bibliográfia számára is – elérhető elektronikus könyvek számát, és ezzel a fekete zónában mozgó kalózkodás malmára hajtja a vizet. A kalózok pedig mint tudjuk sem adót nem fognak fizetni, sem munkahelyet nem fognak teremteni, sem pedig kötelespéldányt beadni, sem papíron, sem elektronikusan. Ez sem a szerzőknek, sem a kiadóknak, de maguknak a könyvtáraknak sem jó. Ezt kellene átgondolni, még mielőtt elmúlik a pillanat.

Dr. Bázing Zsuzsanna – kiadóvezető, jogász

Jelen írásomat a sajtó és elektronikus média minden szerzői jogi korlátozás nélkül, a változtatás jogának fenntartása mellett publikálhatja.

Akit komolyan érdekel a téma, mert pl. egy kiadóban dolgozik, nézze meg az eredeti javaslatot, és a szerző tételes kifogáslistáját. Ez utóbbit természetesen a döntéshozók is megkapták.

A történetnek itt még nincs vége, többek között az OSZK is készül egy kommunikét kiadni arról, hogy bár itt úgy néz ki, ők nyernének egy jókorát ezzel a rendelettel, de érzik, hogy egy ilyen oktrojált pozícióval nem jutnak messzire. És másképpen gondolják az együttműködét a kiadókkal. Kezdetnek például egyeztetve.

UPDATE: a Syllabux kicsit explicitebb módon adott hangot a véleményének.

Networkshop 2013

Jövő  héten rendezik meg Sopronban a Networkshop 2013-at, ahol a számos más érdekes téma mellett egy egész szekcióban pörögnek majd a "TARTALOMSZOLGÁLTATÓK: KÖNYVTÁRAK, LEVÉLTÁRAK, MÚZEUMOK". És lévén egy NIIF eseményről van szó, elsősorban a digitális aspektusok mentén. Itt a részletes programfüzet.

Akik pedig csak a VOLT-fesztiválra hajlandók Sopronba látogatni, szokás szerint élőben követhetik majd a streamelt eseményeket, innen.

SPOILER ALERT: Kormányunk jókorát készül csapni a kultúrlecsóba is egy új kötelespéldány-hasznosítási rendelettel. Erről a blogon is fogunk értekezni nagyon hamarosan. Van egy érzésem, hogy ez a jövő heti Networkshopon is elő fog kerülni.

OSZK, április 4.

Ez elsősorban egy könyvtárosoknak szánt esemény lesz, de bárki bejöhet, aki ráér egy csötörtök késő délelőtt-kora délután. Keresztül-kasul fogjuk filézni az ekönyveket. Erről sok információm még nincsen, de akit érdekel a téma élőben, ez keresse meg az OSZK-s összekötőjét,  és jöjjön el jól. Volt már ilyen egyszer-kétszer, azok jól sikerültek, és igyekszünk újítani a repertoáron.

Kedves barátaim az Úrban,

tudom, nem váltjuk meg a világot a magyar e-könyv piaccal (vagy legalábbis nem holnap), de néhány nagyon komoly eredményt azért sikerült elérni. Ezek egyike, hogy elértük, (néha, ritkán) külföldi szerzők is ideadják a műveiket elektronikus terjesztésre úgy, hogy nincs kemény védelem, csak puha. Aki nincs benne a napi küzdelmekben, annak kevés fogalma lehet arról, mennyit kell ezen dolgozni, mert nálunknál szerencsésebb történelmi fejlettségű helyeken nem is igen értik, mit akarunk. Ezért is van, hogy olyan lassan csorognak csak a jobbféle címek.

Ennek az egész puha DRM dolognak az a lelke, hogy mindenki azt csinál az otthona magányában a vásárolt páldányokkal, amit akar, de nem osztja meg nyilvánosan. Főleg mivel a puha DRM-es példányok is meg vannak jelölve, hogy ki és mikor vette meg őket, és nemcsak ott, ahol a tulaj láthatja. Nem ismerek minden megoldást a magyar piacon, de egy e-könyvbe ezer helyre bele lehet szteganografálni a tranzakciós adatokat, amik túlélnek konverziókat és egyéb huncutságokat, és az avatott kezű fejlesztő egy agyoncalibrézett rtf-ből is visszaszedi, hogy melyik epub vagy mobipéldány volt a forrás. Aki ilyen vízjeleket keres az meg soha nem lehet benne biztos, hogy mindet megtalálta.

A koncepció nem új, az így "védett" kereskedelmi anyagok sem. A warezvilág él és virul, de eddig legalább az az önmérséklet általánosnak volt mondható, hogy mindig a papírkópiából készültek az engedély nélküli – de rendes kereslettel rendelkező – e-verziók. Még azok is, amiből egyébként volt "hivatalos" e-változat. Ez utóbbit nehéz racionálisan magyarázni, minek vergődtek vele, általában az volt mögötte, hogy az e-változat léte nemigen jutott be a köztudatba. Lássuk be, nincs túl sok sportértéke egy pármegás, védtelen (!) könyvet fölhajítani egy filemegosztóra. 

A harmónia (?) eddig tartott. Tegnap sikerült egy frissen vásárolt anyagnak félnaposan fölbukkannia egy megosztón. Mivel benne voltak az azonosító adatok, a vásárló az alábbi levelet találta ma a levelesládájában.

Tisztelt *****!

 

Szeretnénk figyelmeztetni, hogy a tegnapi nap folyamán a *****oldalra felkerült az Ön azonosítójával ellátott *****-példány. Tudna erre magyarázatot adni? Szeretnénk megkérni, amennyiben nem Ön töltötte fel az oldalra, a jövőben körültekintően adja kölcsön elolvasásra példányát, ugyanis ha más visszaél vele, akkor is Ön lesz felelőssé tehető érte.

Az Ad Astra kiadó célja, hogy lehetőleg a papírkiadással egy időben, elérhető áron és kemény DRM nélkül, felhasználóbarát módon megvásárolhatóvá tegye a kiadványait e-könyv formátumban is. Tavaly a megjelent 9 kiadványunkból hatnál sikerült megszereznünk az e-jogokat is, idén a tervezett 10 könyv közül kilencnél sikerült ezt hosszas tárgyalások után kivívni. A magyar e-könyv piac még gyerekcipőben jár, és a jogtulajdonosok érthető módon bizalmatlanok – többüket éppen az győzte meg arról, hogy adják be a derekukat, hogy a legális e-könyveket eddig még egyetlen vásárló sem töltötte fel kalózoldalakra. Úgy véljük, a vásárlók felé tanúsított bizalom (kemény DRM elvetése) megtérül, és az e-könyv olvasók is nyitottan és támogatóan állnak hozzá a vállalkozáshoz – hiszen ezáltal a jövőbeli könyvek legális, elektronikus változatához járulnak hozzá.

Köszönjük, hogy vásárlásával hozzájárult ahhoz, hogy még több könyvünket kiadhassuk e-könyvként is, és kérjük, vigyázzon arra, hogy a kiadó és a vásárlók közti bizalomnak ne legyen oka sérülni.

 

Tisztelettel:

*****

szerkesztő

Mint utóbb kiderült, a vásárló nem azzal hibázott, hogy föltöltötte az anyagot a kérdéses oldalra, hanem hogy nem vigyázott eléggé a példányára.

Kedves olvtársak, ha valaki, hát én megértem, hogy milyen elcseszett helyzet ez, hogy nincs olvasói szempontból ésszerűnek mondható kínálat. De ha már vannak ilyen – lássuk be, aprócska – eredményeink, ilyen kis hóvirágok, ezekre vigyázni kéne. Ne szántsuk már be ilyen szükségtelen marhaságokkal. Most még csak egyetlen címmel lett kiszúrva, ez sem esik jól semmilyen kiadónak, holnap a kiadók meg a jogtulajdonosok "reakciósabb" fele gondolhatja úgy, hogy mi a francnak szivassák magukat az e-könyv gyártással és forgalmazással. És az e-könyvekért lelkesedők meg mehetnek vissza a balettbe ugrálni, mindenféle gyanús és kevéssé autentikus fájllal birkózni.

Ha valaki "kölcsönadja" a vásárolt példányát, az tudjon arról, hogy a saját adatait is vele adja. Családtagnak szerintem pl. teljesen ér.

Feltéve, hogy nem ő a legmájerebb torrenthuszár a faluban. Ha értitek, mire gondolok.

PS: aki meg lewarezolta a cuccot, elolvasta, és még tetszik is neki, legyen olyan jó, és vegye meg rendesen. Köszi. Így is elég cinkes lesz visszamenni a jogkezelőhöz a következő címért.

Azért írom le itt nyugodtan, hogy már két napja tart az e-könyvek hete, mert ezen a blogon tudom, hogy megjelent a felhívás. Akik itt vannak, azok jó eséllyel hallottak róla, csak kint, a világban van néma csend.

Az Olvass egy e-könyvet! hét a magyar e-könyvpiaci szereplők hatalmas kihagyott lehetősége. Meglepő módon, de kínosabbra sikerült, mintha megpróbálták volna elsunnyogni a hetet, és semmit nem csinálnak. Hogy miért? Mert bődületesen amatőrnek tűnik az egész.

Az Olvass egy e-könyvet! hétnek gyakorlatilag nincs kommunikációja. Ha lenne neki, akkor sem nagyon lehetne hová irányítani az érdeklődőket, mert nincs honlapja vagy egy mikroszájtja. Az egyetlen hivatalosnak tűnő dolog, ami van, egy igénytelenül szerkesztett, ömlesztett lista az Egyesülés az E-könyvért civil szervezet blogján. Azon a blogon, ahol az előző bejegyzés közel nyolc hónapja jelent meg. A köztes időben pedig digitális ördögszekeret görgetett a szél.

A felhívás szerencsére megjelent az Ekönyvolvasó blogon, így azokat, akik nem csak olvasni szeretnének, hanem a téma technológiai, piaci oldala iránt is érdeklődnek, elérte az akció. Ideális esetben azonban nem ezek az emberek a többség. Nem azoknak kell bemutatni, hogy vannak magyar e-kiadványok, boltok, kiadók, akik hét közben arról beszélgetnek, hogy illik-e a kiadóknak Atlantist használni.

Az olcsó, sőt többnyire ingyenes lehetőségek kihagyása teszi igazán fájdalmassá a bénázást. A egy hétig ajándékba adott könyvekről lehetett volna ajánlót íratni ismert könyves bloggerekkel, vagy idézni ismertetőket a Molyról. Ajánlhatták volna a kedvenc ingyenkönyveiket szerzők.

Az egy darab ömlesztett lista helyett készülhetett volna lapozható, a borítókat is megmutató lista. És ha már lista és ajánlók vannak, csinosan be is lehetett volna linkelni a könyveket könyváruház és formátum szerint. 

Többnyire írtózom a gamifikációtól, de ebben az esetben még az is belefért volna. Kaphattak volna az akcióval élők moly plecsnit arról, hogy ingyenkönyvet töltöttek le. Vagy, hogy elolvastak X darabot egy héten. És ha már úgyis könyvet lehet kapni, igazán nem nagy kérés egy Facebook megosztás, vagy egy like.

Végül pedig az e-könyvolvasás hete igazán alkalom lett volna valami rendezvényre. Legyen akár egy nem túlszervezett sörözés vagy forraltborozás, vagy valami felolvasás, ami sörözésbe fordul át. A lényeg, hogy a netről ismerős emberek találkozzanak. Az ingyenkönyvet letöltők láthassák, hogy a kiadó, a szerző is ember. 

Nem kellett volna mindent megvalósítani abból, amit hirtelen összehordtam. A mimimum a honlap és az egységes kommunikáció, minden más csak szalag meg bokréta rajta. Ezek nélkül viszont az ünnepi e-könyvhét egy szomorú vicc, még kacagni sem lehet rajta.

Szerintem ez bármelyik hétre igaz ;-) viszont most van a "hivatalos" Olvass e-könyvet hét. Már amennyire hivatalos lehet egy marék civil akciója. A dolog Kanadából indult, kilenc évvel ezelőtt, amikoris ez az egész új olvasási paradigma még igencsak gyerekcipőben járt (pontosabban csak az extrém lelkes early adopterek mániája volt). Innen a vasárnappal kezdődő hét.

Tavaly már karcolgatták a magyar játékosok is, hogy van ilyen, de akkor még nem volt olyan egységesség, hogy rámozdult volna a piac. 

Nos, az idén már egy picit előrébb vagyunk. A legtöbb e-könyv kiadó és forgalmazó erre a hétre licitált be címeket, leginkább a második vonalas készleteiből, ingyenes letöltésre. Elvileg az akció időkorlátos, úgyhogy akinek tetszik valami, ne sokáig variáljon.

Itt a lista, érdemes átböngészni. Ha valaki propagálni akarja ez elektronikus olvasást, akkor lehetőleg innen válasszon, és ne Sárkányok tánca warezverzióját küldje tovább. A lista nyilván nem végleges, semmi nem zárja ki, hogy mások is csatlakozzanak az akcióhoz. Ha valaki talál még valami tutit, nyugodtan ossza meg a hozzászólások között.

Adamobooks

Nemere István: A golyóálló kísértet
Nemere István: Gránitmezőn
Vágó Ágnes: Kutyahoroszkóp

A hónap könyve

Rebecca Reé: Ingrid és Capa

Colibribooks

Salamon Eszter: Utazások a varázslatos kisvonattal
V.Z.Pittore: Taxisok"k"
V.Z.Pittore: A kentaurok végzete

Complex Kiadó

Ügyvédjelöltek kézikönyve
A szerzői jog gyakorlati alkalmazása digitális online környezetben
Az információs szabadságok

Digitalbooks

Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz
T. R. Salty: Bellum Atlantis
Gelencsér István: Adj nekem egy rúpiát!
Benedek Elek: Ezüst mesekönyv
Benedek Elek: Többsincs királyfi
Czifra Yvett: Itt járt a nyár
Vermes Éva: Egymásba zárva
Sebestyén Balázs: Szigorúan bizalmas
Telkes Margit: Botcsinálta történetek
Karinthy Ferenc: Budapesti ősz

Fapadoskönyv

A 35 részes Barsi Ödön életmű sorozatból:
  Barsi Ödön: A tenger meséi (mesekönyv) 
  E.A.Rodriguez (Barsi Ödön) Vihar London felett 
  Barsi Ödön: A harmadik csengetés - Komédiások című könyve 
Hornyák Károly: Mezoik 
Edgar Wallace:
  A címerpajzs
  A smaragd nyaklánc

Kindle-varázs (PRC-k):

Lytton Strachey: Elizabeth and Essex (angol nyelven)
Benedek Elek: Tündérmesék
Krúdy Gyula: Bukfenc

Kossuth Kiadó:

Híres bűnügyi történetek (válogatott novellák)  
Angkor elsüllyedt világa (útleírás) 
Párizs (színes útikönyv) 
A sátán kutyája (képregény) 
Csemegék 
Trafik (kriminovella) 
La Fontaine meséi 1. rész  
A szabad város (regény)

Syllabux

Esze Dóra: Bodzagőz
Jack London: Országúton
Ambrose Montanus: Különös mendemondák Hallgatag Erikről
R. Szabados Tamás: A Siebenkreuz alapítvány
Mark Twain: Nemzetgazdaságtan
Zalán Magda: Daccapo

Tarandus

Adalbert von Chamisso: Schlemihl Péter csodálatos története
Alfred de Vigny: Cinq-Mars összeesküvése
G & N urak: Zsír Balázs olajra lép
Molnár Csaba: A három kristály legendája

A hivatalos könyvforgalmazók mellett ne feledkezzünk meg azokról lelkes hölgyekről, akik az alkalomtól függetlenül osztották már meg a munkáikat: Baráth Katalinról, Cippóról, Csilláról, Görgey Etelkáról. Feléjük is lehet értelmes olvasnivalót találni. Kezdetnek ;-)

Intro

A fogyasztói társadalom kellős közepéről nemrégiben sokkoló hír érkezett: nem fogynak úgy az e-könyvolvasó eszközök, mint azt várták/tervezték/szeretnék. Karácsony előtt a legtöbben arra voksoltak, hogy ez a karácsony már biztosan az e-könyvolvasóké lesz. A szomorú hír az, hogy a jelek szerint már nem az lett. A háttérben számos dolog lehet, a blog néhány lelkes olvasója, társ-bloggere és szerzője egy kevéssé szomorkás, de annál hidegebb januári délelőttön összejött, hogy legalább néhányat megvizsgáljon a lehetséges okok közül. Az alábbiakban tehát egy rendhagyó elemzést olvashatnak nyájas Olvasóink, amelyből többek között kiderül, miért is nem klasszikus értelemben vett fogyasztási cikk az e-könyvolvasó eszköz.
 

Fogyasztás, mint olyan

Azoknak, akik a szocialista-éra után tanultak mérnöknek, aligha jelent újdonságot az „elhasználódásra tervezés” alapelve. Az elgondolás lényege, hogy egy termékbe beleépítik azokat a gyenge pontokat, amelyekkel az átlagos használati szokások mellett szinte napra pontosan belőhető a termék első jelentős, és sok esetben végzetes meghibásodásának időpontja és módja. Korunk műszaki cikkeit, igen kis számú kivételtől eltekintve a fenti alapelv szerint tervezik és gyártják, ezért kell kidobni (sajnos) a 4-5 éves hajszárítót, a 3 éves gombos telefont (a nyúlkálós fajták elvileg ennél kicsit többet bírnak), a 10-12 éves autót, a 8 éves mosogatógépet vagy ezért kell kicserélni a ház bejárati ajtaját „már nem élettartam garancia” mellett alig 20 év használat után.

Az e-könyvolvasó eszközök köre, legalábbis amelyek az e-ink technológiára alapozzák a megjelenítést, e tekintetben külön állatfajnak számítanak. A technológia viszonylag új, a felhasznált anyagok, legalábbis a „prémium” márkánál elsőrangúak, a kivitelezés példamutató, a belbecs úgyszintén. Az „alkotó”, nevezett Amazon, elsősorban piacvezetésre, minden körülmények között az ésszerű legjobb termék megvalósítására törekedett, így nem köthettek kompromisszumot azzal, hogy a gyártmányba magától értetődő, esetleg idejekorán robbanó taposóaknákat rejtsenek. Az első generációs Kindle olvasók a mai napig tökéletesen működnek, két gyenge pontjuk közül az egyik az akku (ezek élettartama nem a mérnöki tudomány, hanem a hétköznapi kémia tárgykörébe tartozik), a másik a szoftveres támogatottság (ez viszont általános informatikai tulajdonság, emiatt nem tartozik az elhasználódásra tervezés fennhatósága alá).

A gyártóknak elemi érdekük, hogy a portékájukat megvegyék. A Kindle, illetve szélesebb értelemben az Amazon e-könyves üzletágának eddigi pályafutása két szálon futott, az eszközén (amely egyben bolt is), és a tartalomén. Az eszköz segítette a tartalom fogyasztását és megvásárlását, a tartalom pedig segítette a rendszer működésben tartását, később a – vélhetően – jelentős profit realizálását. Csakhogy úgy fest, hogy az eszközök iránti érdeklődés alaposan megváltozott, pedig – legalábbis elvileg – sem a tartalom iránti igény, sem a felhasználói szokások nem változtak olyan mértékben, ami ezt indokolná.
Ha a fenti néhány gondolatot összegyúrjuk, kiderül, hogy az Amazon számára a tartalom értékesítése aligha fog gondot okozni (gyorsan és hatékonyan igazodnak a piaci trendekhez, nem kis mértékben még alakítják is azt), ugyanakkor az eszközökre egyébként jellemző „elavult, ezért vegyél újat” elv nem érvényes. Nincs miért új eszközt venni, mert nem avul el (ökölszabály az Amazonnál, hogy az összes tartalom kompatibilis legyen visszafelé mindennel).
 

A Kindle története

Ami a telefóniában az elmúlt nagyjából 6 évben történt (iPhone, Android, előbb rezisztív, majd kapacitív kijelző, nagyon komoly fejlődés az átviteli sebességben, képernyőfelbontásban és memóriában, a felhőalapú tárolásról nem is beszélve) csak szegről-végről jelent meg az elvileg „kütyü” kategóriába tartozó e-könyvolvasókban.
 

• A Kindle első generációját 2007 őszén mutatták be. E-ink Vizplex, 6 coll, billentyűzet, néhány különleges kezelőszerv, mobi támogatás, memóriakártya.
• 2. generáció 2009 februárjában: kissé átalakított kezelőszervek, pdf támogatás, kikerült a memóriakártya-támogatás. Később lett „international” verzió, kiterjesztett 3G-támogatással (gyakorlatilag „nemzetközi” sim-kártya került a berendezésbe).
• 3. generáció 2010 júliusának végén. Pearl kijelző, kissé átalakított kezelőszervek, a 3G mellé WiFi, és csak Wifi modellek.
• 4. generáció 2011. szeptember. Az első alkalom, hogy a 6 collos kínálat kettévált: differenciálták az „olcsó”, és a „drága” modellt. Mindkettőről lekerült a billentyűzet, az egyiket négy dedikált gombbal és az addig ismert 4+1 irányítóval, a másikat egy „home” gombbal és infravörös technológián alapuló érintőképernyővel lehet kezelni. Lett új, kibővült szolgáltatásokat nyújtó formátum (KF8), de ennek támogatását csak a „nagy” berendezés kapta meg.
• 5. generáció 2012. szeptember. Az egyszerűn csak minimális változás (szín, kontraszt). A fullos viszont „HD” kijelzőt és kvázi-háttérvilágítást kapott, cserébe minden gomb eltűnt (lapozó, home, csak a bekapcsoló maradt, az is kicsit felesleges). A nyúlkálós változat vezérléséért már nem infra, hanem kapacitív (érintő) technológia felel.

Az e-könyvolvasó és a Hármas Könyvelés blog ismeretségi köréből sikerült egy közel teljes termékpalettát összehozni egyszerre, egy időpontra. Így gyakorlati, kézzel fogható, szemmel látható összehasonlítással tudtunk annak a visszatérő kérdésnek a végére pontot (sőt, felkiáltójelet) tenni, hogy no, vajon érdemes-e váltani. Kindle-ről új Kindle-re.
 

Összehasonlítás

A blogon eddig megjelent tesztek szempontjait alapul véve nézzük sorra, melyik eszköz hogyan teljesített.

Tárkapacitás

Kizárólag az első generáció bővíthető kártyával (SD), ennél erre még szükség is volt, az ezt követő olvasók kivétel nélkül nagyjából (és legalább) 1 gigabájt szabad tárterületet adtak a fel/letölthető könyvek tárolására. A legújabb eszközökön a felhőalapú szolgáltatás (Amazon Prime) elvileg feleslegessé teszi a nagy belső memóriát.
Konklúzió: érdemben nincs különbség az eszközök között, hacsak valaki nem akar nagyon nagy mennyiségű vagy az átlagnál számottevően nagyobb könyvet egyszerre magával hurcolni.
 

Processzorsebesség

A fejlődés viszonylag lassú, illetve gyenge. A számítási kapacitás elsősorban az érintőkijelző által nyújtott extra szolgáltatások (pl. pinch-zoom) gyorsabb kiszolgálásához kellenek. Gyakorlati tapasztalatok alapján a Kindle a leggyorsabb eszközök listáján minden alkalommal az első három között, rendszerint az első vagy a második hely valamelyikén végez.
Konklúzió: a „normál” használhatóságot érdemben nem befolyásolja.
 

Kezelőszervek

Sokan furcsának találják az első generációs Kindle érintősávját. Az Amazon a piaci trendeket követve szabadult meg ettől, majd később a billentyűzettől is. Az eszközök kezelésének átalakítása viszonylag sok és elég heves vihart kavart a szakfórumokon. A biztosítékot a legtöbb esetben a dedikált lapozó gombok elhagyása verte ki. (Egyébként a teljes piaci szegmenst tekintve mindenkor a Kindle-éi voltak a legjobban kitaláltak.) A billentyűzet az érintőképernyős eszközökön megmaradt, az alapmodellekről eltűnt, de sok esetben nem is szempont a létük (keresési kifejezést, bár viszonylag körülményesen, be lehet írni a virtuális billentyűzeten).
Konklúzió: „normál” használat esetén legfeljebb a lapozógombok hiánya jelenthet érdemi differenciát, bár az érintőképernyők használata rövid gyakorlással ugyanolyan természetes és egyszerű, mint a lapozógomboké. A többi kezelőszerv inkább megszokás és kézre állás kérdése. A maga nemében mind példásan ergonomikus megoldás volt.
 

Érintőkijelző

A Touch és a Paperwhite esetén nem csupán generációs, hanem technológiai váltásról is beszélhetünk. A Touch infrás, a Paperwhite kapacitív. A kettő közötti érdemi különbség: az infrásnak magasabb keret kell, cserébe nem rontja a látványt és bármivel kezelhető. A kapacitív (mint most a tapis telefonok többségénél) a kijelző előtt külön felületet te szükségessé, ezért alacsonyabb keret is elég, cserébe ronthatja a látványt. Legnagyobb hátránya, hogy mivel elektropotenciált érzékel (a bőr vezetőképessége miatt kialakuló elektromos töltéskülönbséget), kesztyűben és tárgyakkal nem kezelhető. Marad tehát a téli buszozásnál az orral való lapozás (annak minden előnyével és hátrányával).
Konklúzió: kevés helyzet van, amikor a hátrányok és az előnyök érdemben befolyásolják a használhatóságot. A Paperwhite érezhetően gyorsabb, de néha „elfelejt” reagálni.
 

Lapozási sebesség

A korai eszközök érezhetően lassabbak, és nem kizárólag a megjelenítő (és annak vezérlője) lomhasága  miatt. Ez talán az egyetlen olyan terület, ahol lényegi fejlődés tapasztalható az egyes modellek között, még úgy is, hogy a Kindle egyébként – részben a formátum egyszerűsége miatt – mindig a leggyorsabb eszközök közé tartozott.
Konklúzió: Határozott és érezhető a javulás eszközről eszközre, bár az is igaz, hogy a K2/K3-éra már hozta a fájdalomküszöb alatti lapozási sebességet, vagyis a Kindle 3-on (később Keyboard) az egylapos lapozás már gyorsabb volt, mint egy papírkönyvben.
 

Megjelenítés

A teszt legjelentősebb tanulsága az, hogy a kijelzők között nincs akkora különbség, hogy egymás mellé téve bármelyikünkből is a „hű, ez bizony sokkal jobb” felkiáltást váltotta volna ki. Az igazság az (és ezt a fényképek többé-kevésbé bizonyítják), hogy az összes Kindle (1-től Paperwhite-ig) között nem volt akkora látható különbség, mint a Kindle-ök és a Koobe Junior között. Megfelelő fényviszonyok között bármelyik remekül olvasható. A „legszebb fekete és fehér” a Kindle 4 Wifi 2012-es fekete változatán volt látható. Az Amazon reklámszlogenjei tehát (akárhány százalékkal kontrasztosabb) a gyártástechnológiából adódó ingadozások miatt csak kivételes esetekben igazolhatók, de ezek a differenciák azonnal eltűnnek, amikor önállóan vesszük kézbe bármelyik készüléket. Hogy jobb-e a Pearl, mint a Vizplex? Jobb, sokkal, ugyanakkor a Kindle Vizplexe sokkal jobb, mint az átlag Vizplex. Hogy jobb-e a Paperwhite, mint a Pearl? Nem. A kontrasztnövekedés csak háttérvilágítással értelmezhető, ez pedig nem korrekt összehasonlítás. Hogy jobb-e a Paperwhite HD kijelzője, mint az alap Pearl? Jobb, de ahhoz, hogy ez érezhető legyen, a tartalmat is cizellálni kell (a legkisebb betűméretnél bizony valóban jobban olvasható a Paperwhite, mint a sima: ugyan csak hangyányit, de élesebb a képe).
Konklúzió: ha nem akarunk „kinek van jobb” szócsatában részt venni, tulajdonképpen mindegy, hogy melyik eszköz van a birtokunkban. Valamennyi legalább jó, inkább nagyon jó olvashatóságot ad az e-ink kijelzős eszközök között. A technológiai váltások közül kizárólag a Vizplex/Pearl csere hozott számottevő javulást (ezt a korábbi Kindle-cikkben már kiveséztük), a Paperwhite inkább csak a háttérvilágítás alkalmazásával tesz rá erre egy kisebb lapáttal.
 

Kindle 1, Kindle 3, Kindle 5, Kindle Paperwhite

És végül…

A Kindle 1 töltéséről nem az USB-kábel, hanem saját speciális töltő gondoskodik, amely már csak az eBayen kapható (ott sem olcsó). Az összes többi eszköz mikro USB-kábellel simán tölthető és az adatforgalom is lebonyolítható e módon. Az újabb Kindle-sorozat mágneses tokja ráadásul a ki/bekapcsolás procedúráját is megspórolja nekünk.
 

Verdikt

Az alapkérdés ugyebár úgy hangzott, érdemes-e váltani. Bár a dolog nem fekete-fehér (illetve dehogynem, csak máshogy), a legegyszerűbb és egyúttal egészen korrekt válasz az, hogy nem. Egy régi Kindle-ről új Kindle-re váltani az olvasási élmény tekintetében nem fog számottevő változást eredményezni. Ha a láthatósággal, olvashatósággal, kontraszttal elégedetlen, akkor a Kindle 1 és Kindle 2 sorozat darabjait (amiből egyébként igen kevés van idehaza) meggondolandó kecserélni a Paperwhite vagy a fekete Kindle 4 wifi változatra. Utóbbi kontrasztja láthatóan jobb lesz, a Paperwhite ráadásul a háttérvilágításával még extra előnyökhöz is juttat (kérdés, hogy ez szempont-e).

Mindössze egyetlen olyan nyomós érv van, amely a váltás mellett szól, ez pedig azoknak a speciális szolgáltatásoknak a köre, amely csak a KF8 formátumot támogató eszközökön érhető el (például a sorozat [series], vagyis egy mű több részletben való automatikus küldése). Márpedig ezt -- legalábbis egyelőre -- csak a “felső” kategóriás eszközök, a Fire-sorozat, a Paperwhite, az újonnan már nem kapható Touch, és (firmware-frissítés után) a Kindle 3 (Keyboard) tudja, a “mezei” Kindle 4 nem (egyelőre).

 

És a jövő?

Jó kérdés. A tabletek nagyon gyors elterjedésével a tisztán olvasásra használható (bár arra rendszerint sokkal alkalmasabb) e-inkes eszközök iránti kereslet alaposan csökkenni fog. Ha akár a szolgáltatások terén, akár a kontraszt/lapozási sebesség terén nem lesz szembeötlő változás (vagyis az Amazon nem durrant valami igazán nagyot 2013 szeptemberében), akkor jó eséllyel drasztikus sebességgel fog tovább csökkenni az e-inkes olvasóeszközök iránti érdeklődés.

(Köszönet Julisnak, Junnak, Keltnek, Professzorenek és Dworkyllnak. A szöveg oroszlánrésze Professzore érdeme, a képeket Dworkyll csinálta, a projekt KTamas ötlete volt.)

Apple felhasználónak lenni - ebben egészen biztos vagyok - életforma és szemléletmód is. Vannak dolgok amik csak almás vason futnak, más dolgok meg csak almáson nem. Az elmúlt hetekben úgy tűnik jó csillagok jártak az apple felhasználókra, mert két dolog is megjelent a radaron, ami nekik jelent előrelépést.

Marvin

Ez egy remek, nem annyira régi olvasó alkalmazás iOS-re, pontosabban iPadre. DRM mentes epubot lehet vele olvasni. Egyfelől iszonyatosan tudja szabályozni az olvasási képet (margók, sortáv, fontok), és végre eljutott oda egy app, hogy szines kijelző van alatta, nem csak három színből lehet kiválasztani a papír színét (fekete, fehér, szépia), hanem nagyon sokból. A diszkrét színválasztás mellett csúszkával (vagy simítással) szabályozható a fényerő, a kontraszt, és a melegség! Tökéletesen az aktuális fényviszonyokra és egyéni igényekre lehet szabni az oldalképet. Egy kis hibáját találtam eddig, hogy a könyvekbe ágyazott fontokat most nem kezeli, a több font használatot ezért a törzsszövegben nem támogatja. Remélem, ezt hamarosan kinövi. Érdemes egyébként nem sokat szüttyögni a letöltéssel, mert most még ingyenes, de pletykálják, hogy fizetős lesz.

A másik nagy erénye a programnak, hogy szédületesen (amúgy Goodreaderesen ;-) támogatja a saját anyagok feltöltését. Lehet dropbox accountal integrálni, van saját web-böngészője, de nagy előszeretettel dolgozik Calibre szerverekről is.

Van még egy csomó különleges képessége, pl. angol nyelvű szövegelemzés, amivel végigbogarássza a szereplőket, ezeket még csak kicsit teszteltem. Nagyon aranyos, ahogy kigyűjti a nagybetűs szavakat és az ő gyakoriságaikat, jól csőbe lehet húzni egy egyes szám első személyes szöveggel.

Itt e MobileRead fórum, ahol az alkotójával lehet beszélgetni. Letölteni innen lehet, a tippért köszönet ScanDalnak.

Scida

Amikor az iTunes találkozik a Collection Managerrel. A Touch előtti Kindle-k collectionjait kiválóan lehet már jó ideje rendezgetni egy ingyenes programmal, de az csak PC-n fut. Akinek Mac a platformja és Kindle-ön olvas, annak más kell. Van ugyan Calibre is OSX-re is, sőt még olyan MacBook tulajdonost is ismerek, aki szereti, de logikájában, vizuális világában nem annyira illeszkedik bele a klasszikus OSX világba. Legalábbis ezt érezték, akik belevágtak egy maces Kindle Manager program összerakásába. Ez lett a Scida, ami nagyjából az iTunes analógiája, könyvekre, Kindle-re.

A program az Mac AppStore-ból elérhető, hat dollárért, letisztult és jelen formájában kifejezetten minimalista (nem Calibre-klón), ami a funkcionalitását illeti. Tárolja a könyveket, és oda-vissza lehet másolgatni az olvasóra, valamint lehet variálni a Collectionökkel. Konvertálni, vagy platformok között szinkronizálni még nem tud. Sajnos ugyanaz a státusza mint a PC-s verziónak, csak a 4.x-es firmware-ig tudja a collectionvariálást, az 5.x-es vasak, a Touch és a PW már más struktúrában tárolja az adatokat, és azokhoz egyenlőre csak jailbreakelve lehet hozzáférni külső alkalmazással.

Márpedig a Scida magából az AppStore-ból elérhető, ergo átesett egy komoly minőségellenőrzésen, és ez fenn is marad a következő, a vásárlói számára ingyen elérhető frissítésekre is. Ez az appstore-osdi pedig a felhasználó számára nagyon menő, csak egyszer kell hitelkártya-adatot megadni, jönnek a frissítések stb. A fejlesztők számára viszont kihívás. Tilos a hekkelés, tilos az adatvesztési kockázattal járó megoldások alkalmazása és egyáltalán. Mivel az Apple a nevét adja a dologhoz, elég komolyan megnézik, mit engednek be a boltba, talán túlságosan is.

A minimalista funkcionalitás persze csak a kezdet, a csapatnak, akik történetesen magyarok, már van tervük, hogy mivel fogják bővíteni a programot. Tervezik, hogy az appon belül bele lehessen olvasni a könyvekbe, hogy lehessen a metaadatokon is szerkeszteni. És mivel ez egy "áruházi program", lehet bőszen csillagozni, meg visszajelezni, akár magyarul is. 

Naszóval.

Van itt egy szívünknek kedves kiadó, az Ad Astra, annak egy kiváló irodalmi szerkesztője Kleinheinz Csilla. Aki számos más tevékenysége (úgymint írás, műfordítás, gyereknevelés, nem feltétlenül ebben a sorrendben) mellett az SFmagot is műveli szabadidejében. Szóval Csillánk elnyerte a jogot, hogy ellátogasson a 2013-as World Fantasy Convention-re, egy filippínó származású, Hollandiában élő kartársával egyetemben. Ami már csak az utiköltség kérdését hagyja hátra.

De erre is van megoldás, egy remek kis közösségi finanszírozó oldal, ahol öt dolláros e-könyvek csomagjainak árával lehet az utazókat támogatni. Vannak előre definiált "adománycsomagok" a 10 dollárostól az 1000 dollárosig, cserébe szép e-könyv csomagokat lehet összeválogatni, pl. az Angry Robottól, ha valaki tíz dollárnál többet kíván adományozni. A legkisebb csomagban is két novellaválogatás várja a nemes lelkű mecénást.

Szóval aki támogatni szeretné Csillánkat az útján (ahonnan jó eséllyel remek jó könyveket is hozhat magyar kiadásra ;-) vagy csak nagyobb tétel angol nyelvű elektronikus fikcióra vágyik, az adakozzon jó szívvel. Megérdemlik, a műfaj nevében. Ugyanis az Ad Astra idei kiadói tervében szereplő címek egy kivétellel elektronikusan is meg fognak jelenni. Kezdetnek mindjárt Lauren Beukestől (akinek a címeit lehetetlen lefordítani) a Moxyland, és Greg Egantól a Diaszpóra. (Az e-könyvekhez még nincs direkt linkem, ha lesznek, frissítem ezeket, bocs)

Aki ezt a blogot olvasni tudja, az tud natív Kindle anyagokat is olvasni, ugyanis gyakorlatilag nincs olyan platform, amire ne lenne Kindle for app. Ez lehet PC vagy Mac, iOS vagy Android, de még Blackberry vagy Windows   Phone is. Ez annyira nem nagy újság, elég régóta ez megy. Két dolog miatt viszont ez érdekes és még hasznosabb lehet, mint valaha.

Az egyik, hogy nem olyan rég megjelent egy szintén multiplatform alkalmazás a SendToKindle, ami iszonyatosan leegyszerűsíti bármilyen konvertálható anyagnak egy (vagy több) saját mobil eszközre való küldését. Egy jobb klikk az anyagra, a SendToKindle opció, azon belül a céleszköz kiválasztása és SEND. És kész. A cucc gyakorlatilag bolondbiztos, ha nem tud valamit konvertálni, akkor föl se jön ez a lehetőség. Azaz docx és pdf oké, xls és ppt natívan felejtős.

A másik, hogy ha ne adj isten több eszközre küldenénk egyszerre, akkor onnantól simán szinkronizálódik az utolsó lapunk a könyvben, és az annotációk, kiemelések, jegyzetek. Lehet otthon olvasni egy nagyobb tableten, és folytatni a buszmegállóban a telefonon, és a többi. A komplett Kindle ökoszisztémát magunkra tudjuk rántani egy fillér nélkül, elég egyetlen amazonos accountot regisztrálni, és az összes app-képes vas onnantól szinkronban lehet.

Jellemzően az eInkes olvasómat offline tartom, nehogy a jól belőtt egyéni konfigurációmat hazavágja egy asszertívebb update, a PW 5.3.3 pl. kinyírja a margó-túlvezérő okosságot :-( szóval résen kell lenni. De lassan minden családban van már okostelefon, karácsonykor irdatlan mennyiségű tablet talált gazdára, és ez a két csoport, az okostelefonok és a tabletek jellemzően ritkán vannak offline. Így aztán se az anyag eszközre juttatása, se a szinkronizálás nem okoz gondot.

A kijelzőtől függően az olvasási komfort szórhat persze, úgyhogy nem biztos, hogy a Bűn és bűnhődést kell a MEKből, két kattintással az olvasóplatformra küldeni (pedig azt is lehet), de mondjuk a "ha ráérek majd elolvasom" weboldalakkal, vagy a "kinyomtatom és hazaviszem" doksikkal ezt érdemes lehet eljátszani.

Aki csak gondolkozik a mobil olvasáson, az nyugodtan kezdjen el kísérletezni, az alkalmazások ingyenesek és veszélytelenek. Aztán ha kedvet kap dologhoz, még mindig vehet valamilyen dedikált olvasót. Az Amazon-felhő ugyan távolról sem tökéletes, pl. fájdalmasan hiányzik belőle valami rendező lehetőség, cimkék vagy folderek alapján, és natív formájában a csoportos file-manipulálást sem támogatja.  Ez utóbbira szerencsére vannak kerülőutak. És mert láttunk már sok csodát, ilyen és olyan botlásokat, ha tartunk is értékes anyagot a felhőben, abból mindig legyen offline mentés valami biztonságos helyen. De általános mobil olvasásra ez az eszközrendszer nyugodtan használható.

Kedves Olvtársak, 

úgy látszik lement rendben az amerikai premier, és ismét felkerültünk a civilizáció térképére, a karácsony nagy slágere a Kindle Paperwhite immár a szokásos módon rendelhető Magyarországra. ÁFÁval, de tok nélkül 203 dollárért, tokkal 271 dollárért hozzák, a bejárati ajtóig, gyári garanciával. 

Ez ugyan nem kevés, 46.000 és 61.000 körül van a mostani árfolyamon számolva, de még mindig elég kedvező, hogy ami így erős 46.000 forintba kerül, reklámok nélkül, azt a magyar kiskerek némi szürkeimporttal és reklámmal súlyosbítva most 68-70.000 forintokért tartják. Igen, ezek azok, akik a 69 dolláros (erős 15 ropi) fekete K4-eseket tolták 35.000+ért karácsony előtt.

Szóval akit érdekel, az melegítse a kártyáját, és rendelje meg nyugodtan. (Ez a default vas itt, a kosárban át kell majd állítani az International verzióra, de amúgy rendben van.)

Update: páran beleszaladtak a csapdába. A linkre kattintva a PW deafult oldala jön föl, amit magyar címre nem szállítanak, viszont tud akár 119 dollár is lenni, ha vant kint ismerős, aki behozza. Viszont az ablakban, ahol közlik, hogy bocsi "cannot be shipped", ott a link a nemzetközi változatra (Amazon.com (intl.), ami nem tud reklámos (KSO) lenni, és csak futárral szállítják, az jön errefelé.

A bejelentésről és a specifikációkról itt, a tuningtippekről itt lehet olvasni. (A keményvonalasoknak: a szótárazás mellett ezt már az elválasztásra is rá lehet venni ;-)

A tippért hálás köszönet Mike76 olvtársnak.

Sajnos semmi sem tökéletes, még az Amazon világ sem. Van az kellemes lehetőség, hogy a saját olvasónkra emailben küldjünk mindenféle olvasnivalót. Ha ezt megfejeljük azzal, hogy böngészőből küldözgetjük a későbbi olvasásra szánt oldalakat, vagy csak simán installáltunk fáintos kis Send to Kindle alkalmazást gyakorlatilag bármilyen platformra, és azt úgy használjuk nagy lelkesedéssel, hogy bekapcsolva hagyjuk az archiválás funkciót, nos akkor villámgyorsan nagyszámú, ám roppant ritkán olvasott salátával fog megtelni a felhőbéli tárolónk. Ha pedig valami rss reader, vagy más, automata hírtovábbító megoldás gondoskodik a folyamatos utánpótlásról, akkor a helyzet még hamarabb fordulhat drámaira ;-)

Mert az Amazon világban a feltöltés instant, a törlés viszont pepecselős. Hivatalosan csak egyesével lehet:

• rákattintani az Actions...  gombra,
• kiválasztani a Delete from library opciót,
• nézni a homokórát,
• várni a képernyőfrissítésre.....

Ez még párszor egymás után is kellemetlen, ha meg százasával kell törölni, na akkor kifejezetten drámai.

Kivéve, ha használunk valami segédeszközt. A technológia neve bookmarklet, és az a lényege, hogy ha a böngészősorba beírunk (oké, kopipésztelünk) egy javascriptet, valahogy így:

javascript:(function(){ var v = new RegExp("PersonalDocuments"); if (!v.test(document.URL)) { return false; } {a=document.getElementsByClassName('rowBodyCollapsed');for(var i = 0; i<a.length; i++){Fion.deleteItem('deleteItem_'+a[i].getAttribute('asin'));};return; }})();

akkor az a javascript szépen végrehajtódik az oldalon.  Ez a bizonyos javascript kifejezetten durva, ha a Your Kindle Library oldalon futtajátok, kérdés nélkül lezúzza az összes ott kilistázott personal documentet, mind a tizenötöt. Viszont ha ezret kell törölni, akkor kifejezetten ez kell, sőt ez is lassú lehet. Legegyszerűbb úgy használni, hogy az ember csinál egy új bookmarkot, és annak a tartalmába másolja be a fenti scriptet. És amikor a (jól átnézett !!) oldalon van, akkor csak rábök a bookmarkra.

Aki egyel finomabban akarja az ügyet intézni, az látogasson el erre az oldalra, és onnan fel tudja magának rakni a törlőscript egy kulturáltabb, ám lassabb válozatát. Ez ugyanis checkboxokat rak minden item elé, és egyesével kell kiválasztani az elemeket a kötegelt törléshez. A fönti "durrbelebummnál" lassabb, de a "gyári" pilinckázásnál így is sokkal gyorsabb.

Használjátok egészséggel, és persze kellő körültekintéssel, mert a törlés végleges!