Az SFmag szives engedélyével újraközöljük itt egy posztjukat, amiben sokat megélt posztolónk az Old Man's War univerzumának legfrissebb opuszáról ír. A tartalomról leginkább az SFmagon lehet beszélgetni, ezen a blogon nyilván az az érdekes, hogy egy ilyen paradigmaváltó olvasóplatform mennyiben jelentheti egy rég elfelejtett formátum feltámadását. A témát Kelt barátunk már érintette, de azóta végére ért a sorozat, a maga teljességében lehet az ügyet értékelni.

Dworkyll

Ezekben az órákban élesedik Amerikában John Scalzi The Human Division című regényének utolsó, tizenharmadik epizódja. A nálunk is népszerű Vének háborúja sorozat legfrissebb, ötödik része ugyanis egy hetente megjelenő sorozatként látott napvilágot. Sikerült-e a Tor kísérlete, és mit jelent mindez a jövő scifi regényeire nézve?

Mondani sem kell, a folytatásos regényt nem John Scalzi, és nem is a Tor találta fel. A formátumnak köszönheti sikerét Dickens és Dumas, és ha rákeresünk a szókapcsolatra, rengeteg magyar nyelvű folytatásos műre bukkanunk lapkiadótól, önjelölt szerzőtől egyaránt.

Ami azonban évszázadokkal ezelőtt még biztos megélhetést jelentett az íróknak, az az utóbbi években, főleg, ha digitális szövegekről beszélünk, sokáig megmaradt a kísérleti művek terepének. Az egyik sokat citált példa Stephen King The Plant című műve volt – míg A halálsoron folytatásos regényként, papírkiadásban jól teljesített, addig az utóbbi, 2000-es címnek elfogyott a közönsége (King egy későbbi változata szerint az ötletekkel történt ugyanez).

Hála az elektronikus könyvek előretörésének és a stresszmentes online fizetés lehetőségének, az utóbbi években újból erőre kaptak a folytatások. Néhány kis kiadó és friss startup példáját követve tavaly az Amazon.com is elindította a maga sorozat-sorozatát (Kindle Serials), de arra, hogy egy bejáratott név, nagy kiadóval a háta mögött, digitális sorozatba fogjon, eddig nem nagyon volt példa.

Utólag nem túl meglepő, hogy pont a Tor, pont John Scalzival és pont a Vének háborújával nyitotta meg a sort. A zsáner huszadik századi történetéből világos, hogy a kapcsolat a sorozattal, mint megjelenési formával, végig nagyon szoros volt, a korai füzetektől kezdve a több tucat részes regénysorozatokig (Perry Rhodan, Guin saga). A Tor pedig olyan zsánerkiadó, amely úgy látszik szabad kezet kapott a kísérletezésre annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb kiadóóriáshoz kapcsolódik. Ennek köszönhetjük a kiadói honlapot – www.tor.com -, ami rövid időn belül az egyik legnépszerűbb SF-csomóponttá nőtte ki magát, vagy azt, hogy (pont egy Scalzi regénnyel) a kiadó elsőnek hagyta el a DRM-et az ekönyvekről.

Nem meglepő az sem, hogy Scalzi kísérletezik a formátummal, ráadásul legnépszerűbb sorozatát használja erre. A Vének háborúja ugyanis az első kötettől kezdve kísérlet volt – először arra, hogy tényleg ilyen jól értékelhető-e a katonai scifi. A Sagan napló (The Sagan Diary) egy, a szokásos Scalzi-stílushoz képest csendesebb történet, női szempontból, amit akár sci-fiírónők előadásában is meghallgathatunk. A Zoe története (Zoe’s tale) egyrészt újrameséli a trilógia utolsó kötetét, másrészt Scalzi első kiruccanása az ifjúsági regények világába. A világhoz tartozó önálló novella, az After the Coup (ahol jelen regény szereplőivel először találkozunk) pedig a fent említett, öt éve indult honlap első novellája volt, ingyenes szöveggel és hangfelvétellel.

Érthető tehát, hogy miért lett a Tornál a The Human Division az első regény, amelyet a világ szerencsésebb fele szóban vagy írásban, egydolláros heti adatokban fogyaszthat. (Hogy miként lesz ez az egy dollár Magyarországról három és fél, az már megint egy másik történet…)

A kísérlet ráadásul sikeres: minden epizód rendre ott landolt a sikerlisták élén.

De ennyi bevezető után adja magát a kérdés: na de mégis, milyen maga a mű? A legőszintébb válasz ennyi: háát…

A legnagyobb baj az, hogy a tizenhárom epizód során kétfajta történettípus váltakozik – a páratlan epizódokban Harry Wilson, a vesztegelő űrgárdista, Hart Schmidt, a jó családból származó lótifuti (és titkár) és Ode Abumwe nagykövet kalandjait követhetjük. Vagyis azt a csapatot, akit az After the Coupban megismertünk és megszerettünk.

A páros epizódok viszont nem csak látszólag, nem csak menet közben, de utólag sem állnak össze egységes egésszé. Felvázolnak egy felsejlő veszélyt, de a szereplőket ott hagyjuk félúton – például nagyon izgalmas lenne a vad kolóniákról további részleteket olvasni, de minderre, úgy látszik, nincs idő. Jó példa erre a második epizód, ami újabb kísérlet: egy beszélgetéssorozat leiratát látjuk. És miután pár perc alatt végigfutunk a szövegen, a “hűha, most mi történt?” érzés helyett az “ezért adtam ki ennyit?” az erősebb.

Sokan egy tévésorozathoz hasonlították a regényt, de egy valamirevaló tévésorozatban minden epizódra jut legalább kettő cselekményszál – itt a páros-páratlan felosztás miatt ez szét van szabdalva, az epizódok egy része csak stílusgyakorlat (Walk the Plank), hosszúra nyújtott vicc (The Dog King), vagy éppen karácsonyi epizód március közepén (This Must Be the Place). Ráadásul a finálé (minden értelemben) tüzijátéka után világos: ez csak az első évad, és lesz itt még folytatás.

Ami viszont működik, az maga a sorozat: az ember várja már a hétfő éjfélt, amikor az újabb rész érkezik az olvasójára.

Nem tudom, hogyan áll össze a regény akkor, ha valaki egyben olvassa, de egy dolog biztos: a folytatásos regény visszatért a kortárs SF fősodrába, és még sokáig velünk lesz. És hogy mindezt mikor és hogyan olvashatják a magyar olvasók? Scalzi műveit idehaza az az Agave Kiadó gondozza. Az író sikere garantálja, hogy sorra kerüljön ez a regény is, ám abban, hogy digitális sorozatként izguljuk végig, én nem reménykednék.

(Aki John Harris tizenhárom borítófestményére kíváncsi, az látogasson el ide.)

A cikk eredeti közlése az SFmagon olvasható.

És igen, bárcsak mi is itt tartanánk.