Az előző posztunk olyannyira inspiratívra sikerült, hogy egyrészt hozzászólásszámban rekordokat döntöget, másrészt a Nagy Öregek is motiválva érezték magukat, hogy letegyék a garast, nem hozzászólásnyi terjedelembem.

Számos tanulság mellett azért is tetszett meg az írás, mert szembesített azzal, nem is vagyok még annyira öreg ;-)

Dworkyll

Dworkyll mester cikke és az azt követő kommentek hatására el kezdett mocorogni bennem valami, amit legjobb, ha kiírok magamból… A világ rákanyarodott a 3. évezredre (legalábbis a Gergely naptárt használók szerint), kézközelbe kerültek olyan mobil eszközök, okostelefonok, tablettek, ebook olvasók, amivel a világhálóról a megjelenés pillanatában letölthetünk olvasnivalót, ha fáradtak vagyunk olvasni, akár fel is olvassa nekünk. Itt a digitális paradicsom :-) Csak ki ne űzessünk belőle…

A jelen megértéséhez, mint oly gyakran, nem nélkülözhetjük a múlt ismeretét. Ennek okán kicsit ugorjunk fejest az utóbbi néhány évtizedbe, amiből talán megérthető a e-könyvkiadással kapcsolatban kialakult helyzet. És ha szerencsénk van, a piac szereplőit is közelebb hozza egymáshoz, gondolatban…

Hogyan történhetett, hogy a lovat, megelőzte a kocsi, meg az istálló, de még a mögötte szerényen meghúzódó trágyarakás is? Miért van, hogy a szürke zóna munkatársai fényévekkel megelőzték a kiadókat, terjesztőket? Az elmúlt évben ünnepelte negyvenedik évfordulóját a Gutenberg project, tehát legalább ennyire kéne visszatekinteni az elektronikus szövegeket illetően.

A számítógépes szövegeket sokáig csak a guruk generálták, olvasásukhoz leggyakrabban kinyomtatták őket. Ki ne emlékezne a mátrixnyomatókból kipottyant perforált szélű papírtömegből kapcsokkal és egyéb maszek megoldásokkal létrehozott könyvekre [Őőő, hát azok, akik már mátrixnyomtatót se láttak. A szerk]. A régi CRT képernyőkön meglehetősen fárasztó volt az olvasgatás… E-könyv? - nem igazán. A hordozhatósága igencsak korlátozott, bár már könnyedén sokszorosítható. Ugyancsak nem tartozik az ekönyv kategóriába a telexszel reprodukált szöveg. Amikor még a fénymásoló is csak a tervezők álmaiban volt jelen, a telexgépek jelentették a nagy tömegű szöveges információ továbbításának szinte egyetlen forrását, később ezt a szerepet átvették a faxok. Hogy jön ez ide? A hetvenes-nyolcvanas években, amikor sok szerző könyveit semmilyen formában sem lehetett legálisan olvasni, Szolzsenyicin, Orwell stb. munkáit részletekben szorgos kezek belegépelték a telexekbe, lyukszalagon elrakták, és ahol volt rá igény, természetesen az éjszakai órákban, átküldték…. Anno a telexeket nem őrizték annyira mint a stencilgépeket. Ez sem ekönyv, de már közelít. A szamizdatokat stencilgépeken vagy egyszerűen írógéppel, indigó és vékony „átütő” papír használatával sokszorosították. És ne feledkezzünk meg a korai kémfilmekben gyakran felbukkanó mikrofilmekről sem. Számos könyv köszönheti a létét ennek a technológiának, az újonnan magyarul is megjelent Grosszman: Élet és sors opusza is mikrofilmen került ki a Szovjetunióból (az eredeti kéziratot a KGB megsemmisítette, de nem érte be ennyivel, az írógépet és az írógépszalagokat is elkobozták). De ne menjünk ennyire távol, találkoztam a neten az Arvisura eredeti kéziratánnak mikrofilmes változatával is, az igaz hogy jpg-k formájában. Ez sem ekönyv, de még jobban közelíti.

Az elektronikus könyvek forradalmához több dolog párhuzamos fejlődése kellett, ami gyakorlatilag mind a számítástechnikához kötődik.

• Kijelzők, megjelenítők
• Beviteli eszközök, elsősorban scannerek
• Háttértárak, egyéb elektronikus médiumok.
• Az ehhez szükséges szoftverek, operációs rendszerek, OCR programok, szöveg- és kiadványszerkesztők, konverterek az ekönyvek létrehozásához. Nem szabad megfeledkezni az elektronikus dokumentum tárolás technológiájához fűződő formátumok, főleg a pdf és djvu létrejöttéről, na meg a html-ről, ami gyakorlatilag meghúzódik a legtöbb ma használatos formátum mögött.
• És végül de nem utolsó sorban az ember, aki mindezeket kitalálta, fejleszti, létrehozott egy olyan közgazdasági környezetet, hogy az előbb felsorolt eszközök, lehetőségek a civilek kezébe kerülhessenek emberi áron.

Nézzük a kijelzőket. Sokáig a CRT képernyők uralták a piacot. Hordozható változatot nemigen produkáltak belőlük. Ekönyolvasóhoz alapvetés a hordozhatóság. A hetvenes évek közepén jelentek meg az első folyadékkristályos kijelzők, amelyeket tömeges fogyasztásra szántak. Karórákra emlékszem. Kettő-négy-sokgombos hangoskodó jószágok voltak. Aztán jöttek a zsebszámoló gépek, kvarcjátékok (értsd kisméretű folyadékkristály alapú képernyős játékgépek) ami még mindig távol állt az ekönyolvasótól. Valamikor a kilencvenes évek elején találkoztam az első notebook-al. na ezen már lehett olvasni, az igaz, hogy a beépített akkumulátor nem sokáig bírta és nem ült ki vele az ember a kertbe olvasgatni. 1996-ban kaptam az első notebookot, munkaeszköznek, de hamar kiderült a hiányosságai ellenére jól lehet használni akár olvasásra is. Közben a fejlett világ elstartolt mellettünk, ekkor jelent meg az ekönyolvasók evolúciójának első tagja, szerintem, az Apple piacra dobta minden pda-k ősét a Newton MessagePad nevezetű masináját (mellesleg ezt megelőzően tért vissza Steve Jobs a céghez). Gyakorlatilag rendelkezett az ekönyvolvasók összes ismérvével. Bár személyi asszisztensnek szánták, az akkori manager kalkulátorok képességeinél messze előremutatóbb funkciókkal rendelkezett. Határidőnapló, kalkulátor, partnerlista, szövegszerkesztő, hogy a legfontosabbakat említsem. A bevitelt és a menük közötti navigációt egy tollal lehetett intézni, a kézirásfelismerő modulját máig a legjobbak között emlegetik. A kapcsolattartást beépített faxmodem segítette. Lehetett rajzolni is a képernyőjén. Volt benne képnézegető funkció és könnyen össze lehetett drótozni egy Apple géppel, adatokat cserélni, szerkeszteni stb. És igen, lehetett ebookot is olvasni rajta. A Newton press alkalmazással komplett köteteket lehet a készülékre akasztani, elpakolni a háttértárba. A tulajok várostérképtől a borkalauzig rengeteg alkalmazással tömhették ki az akár 8 megás memóriakártyát.

Igen, kimaradt egy evolúciós lépés: az első PC-k. Commodore, Sinclair a világnak ezen a felén, és 1976-ban az első Apple. Ezek a gépek hozták a számítástechnikát testközelbe, elsődlegesen nem könyvek írására és olvasására készültek, de az idősebbek talán emlékeznek az ebookok és játékprogramok közös ősére a szöveges kalandjátékokra. (1972) 

Szóval alakultak a dolgok. Az LCD technológia megjelenésével elgördültek az akadályok a hordozható dedikált ekönyvolvasók megjelenése előtt. Az első darab 98-ban került kereskedelmi forgalomba, a NuvoMedia Rocketbook-ja, gyönge 500 dollárokért.  Hogy mekkora keletje volt a masinának nem tudom, de hamarosan követte még két ketyere Reb 1100 majd ennek a javított változata az 1150. 10 óra körüli üzemidő, 8 megás háttértár, 6 colos háttérvilágításos érintésérzékeny képernyő, modem, majd a frissebb modellben USB port a könyvek letöltéséhez. Ezzel párhuzamosan webbolt, azonnali vásárlási lehetőség, beépített szótár, minden ami egy modern dedikált ekönyvolvasó sajátja. Kicsit később jelent meg a REB 1200 immár 8 colos színes(!) vga felbontású kijelzőjével. Nem csak könyv, de elektronikus képesújságok olvasására is szánták tervezői. 699 USD volt a kezdőára. Ettől még a jól kereső amerikaiak is biztosan szívták a fogukat. Nem is lett belőle nagy siker. Két évvel később 150 USD körül vettem használtan egy kedves minnesotai katonatiszttől. Az eszközt nem csak sima olvasónak szánták. Rendesen felépített linkekkel ellátott olvasnivalóból tankkönyveket szerkesztettek, szervízkönyvet varázsoltak hozzáértők, a menüben könnyen haladva csak rá kellet tapintani a linkekre. (A használt ekönyolvasó az US Army öltözködési szabályzatával érkezett :-) Természetesen a franciák is megcsinálták, Európában elsőként, a saját olvasójukat, az első Cybook olvasó egy 10 colos LCD-s tablettra hajazott, PCMCIA csatlakozójú memóriamodulokon keresztül lehetett etetni.  2005-ben rászabadult a világra először a Sony majd az Amazon eink képernyőjű olvasója, elindítva a lavinát, ami itt azért a bokánkig sem ér egyelőre. Ja, az Ebookwise, ahonnan könyveket lehetett vásárolni a készülékekhez, tavaly szűnt meg, megvásárolta a Barnes and Noble.

A fejlődés nem volt elképzelhető a hordozható háttértárolók evolúciója nélkül.

Diskmag, ismerős? Újságmellékletként először 5 1/4" majd a keményfedelű 3 1/2"-os floppy-n. Na ezeken a cikkeken kívül már jócskán akadt irodalmi igényű olvasnivaló is. Aztán jött a nagy durranás a CD (az első CHIP magazinos 8 centis CD-re hetekre való olvasnivalót raktak), DVD pendrive, memóriakártyák, ma már egy körömnyi mikro SD-n röhögve elfér a teljes wikipédia.

Jöjjenek a beviteli eszközök. A legegyszerűbb és minden bizonnyal legfáradtságosabb módnak a gépelés látszik. Első látásra ostobaságnak tűnik könyvek digitalizálásához gyakorlott gépírókat használni, de …a gépíró még a kézírással is megbirkózik, beépített OCR J, pontosan dolgozik, akár az eredeti dokumentum helyesírási hibáit is képes korrigálni, és ha belegondolunk, hogy egy gyakorlattal rendelkező néni mekkora leütési sebességgel képes rögzíteni, hozzátoldva az akkori nyomott jövedelmeket… Szóval anno az ARCANUM nem egy multimédiás kiadványa így született. A Nyugat összes évfolyama teljes terjedelemben, a RÉVAI LEXIKON kétféle kiadásban is (grafikus és csak szöveges verzió ) hogy a legismertebbeket említsem, aztán jöttek a dvd könyvtár darabjai.. Az más tészta, hogy milyen forrásból, milyen céllal, kinek és kinek a pénzéből készültek ezek a kiadványok. (megérne egy posztot a bennfentesek részéről kibontani kicsit az állami digitalizálási projekteket ;-) )

A szürke zónába biztosan bekerült néhány ilyen kézműves módszerrel készült darab is, de zömmel nem ez a jellemző. Más dolog, hogy fordítók, szerzők nem kevés alkalommal gyarapították saját kezük munkájával készült művekkel a digitálisan elérhető szövegállományt.

Scannert civil felhasználó először a kézzel tologatható festőhengerre emlékeztető eszközök formájában láthatott. A profi grafikai stúdiókban már javában működtek a dobscannerek, a melyek kialakításuknál fogva nem a könyvek digitalizálására lettek kihegyezve. Visszatérve a tologatós cuccokhoz egyszerű rajzot is babrás volt a kézi scannerekkel bevinni, nemhogy szöveget. Isten igazából a síkágyas scannerek hozták a megváltást. A kilencvenes évek elején a HP monokróm majd színes scannerei indították majd növelték ipari méretűvé a házi könyvdigitalizálást. A legnagyobb fék egyrészt az embargó volt, másrészt a táborban nemigen gyártottak ilyesmit, talán azóta sem…Az első HP IIp (ScanJet) ami a kezembe került éppen 3 havi fizetést kóstált. Adtak vele egy Recognita 2-őt, amivel nem sokra ment az ember….

A síkágyasok ára szépen fokozatosan csökenni kezdett, a csatolók fejlődésével el lehetett hagyni a drága SCSI eszközöket, jöttek az olcsó, de rém lassú parallel portos házi masinák, majd az USB megjelenésével az olcsó és gyors eszközök is megjelentek. Ma már aránylag olcsón hozzá lehet jutni akár lapadagolós scennerhez is, a méret sem akadály, a korábban aranyárban árult A3 méretű berendezések is elérhetőek. Az igaz hogy ezek legtöbbje gyenge mechanikával és még vékonyabb, CCD helyett CIS érzékelővel felszerelt készülék, de némi kézügyességgel egy hardcore háziasszony némi szabadidő és elszántság birtokában az összes romantikus maszlagot digitalizálhatja és néhány kattintás után megoszthatja a neten keresztül, tessék rákeresni a digitális Romanakra meg a többi szemétre :-)

A profibbak használhatnak könyvscannert is, vastagabb zsebűeknek a Plustek OpticBook sorozata ajánlható, de a digitális fényképezőgépek evolúciója miatt könnyen összedobható egy saját céleszköz.

Tehát van beviteli eszköz, ma már olcsón, könnyen és gyorsan lehet képformátumú adatfolyamba konvertálni a könyveket. Innen kétfelé ágazódnak a lehetőségek. Marad minden ahogyan a scanner kiköpte, a keletkezett fájlokat akár fel is lehet tölteni a netre [Ami nem helyes. A szerk.] vagy bele lehet gyűrni egy pdf vagy djvu fájlba. Mindkét formátum másra is alkalmas, de különösen alkalmas könyvek, kéziratok, kiadványok nemcsak szöveghű visszaadására, de az eredeti tördelési koncepció, lapkép megjelenítésére is. Nem megvetendő hogy elmaradnak a tipikus OCR hibák is, viszont benne maradnak a már eleve nyomdai úton elkövetett elütések, helyesírási anomáliák.. A pdf-et talán nem kell bemutatni, az Adobe readerek egyre kövérebbek, a pdf generálására, manipulására való Acrobat sem egy pehelysúlyú példány. Szerencse, hogy mobil eszközökre azért karcsú megjelenítő appok is léteznek akár iOS-ben akár Androidban gondolkozunk. A djvu egy kicsit más. Magát a formátumot elég régen az ITT fejlesztette ki elsősorban tervrajzok, dokumentációk elektronikus tárolására. Főleg fekete-fehér anyagoknál hihetetlen tömörítési arányt lehet elérni. Fraktál alapú technológia működik a háttérben és ami még meglepőbb ezekből a fájlokból meglehetősen jó minőségben reprodukálhatóak a bemeneti képek. A kereskedelmi djvu gyártósor egy kisebb vagyonba kerül a Lizardtech hivatalos boltjában, viszont a djvu fájlok nézegetéséhez a legtöbb platformon elegendő egy fél megás viewer. Mindkét formátumhoz tartozik OCR modul, tehát a megjelenített képalapú formátumhoz hozzácsapható egy másik layer-en a szöveges verzió is, kereshetővé, másolhatóvá téve a szöveget. A szürke zónában a djvu az elterjedtebb formátum: a felismertetett szövegekhez kontrollpéldányként szolgálnak a korrektorok számára.

OCR. Ha sikerült jól scannelni a könyvet még mindig messze vagyunk a szöveges verziótól. A PC háttértárolóján csak pixelek tömege lakik. Ép látásúak számára már megfelelhet az ebook definíciójának, de csökkentlátók részére ez édeskevés, nem olvastatható fel megfelelő alkalmazással. A gépet nem lehet megtanítani olvasni, de meg lehet tanítani az alakzatok felismerésére. Innen már csak egy lépés a betűkép behelyettesítése a neki megfelelő karakterekkel. Nem sok cég áldozott tőkét és fejlesztési kapacitást az ilyen programok fejlesztésére. Ma gyakorlatilag egy kezünkön megszámolhatók a jelentősebb piaci szereplők. Kishazánk szakemberei úttörő munkát végeztek a kilencvenes években létrehozva a Recognita karakterfelismerő programot. A program 4.0 verziójával már egészen jó szöveges kimenetet lehetett előállítani, az 5.0 val egyenesen pompásat. Több verzióval nem találkoztam, csak egy híradás maradt valamikor a kétezres években arról hogy az Omnipage akkori tulajdonosa megvásárolta a céget? szabadalmat? szoftvert? és beépítette a saját OCR alkalmazása motorjába. Ha valaki OCR után kutakodott a neten, akkor nagy valószínűséggel az Omnipage volt az egyik alkalmazás amibe hamar belebotlott. Volt olyan verzió amihez magyar nyelvű felhasználói felület is készült…(11. v. 12.?). A műfaj másik nagyágyúja az orosz fejlesztésű ABBYY finereader. Mindkét alkalmazás rengeteg fejlődésen ment keresztül. Gondoljunk bele, a munkafolyamatok egymásutánjával, szkennelés, felismertetés, ellenőrzés pl. az Omnipage esetén akár audio-book-ként mp3 formátumba is lementhetjük a könyveket. Jó, magyarul nem tud, de jó néhány nyelven szépen olvas. Egyébként a Nuance szinte teljesen leállt az OCR fejlesztéssel és a legutóbbi hírek szerint az audió alapú ember-gép interakció fejlesztésével, illetve a született alkalmazások eladásával foglalkozik. Az ABBY sem tétlenkedik, az újabb finereadereknek van már több formátú ebook kimenete is, akár epub is.

Ennyi. Talán a leírtakból kiderül, hogy a szürkezóna munkatársai alsó hangon egy évtizedes előnyben vannak az ébredező hazai könyvpiaci szereplők mellett. Szándékosan nem szemben-t írtam. És ez nagyon sok. Ha valaki felköti a gatyáját, egy átlagos méretű könyvből uszkve két óra alatt nyers ebookot készíthet. Tudom, messze nem kereskedelmi minőség, tele hibával stb. DE. Adhatunk a határainkon kívül élő magyar anyanyelvűeknek állampolgárságot, attól még nem lesz nekik magyar nyelvű olvasnivalójuk. Gyengénlátó/vak honfitársainkat is egyre nehezebb lesz aktuális olvasni/hallgatnivalóval ellátni. Igény van az ekönyvekre, amit eddig nagyrészt a szürke zóna termelt, saját eszközökkel, saját szabadidőben, megtanulva és nem ritkán mesteri fokra fejlesztve a házi könyvdigitalizálást. Igen, mindez megsértése a szellemi termékekhez fűződő szomszédos és szerzői jogoknak. A könyves szakma már lemaradt, de még mindig nem késő. A paragdimaváltásnak még híre hamva nincs. Egy fitosorrú háziasszony képes kis igyekezettel minderre, akkor talán az érdekeltek is összekaphatnák magukat.

Olvasni és könyvet digitalizálni intellektuális tevékenység, nem akkora durranás, mint a szövegek létrehozása, de talán mégis. Még hosszú ideig az írott információ lesz az emberi intelligencia és alkotókészség hordozója. Tanulni, művelődni vagy akár csak szórakozni nehezen elképzelhető könyvek nélkül. Mindegy milyen formátumúak, legyenek papírra nyomva vagy valamilyen megjelenítő eszközön, netán felolvasó program segítségével élvezzük, akkor is könyvek maradnak.

Biztosan kimaradt pár dolog, de ezt rendesen az olvtársak a blogban majd pótolni fogják.