Kedves Barátaim az Úrban, 

szinte pontosan egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy mi mindenre képes ma már az ekönyv-megjelenítéstechnika. Azóta nem sűrűn voltak posztok, mert a (hála istennek) hétköznapivá váló ekönyv-témában viszonylag ritkán bukkannak fel akkora hírek, amelyek megrezgetnék az ingerküszöböt. Ma már nem akkora szenzáció, hogy vezető kiadók a könyvhétre megjelenű újdonságaikat elektronikusan is kihozzák, azaz lehet nyugodtan nézelődni a vásárban (ahhoz hasonló kedvezmények úgysem lesznek boltban), de aki inkább villanyon olvas, az utána nyugodtan térjen be a kedvenc webshopjába.

Maguk a könyvek, ahogy azokat ismerjük és szeretjük, mint vizuális formanyelv, azért több száz éve állandóak. Walter Scott, Jane Austen és mondjuk Jókai Mór elé nem nagyon mennék időben, de formailag az ő szövegeik teljesen összemérhetőek mondjuk James Clavellel, vagy a legtöbb kortárs íróval. A könyv információtartalma persze nemcsak a szövegből jön, a szöveg formája is meghatározó, és az elmúlt kétszáz évben ennek azért nagyjából letisztultak a szabályai: hosszú olvasáshoz nem illik talpatlan (sans serif) betűt választani, egy oldalon ne legyen egyszerre jobbra, balra és középre igazítás is, ha lehetséges, és így tovább. A tipográfia és a műszaki szerkesztés is szakma, és igen fontos a végeredmény élvezeti értékét tekintve.

Nem meglepő módon elsősorban a spekulatív fikció felől azért rendre fel-felbukkannak olyan szerzők, akik próbálkoznak ennek a formanyelvnek a kiterjesztésével, ha a tartalmuk az kívánja. Ilyen példákól azért már írtunk, az eddigi rekorder szerintem a folyószövegbe peszeudo-xml betéteket illesztő </Harmónia> lehetett. A nyomtatott könyveknél ez nem akkora kihívás, a papír tényleg minden elbír, leginkább két dolog miatt, az e-könyvekkel összevetve:

1. A papírkönyvek lapmérete állandó, a kiadó terjedelmi döntése után simán ki lehet optimalizálni a tartalmat a lapokra, újratördelésről, változó laptükörről meg ugye szó sem lehet.
2. Ezért aztán a papírkönyveknél nincs meg az a kényszer, hogy a szövegelemeket logikai egységként kezeljék, simán lehet a lapra dobálni mindent, mindenhova. A kedvenceim a külön szövegdobozba behajigált lábjegyzetek és képek, amelyek isten tudja hova keverednek az első epub/xml exportnál.

Mivel a magyar könyvterjesztés elsősorban még mindig a nyomtatott verzióból indul el, teljesen normális, hogy az elektronikus verzió a nyomtatott műszaki alapjaiból dolgozik. Ha a nyomtatott kiadvány lapképe kellően komplex, akkor fájdalmas/költséges és simán lehet, hogy lehetetlen megfelelő minőségű epubot/mobit készíteni belőle. Ilyenkor szoktam javasolni a kiadóknak, hogy az elektronikus verzió legyen pdf. A változó méretű és elhelyezkedésű szövegdobozokra az a legjobb.

A szerzőket persze nem érdeklik és nem is kell hogy érdekeljék a nyafogó e-könyv faragók, ők, ha szükségét érzik nekieresztik a kreativitásukat, és alkotnak. Így tett a címben szereplő művel Neal Stephenson és Nicole Galland is. És ha már a tartalom komplexitásával sem fogták vissza magukat (egy varázslós-időutazós, a Moly.hu-n 95%-ra értékelt anyagról van szó) bizony a formája is ennek megfelelő. Nyomtatva 600+ oldal, teli mindenféle nyalánksággal, amelyet - dobpergés - elképesztő munka árán sikerült epubba és mobiba is átültetni. Van itt kérem minden, kezdve a 28 db (!!) betűkészlettől, amelyet nem csak viccből építettek be, és amelyet még megkeresni és összeválogatni is jelentős munka lehetettet. Komolyan, ebben az anyagban fel lehet ismerni bizonyos szereplőket a kézírásukról. 

Aztán vannak itt mindenféle szövegtípusok, naplórészletek, viking sagák átirata, (szerencsére nem rúnákkal), elektronikus üzenetváltások, és minden, amit a nyomdagép elbír. És a zömét ezeknek a tipográfiai flikk-flakkoknak beemelték szépen az elektronikus kiadványba is, például a sötét (pergamen?) hátterű szövegdobozokat is. Állat lett, annyit mondhatok, pedig már láttam ezt-azt.

Meg kell említenünk az ekönyv létrehozóját (bookproducerét, ha úgy tetszik), akit az Ambrose Montanus fedőnév rejt, és akit az ekönyv.hu rántott be a projektbe. Tényleg elképesztő nagyot alakított, Oszoli Juditnak és Benes Attilának a nyomán, akik a Fumaxnál megcsinálták nyomtatott verziót. De azt azért látni kell, hogy ez már messze nem klasszikus ekönyv-készítés, sokkal inkább annak a "hőskornak" az újraélése, amikor a weboldalakat tesztelni illett, hogy minden értelmes böngészővel használható képeket mutatnak-e - és ha nem, akkor bizony vissza kell menni a kódhoz, és meg kellett keresni a legnagyobb közös osztót.

És a tanulság? Hogy ezt is meg lehet csinálni. Hogy ennek a font-őrületnek lehet értelme is (bár tagadhatatlanul igénybe veszi az olvasót, de legalább ad is neki valamit), nem kell feltétlenül olyan öncélú, vagy legalábbis nehezen indokolható vizuál-orgiával sokkolni, mint a Geronimo Stilton könyveknek. Azaz kedves szerzők, kiadók, merjetek kreatívok lenni :).

Diszklémer: az illusztrációk iBooks-képernyőmentések. A Kindle appjaim nem szerették a sok fontot, a szimulátorok szerint a natív Kindle-k azért visszaadják.