Kedves Barátaim az Úrban,
sok bokros teendőm és csodálatos családom mellett szoktam ekönyveket is faragni, kereskedelmi célzattal. Alapvetően lektűröket, ritkábban gyerekkönyveket, a tankönyveket (és azok összetettségét) meghagyom az iparági profiknak. A lektűrben is van azért kihívás, például, hogy rendesen oda kell figyelni az apróságokra, amitől az olvasó komfortosan tud közel kerülni ahhoz az üzenethez, amelyet a szerző (és a kiadó) meg akart vele osztani.
A magyar tipográfiának is megvannak a maga szabályai, amit a profik nemcsak ismernek, de alkalmaznak is (én meg igyekszem tanulni tőlük), de ismeri azokat az egyszeri olvasó is, hiszen ezért érzi komfortosnak az olvasást, ha "szabályos" a szedés, és ezért lesz ideges, ha nem. A szabályok alapvetően nem bonyolultak, a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány:
- magyarban a bekezdéseket az első sor behúzása választja el, nem a bekezdések közötti távköz
- egy szövegblokk első bekezdése nem behúzással kezdődik, ez a tompasor
- egy szövegben kettőnél több betűkészletet csak nagyon indokolt esetben használunk
és hasonlók.
Ha igénytelen alkotó (vagy tördelő) sérti meg a szabályokat, az szerintem gáz. Szerencsére kevés ilyennel találkozom. És vannak a zsenik, akiket vagy értünk, vagy nem, de akik úgy rúgják fel, pontosabban értelmezik újra a szabályokat, hogy az a művészi önkifejezés részévé válik. Nem új dolog ez, már Janus Pannonius is írt képverset, de most nem a rövid műfajokat emlegetném. Nemrég írtam arról, hogy milyen amikor két űrhajó beszélget, ahol a tördelés maga is információ- és hangulathordozó, nem is kicsit. Időről időre szerencsére előkerül egy-egy újabb anyag, amelyek már önmagukban is zseniálisak, és a formabontó megoldásaik csak fokozzák az élményt.
</Harmónia>
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Az Itó Projekt névre hallgató alkotó, aki nemcsak szépíró volt, de webdesigner is, </Harmónia> című főművébe számtalan xml formanyelvű betétet csempészett. A nyomtatott kiadásból sajnos kimaradt az xml-re oly jellemző hierarchikus behúzás, de az elektronikus változatba muszáj voltam belevarázsolni. A fenti képen egy natív prc látható, tehát nem epubból legenerált kf8. Márpedig tudjuk, hogy a prc mennyire támogatja a behúzásokat és a több fontot. Sajnos Itó Szatosi 2009-ben, mindössze 34 évesen meghalt, és a hivatalos elektronikus kiadásra nem sikerült jogot szerezni. Papíron szerencsére kapható. És össze lehet vetni a fenti képpel.
Alvó óriások
Ez az anyag még nem jelent meg, de meg fog (elektronikusan is, szóval maradjanak velünk :). Egy piszok jó kis sci-fi, de csak ezért még nem került volna ide. Ami érdekes a formájában, hogy a könyv nagyon nagy része "csak" párbeszéd. Az egész történetetet a párbeszédek mesélik el, és az író úgy gondolta, hogy ne csak a sima tördelés válassza el a kérdezőt a válaszolótól, hanem minden, amit a formátum kibír: bekezdésközi távolság, betűtipus (talpas vs talpatlan), de még a színárnyalat is: fekete vs szürke.
Nem akarok spoilerezni, de a kérdezőről az egész könyv alatt nem tudunk meg semmit a világon, holott praktikusan ő az egyetlen, aki majdnem minden fejezetben "ott van". És az, hogy effektíve rosszabban tudjuk olvasni a szövegét, értsd halványabb és talpatlan, olyan szinten idegeníti el az olvasótól, hogy az valami elképesztő. Akkor volt ehhez hasonló élményem, amikor gimnazista koromban először láttam a Szárnyas fejvadászt, és a film felénél el kezdett zavarni, hogy folyton esik az eső, és sosem látjuk az eget. A lényeg, hogy ez a formanyelvi szabályszegés nagyon jól működik, iszonyatosan koherens a tartalommal.
Már csak az kellene, hogy egy fakezű parser ne vágja fölül az egészet a saját formázásával.
Utolsó kommentek