Január közepén itt járt nálunk Cory Doctrow. Akkor készült vele ez az interjú, a Charlie Hebdo incidens után, de még a nyári menekülthullám, és a novemberi párizsi lövöldözések előtt. De a nézetei ma is érvényesek, elgondolkodtatóak. Köszönjük az anyagot Csordás Attilának.
A LÉNYEG NEM AZ, HOGY MI HELYES ÉS MI HELYTELEN, HANEM, HOGY MI MŰKÖDIK
Cory Doctorow író-aktivista-blogger, a Kis Testvér című bestseller szerzője, aki a Forbes magazin toplistája szerint jelenleg az 5. azok között, akik a leginkább befolyásolják az internet alakulását, változásait. Szeretné megreformálni a jelenlegi szerzői jogi törvényeket, kompromisszummentesen kiáll azért, hogy az emberi szabadságjogokat az interneten is érvényesíthessük, és nem csak a levegőbe beszél: saját regényeit pl. mindenki számára ingyenesen, másolásvédelem nélkül teszi hozzáférhetővé honlapján, a craphound.comon. Szerinte az egyetlen mód a fennmaradásra az alkalmazkodás, a torrentoldalakat pl. nem megszüntetni kell, hanem használni.
Ön szerint a szerzői jog tulajdonosainak, vagy a kiadóknak, akikre ezt a jogot átruházzák, csak arra kellene legyen kizárólagossága, hogy eladhassák a digitális tartalmat, az ingyenes terjesztésre nem feltétlenül. Vagyis, ha felrakok egy könyvet egy torrentoldalra, azzal nem sérteném meg a törvényt, mert nem jutok pénzhez a tevékenységemből. De mi a helyzet azokkal a torrentoldalakkal, akik ha nem is közvetlenül, de a különböző, oldalukon futó hirdetéseknek köszönhetően közvetve mégis bevételekhez jutnak a szerzők műveiből?
Engedje meg, hogy megfordítsam ezt és én kérdezzek: mit lehet tenni ez ellen? Úgy értem, biztos vagyok benne, hogy nem tudjuk meggátolni azokat az embereket, akik nem akarnak fizetni, abban, hogy ingyen töltsenek le. Ez egyszerűen képtelenség. Nem? Vagyis minden fizetés alapjában véve önkéntességen alapul, tehát az én kérdésem a következő. Ha ez igaz, akkor melyik a jobb stratégia? Ha figyelmen kívül hagyod, mert úgysem tehetsz ellene semmit vagy ha megpróbálsz kitalálni valami mórszert arra, hogyan vehetnéd rá azokat az embereket, akik különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül letöltik a könyveidet a torrentoldalról, hogy ha tetszett nekik, amit olvastak, akkor utólag tudjanak neked pénzt adni? Ez nem teljesen elrugaszkodott attól a modelltől, amikor magát a könyvet árulod. Ezt láttuk a HumbleBundle kezdeményezésnél is, aminek a lényege, hogy van egy nyolcas ekönyv csomag, amit annyiért veszel meg, amennyiért akarsz. A bevétel pedig az írók, néhány jótékonysági szervezet és az akció végrehajtója között oszlik meg, az arányokat a vásárló határozza meg. Szóval az emberek itt néha tettek egy felajánlást, kifizettek egy adott összeget, majd miután elolvasták a könyveket, úgy döntöttek, hogy még többet kéne fizetniük. Hangsúlyozom, hogy a lényeg itt nem az, hogy mi helyes és mi helytelen, hanem, hogy mi működik, márpedig szerintem más nem, csak ez a megoldás. Mi mást tehetnél? Elmész Kínába és lelövöd a weboldalt vagy elmész Ukrajnába és lelövöd a weboldalt? Hogyan lehetne ezt elkerülni? Ha a lényeg az, hogyan tartatod be a törvényt, ahelyett, hogy hasznot termelnél, akkor lehet, hogy képes leszel kiküszöbölni a veszteségeket, de neked az a dolgod, hogy pénzt termelj, nem? Ez a feladatod. Szóval szerintem sokkal fontosabb, hogy biztosítsuk a lehető legegyszerűbb fizetési lehetőséget azok számára, akik szeretnének pénzt adni, mint az, hogy biztosak legyünk benne, mindenki fizet is, aki olvas.
A torrentoldalak azért is vannak előnyben nálunk a legális tartalommal szemben, mert sokkal szélesebb a kínálat. Míg kereskedelmi forgalomban 6-7 ezer könyv kapható, addig kb. 40 000 ekönyv torrent várja az olvasóját.
Ez nyilvánvalóan központi probléma. Nincs elég magyar nyelvű könyv és a magyarok egyébként is sokan olvasnak angolul vagy németül. Mivel a nyelv különleges, amit csak egy kis létszámú közösség használ, ezért nem képes fenntartani állami támogatás nélküli, önálló kulturális ipart, ugye? Ez közös probléma az összes kisebb országnál. Észtországban, Finnországban és Magyarországon is, hogy csak párat említsek. Ennek semmi köze a kalózkodáshoz, ez olyan tény, amivel meg kell küzdenie a magyaroknak. Márpedig ilyen kis létszámú anyanyelvi beszélő mellett csakis azok az országok tudnak sikeresek lenni, ahol az állam komolyan és közvetlenül támogatja a művészeteket.
Tovább korlátozza a kínálatot, hogy sokszor a külföldi jogtulajdonos nem engedi, hogy megjelentessük az ekönyvét, csak kemény DRM-mel. Mit gondol, nyugaton miért nem annyira elterjedt a vízjeles másolásvédelem, az úgynevezett puha DRM? Miért ragaszkodnak a külföldi jogtulajdonosok sokan még mindig a hardveres kemény DRM-hez, ami nagyon nehezen kezelhető és drága is?
A kérdés első fele az, hogy miért nem szeretik a vízjelezést. Azt nem tudom pontosan megmondani, a kiadók miért nem szeretik, azt viszont igen, hogy én miért vagyok szkeptikus a puha DRM kapcsán. Nincs ellenemre a vízjelezés, ha bele akarod rakni a nevem a könyvembe, csak tessék. Csak az a gond, hogy nehéz kivenni belőle. Az aggaszt, hogy ha kialakul egy olyan norma, hogy kivenni a neved a saját könyvedből egyfajta bűn, akkor megvan a kockázata, hogy ez a törvényekben is tükröződik. Nem égető probléma, de probléma.
Ami a jogi kockázatot illeti, képzeld el, hogy találnak egy könyvet valami fájlcserélő oldalon, benne a nevemmel. Nem olyan könyvet, amit én írtam, hanem olyat, amit vásároltam. Aztán beperelsz. Szerintem nem kéne nyerned, mert azt gondolom, az, hogy egy könyv – ami valaha a merevlemezemen volt – felkerült egy fájlmegosztó oldalra, nem jelenti azt, hogy megszegtem a szerzői jogi törvényt. Elveszíthettem a laptopomat, eladhattam, lehet, hogy meghekkelték a gépemet és sorolhatnám. Ez aggaszt. Ha feltesszük, hogy találsz egy bírót, akinek már az általam korábban megvásárolt könyv puszta megjelenése a fájlmegosztón elég ahhoz, hogy elítéljen, akkor az csorbítja a polgári szabadságjogokat. Ez egyszerűen nem elég bizonyíték. Talán ez a kiadók problémája is, mert lehet, hogy nem hisznek benne, hogy ez jogi védelmet is jelent.
Mégis a legtöbb kiadó nálunk ragaszkodik hozzá, hogy ezt használjuk. Ráadásul szerintem ez egy fontos lépés lehet a DRM elhagyása felé.
Ez talán igaz. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a nyugati kiadók azért tiltakoznak ellene, mert azt gondolják – és szerintem ebben az egyben legalább igazuk van, legalábbis ami az amerikai, kanadai és az angol törvényi szabályozást illeti (a magyart nem ismerem eléggé), hogy még ha egy rakás könyvet is találsz kalózoldalakon, ami az én ekönyv gyűjteményemből származik, az nem elég bizonyíték ahhoz, hogy nekem kelljen vállalnom ezért a felelősséget.
Egyszerűen nem elég. Lehet, hogy a kiadók azt gondolják, hogy képesek akarnak lenni rá, hogy felelősségre vonják az embereket, ha a tőlük vásárolt könyvet kiteszik a netre, márpedig ebben az esetben nem lesznek.
Térjünk vissza a kemény DRM-re.
A kemény DRM-es kérdés számomra érdekesebb. Ez nyugaton valóban eléggé elterjedt, szeretik a kiadók. Szerintem ez nem azért van, mert az így védett könyvet nehéz feltörni, hanem mert törvénytelen olyan technológiákkal üzletelni, ami kezeli ezeket. Pl. ha kikapcsolod a hangos felolvasást a Kindle készüléken, akkor nem igazán lehet megindokolni, miért ne rakhatnád át a könyvet olyan olvasóra, ami megengedi a felolvasást, de néhány kiadó mégis azt gondolja, hogy a könyveket, amiket ilyen formában is lehet fogyasztani, drágábban kellene árulni, mint azokat, amiket csak simán olvasni lehet. Sohasem lesz lehetőség arra, hogy „Szedd le. Válogasd szét. Írd ki.” azt, ami DRM-el védett. Igazából a másolásvédelemmel nem is a kalózkodást akarják megállítani, mert az lehetetlen vállalkozás. Az egyéni felhasználót, a vásárlót akarják korlátozni abban, hogy megtehesse azt, amit egyébként legálisan megtehetne a könyvvel, de a DRM eltávolítása miatt illegálissá válik, így mégsem teheti. Vagyis olyan jogaidtól akarnak megfosztani, amik a alapvetően a tieid.
Hadd hozzak erre egy példát a CD-k és DVD-k kapcsán. Ha van egy CD-d és szeretnéd meghallgatni az iPhone-odon, az Apple ad hozzá egy iTunesnak nevezett ingyenes szoftvert, aminek a szlogenje ugye „Szedd le. Válogasd szét. Írd ki.”. Ahhoz, hogy fogd ezt a CD-t és feltedd a telefonodra, semmit nem kell fizetned. Ha viszont egy DVD-ről beszélünk, akkor az Apple szerint újra meg kell venned az iTunes áruházból. Vagyis a cég, aki a DVD-den lévő filmet készítette, szeretné újra eladni neked, amit már megvettél. Ha nem kalózkodás az iPhone-odon zenét hallgatni, akkor az sem az, ha a DVD-det az iPhone-odon nézed, bár ez így kétségtelenül kevesebb hasznot hoz a cégeknek. Hát azért szeretik a kemény DRM-et.
Ha már a szabályozásnál tartunk, evezzünk kicsit kevésbé békés vizekre. A Charlie Hebdo mészárlás kapcsán több országban – köztük hazánkban és Angliában is – felmerült a kérdés, meddig terjedhet a szólás szabadsága, lehet-e nyíltan kritizálni, gúnyolni vallásos embereket, és persze a bevándorlók helyzete is újra terítékre került. Nálunk pl. olyan nyilatkozatok hangzottak el, hogy a gazdasági bevándorlás rossz, hazánk nem válhat célponttá. Sőt, még az is, hogy erős kapcsolat lehet a terrorizmus és a bevándorlók között. A helyzet kísértetiesen hasonlít a Kis Testvér című regényében történtekre.
Igen, sajnos kétségtelenül vannak hasonlóságok. Fontosnak tartom, hogy először is szögezzük le: nem igaz, hogy a bevándorlás korlátozása megállítaná a terrorizmust.
Nem is beszélve arról, hogy a merénylet elkövetői Franciaországban születtek.
Szerintem erre a nacionalisták válasza az lenne, hogy „Lehet, hogy itt születtek, de bevándorlók leszármazottai.” És akkor előkerül az a nevetséges állítás, amivel próbálnak határt húzni, kik is az „igazi” franciák, pl. a normannok, alapvetően normann ősökkel, de a német megszállást megelőzősen, ugyanakkor a Gall megszállást követően beszélhetünk franciákról, más esetben nem. Ez annyira buta állítás, mint az, hogy dobjunk ki mindenkit Angliából, aki nem igazi brit és „Isten óvja a királynőt”. Ez egyszerűen őrültség!
A valóság azonban az, amit Amerikában is látni. Az amerikai terrorizmus legszörnyűbb támadásainak jó részét olyan emberek követték el, akikre „igazi” amerikaiként szokás gondolni: fehér, angolszász, sokadik generáció óta Amerikában élő emberek, jobb- és baloldaliak egyaránt. És akkor a családon belüli erőszakról még nem is beszéltünk. Az tehát, ha visszafogjuk a bevándorlást, egyáltalán nem garantálja, hogy mindez megelőzhető.
Illetve érdemes egy pillantást vetni azokra a csoportokra is, akik a bevándorlás korlátozását követelik, mert bármilyen katasztrófa következik be, igazolásként tekintenek rá, hogy ez is a bevándorlás miatt van. Ha van egy kalapácsod, minden úgy néz ki, mintha szög lenne. Nagyon meglepő lett volna, ha a mostani események, vagy legyünk őszinték: bármi után, ami bárhol a világon történik, ne kerülnének elő ezek az emberek, hogy hangoztassák, ez is azt bizonyítja, a bevándorlás rossz. Van egyáltalán olyan rossz dolog a világon, aminek nem az lesz a vége, hogy a hipernacionalista pártok egyből kiabálni kezdenek: „A bevándorlás maga a gonosz?” Tartok tőle, hogy nincs.
Utolsó kommentek