Diszklémer

Nem vagyok jogász. Az itt következő fejtegetések a személyes véleményemet tükrözik, nem pedig a hatályos jogszabályok szerint előírt magatartásformákat. Mindent tudó sem vagyok. Minden észrevételt és kiegészítést szivesen veszek.

Intro

Egy jó barátom küldte az alábbi levelet:

Neked mi az allaspontod azzal, hogy valaki, aki birtokolja a konyveket (fizikai formaban) de nem akarja kulon megvenni az ekonyveket (pl. mert ki se adtak hivatalosan)

Mennyire elitelendo szerinted, ha csak kvazi ‘ellopva’ letolti?

Ilyenformán még nem írtam a témáról, de érdemes végiggondolni, hogy hol tartunk most, mik a lehetőségeink, és ezekből mi az etikus, és mi nem.

Alapjogok

Először nézzük meg, hogy mit tekinthetünk a-könyv ügyben (meg egy kicsit általánosabban a digitális tartalom előállítása és fogyasztása körül) "alapjognak:

• A tartalom előállításában résztvevőnek (író, fordító, szerkesztő, korrektor ... kiadói értéklánc) joga, hogy a munkájáért, közreműködéséért ellentételezzék.
• Az olvasó (a fogyasztó) joga, hogy eldöntse,  a saját részére mit tekint elfogadható árnak. Fogyasztani nem kötelező, ellentételezni a fogyasztot javakat előállítókat viszont igen.
  • Ennek mértékéről lehet vitatkozni. A borítóárat csak időzavarban szenvedők fizetik ki, online rendelésekkel simán lehet kedvezményekhez jutni, de lehet várni arra is, hogy egy adott cím felbukkanjon a Könyvudvarban pl., vagy antikváriumokban. Vagy a könyvtárban.
  • Azt viszont nem tartom etikusnak, hogy valaki "ez nekem nem ér ennyit!" felkiáltással tegye zárójelbe az ellentételezést, és fogyassza tovább lelkesen a kifizetetlen könyveket.
• A kiadó joga eldönteni, hogy milyen címet és mennyiért hoz forgalomba.
• Az olvasó joga eldönteni, hogy milyen címet mennyiért vesz meg (vagy olvas el, a barátjától vagy a könyvtárból kölcsönözve).
• A kiadó joga eldönteni, hogy egy adott anyagot, milyen formában, milyen külalakkal jelentet meg. (Nyilván bevételt akar maximalizálni, és ebben benne van, hogy milyen gyártási költségeket engedhet meg magának. Végtelen pénzből végtelen szép könyveket lehet csinálni, de ki fogja azt megfizetni?)
• Az olvasó joga eldönteni, hogy az ellentételezés után, milyen formában fogyasztja el az adott tartalmat. Ülve vagy fekve, lámpánál vagy napfénynél, papíron vagy elektronikusan.
• A kiadó kizárólagos joga, hogy terjesztési célból példányt többszörözzön.
  • És ő számol el a többszörözéssel a jogtulajdonos felé
  • Nincs joga terjesztési célból többszörözni sem a nyomdának (ha erre nem a kiadótól kap megrendelést), sem egy könyvtárnak, sem egy egyszerű olvasóknak (ha erre a kiadó/jogtulajdonos nem ad explicit engedélyt, pl. a Creative Commons licencek használatával).
  • A második két esetben viszont etikusnak gondolom, ha a fogyasztás vagy megjelenítés céljából, és korlátosan egy könyvtár vagy egy olvasó magának digitalizál.

Ilyen volt

Ne felejtsük el, hogy honnan jövünk. Évtizedeket töltöttünk a hiánygazdaságban, és egy ideológiai alapon, központilag vezérelt "tartalompiacon", amikor nemcsak az olvasók, de a kiadók sem álmodhattak a fent felsorolt alapjogokról. Ennek megfelelően volt egyfajta egyfajta morális alap arra, hogy az ezért vagy azért nem elérhető címekből az olvasó "kiszolgálja magát". Lásd szamizdat, vagy az egyáltalán nem politikai indíttatásból, de feketén másolt anyagok.

A rendszerváltással bizonyos körülmények változtak, leginkább hogy a politikai korlátokat felváltották a gazdaságiak: bizonyos címek azért nem jelentek meg, vagy tűntek el nagyon gyorsan, mert egyszerűen nem termelték meg az elvárt ellentételezést a kiadóiknak. Ez a logika a mai napig él, és bizonyos szempontból rányomja a bélyegét az ekönyv-piacra is. Az utóbbi pár évig azért nem volt egyáltalán e-kiadás, mert (a másolástól való félelmen túl) az elérhető megtérülés látszata is hiányzott.

Azaz ha valaki elektronikusan akart volna olvasni, esélye sem volt, csak feketén digitalizálni, vagy így készült anyagokat keresni.

Ilyen lett

A régebben megjelent, de azért kurrensnek tekinthető könyvekből szerintem sajnos nem nagyon lesz legális digitális változat, a vélhetőleg alacsony fogyás sajnos üzletileg kérdőjelezi meg a nem annyira csekély befektetést, mert ugye mindenki nagyobbat akar harapni az e-tortából. Jelenleg ebben a státuszban parkol két nagy kedvencem is, Iain M. Banks és Christopher Moore korábbi művei várják, hogy kitörhessenek az illegalitásból, miközben az új megjelenések már hál istennek elérhetőek a boltban is. Van azért ellenpélda is szerencsére (és megint a sci-fi rajongók jártak a legjobban), Philip K. Dick és Bradbury életmű szinten érhetőek el elektronikusan. Hiába, ők már klasszikusok.

Az új megjelenések azonban szépen jönnek elektronikusan is, mint pl. John Scalzi, és remélem ez így is marad. Ehhez viszont a vásárlók is kellenek.

Akkor most?

Nézzük akkor az egyszeri olvasó lehetőségeit és azok morális tartalmát:

• Lát egy címet, megveszi és elolvassa: NAGYON OKÉ :)
• Lát egy címet, megveszi de nem olvassa el. OKÉ, de minek?
• Van egy címe papíron de elektronikusan szeretné olvasni, ezért bedigitalizálja vagy letölti: szerintem OKÉ
• Nincs egy címe, elolvasni szeretné, de megvenni nem.
  • kölcsönözni könyvtárból: OKÉ (a közreműködők megkapták a kompenzálást)
  • kölcsönkérni egy baráttól vagy családtagtól: OKÉ (a közreműködők megkapták a kompenzálást)
  • letölteni ingyen: NEM OKÉ
  • kérdezés nélkül lenyúlni a haver polcáról NEM OKÉ (Nem, könyvet lopni nem bocsánatos bűn).
• Lát egy címet, de nem tudja, hogy tetszene-e, ezért nem megveszi, hanem letölti és elolvassa: NEM OKÉ.
  Itt álljunk meg egy szóra. Egy: ha valaki megnéz egy pocsék filmet a moziban, vagy egy rossz meccset, az után sem kérheti vissza a pénzt. Kettő: végtelen lehetőség van olvasás/vásárlás előtt tájékozódni. 
  • sok kiadó már jelentős méretű szövegtestet is megoszt beleolvasás céljára.
  • a moly.hu-n nagyon sok értékelést lehet olvasni gyakorlatilag minden címről. Rövidebbeket a címek alatt,
  • hosszabbakat a címek alatt található blogposztokban. Moly rulez, na :-)
  • Nagyon remek könyvesbloggerek és irodalmi podkasztok léteznek már. Hallgassatok bele mindenképpen a Hármaskönyvelésbe és a Magánszámba. Olvassátok a Szubjektív Kultnaplót, vagy a Könyvesblogot.

Innentől kezdve elég álszentnek érzem azt a mondást, hogy először el kell olvasni valamit, és ha majd megtetszik, akkor esetleg ki is fizeti az illető, különben meg megspórolt egy "fölösleges" kiadást.

• Lát egy címet, letölti, elolvassa, megtetszik. Utána megveszi. Így már OKÉ, bár ettől a sorrendtől egy kiadó nyilván nem lesz boldog.
• Lát egy címet, megvenné, de nem kapható, ezért letölti. VITATHATÓ. Egyrészt illik kimeríteni a legális beszerzés lehetőségeinek a keresését: antikvárium, könyvtár, haverok. Másrészt illene megtenni azt a bizonyos első alapjogban emlegetett kompenzációt. A könyvszakmában dolgozók nem agyonfizetett megszállottak, pl. egyet sem láttam piros Ferrariból kiszállni. Sok ok miatt, de az ágazat forráshiányos, megérzi, ha egy adott cím nem termeli ki a költségeit sem. És akkor bizony azokat a sorozatokat a kiadók el fogják kaszálni, a rajongók végtelen bánatára.
• Van egy (elektronikus) címe, és nagyon bejön neki.
  • Lő róla egy facebook posztot vagy egy blogbejegyzést: NAGYON OKÉ. :) Nem magyarázom.
  • Elküldi a példányt a barátainak, családtagjainak: VITATHATÓ. Egyfelől ugye akárkinek kölcsönadhatom a könyvemet, vagy el is ajándékozhatom. Papírkönyvnél ugye nincs példánytöbbszörözés, elektronikusból viszont nyilván igen. Ez kicsit cinkes, de egyrészt elkerülhetetlen, másrészt elvileg olyan nagy kárt nem okoz feltétlenül. 
  • Felteszi a példányt egy publikus oldalra/filemegosztóra. NAGYON NEM OKÉ. Egyfelől ugye elvágja az ellentételezéstől a közreműködőket, amivel először velük szúrt ki, viszont utána a kiadó nagyon könnyen találhatja magát abban a helyzetben, hogy pl. egy adott szerzőt vagy sorozatot nem tud, vagy nem akar tovább a portfóliójában tartani. Volt már ilyenre példa, és a könyv-warez a legsötétebb forgatókönyvek szerint ehhez vezet.
• Van egy (elektronikus) címe, és borzasztónak találja.
  • Lő róla egy ekéző FB posztot vagy blogbejegyzést: OKÉ. Véleménye mindenkinek lehet.

Verdikt

A könyvbiznisz szerintem egy jócskán kivéreztetett, a megszállottak munkája nélkül nagyon könnyen bedőlő terület. És nemcsak üzlet, de kultúrmisszió is. Ebben a kontextusban a kultúrafogyasztóknak nem szabadna egy pillanatra sem elfelejteni a szállítók kompenzálását:

• keresni kell a beszerzés legális lehetőségeit
  • van három komoly e-könyv-bolt, van a moly.hu, ami egyre ügyesebben jelzi ki, hogy mit hol lehet megvenni.
  • be kell nézni a kiadói oldalakra, webshopokba
  • barátkozni kell a könyvtárakkal, ők is keresik a helyüket a jövőben, nem is ügyetlenül
• nagyon káros, ha valaki az ellentételezésmentességet teszi lehetővé (és mondjuk a lopott ingyentartalommal a saját fizetős bannerjeit értékesítve téríti el a bevételt)
• mindenki azt támogat a vásárlásával, akit akar. Vásároljunk tudatosan. Aki pl. nem akarja támogatni a nagykereskedők rendszerét, az vásároljon a kiadóktól közvetlenül. Boldogan fogják kiszolgálni. Aki nem akarja támogatni a postát, az vegye át a csomagjait személyesen.
• ha valaki kompenzálás nélkül élvezte mások munkájának a gyümölcsét, legalább próbálja meg azokat kompenzálni: vegye meg utólag; a barátainak ne magát a művet, hanem a bolti linket küldje tovább

Ha elapad a fogyasztók által képviselt vásárlói ellentételezés, akkor rövid távon először csak egyes könyvek és sorozatok kerülhetnek bajba, hosszú távon viszont visszakerülhet a könyvkiadás azokba a bizonyos "központosított kezekbe", akik manapság szeretnek olyan intimen bevonódni az átlagpolgárok mindennapjaiba, és olvashatjuk majd jól a Kerényi Imre összest. Ha lehet, ezt kihagynám.