Sokszor felmerül a kérdés az olvasókban és a vásárlókban, meg persze az érdeklődőkben is, hogy az elektronikus könyvek világában, egy Kindle WiFi-vel a drót egyik végin és egy Microsoft Word-del a másikon, vajon mi szükség is van kiadókra.
Nokéremszépen. A könyvkiadás nem olyan, mint a bundáskenyér-sütés, hogy anyu vagy apu csinálta és utána a lurkó jó tizenévesen megcsinálja magának, mert bőven elégszer látta. Az Amazon tavaly bevezetett új üzleti modellje, tudniillik hogy a szerzők bizonyos feltételek teljesülése esetén az eladási ár 70 százalékát kapják meg cserébe a bolti megjelenésért az Amazon által lenyúlt 30 százalék ellenében, úgy fest, gyönyörű példát hozott arra, miért is van szükség a kiadóknál felhalmozott know-how-ra. Többek között.
Forrás: dunaujvaros.olx.hu
Az Index Reuters-re, mint forrásra hivatkozó cikke kivonatosan ugyan, de jól foglalja össze azt az új jelenséget, amely éppen erősen megkeseríti Bezos úr és csapata mindennapjait. A dolog lényege, hogy az új szabályozást kihasználva számos élelmes ember kezdett nagyipari könyvgyártásba, vagy saját kútfőből kézzel, vagy máshonnan összeollózva (esetleg ellopva), sőt, kifinomult technológiákkal, akár szoftveresen is. Az Amazon virtuális könyvespolcát elárasztó spamből persze sokan vásárolnak, ezzel a „szerző” bevételeit növelve és saját magukat a rossz minőségű tartalom miatt erősen elkedvetlenítve.
A dolog nem új keletű, bő fél éve tart a folyamat, amely mostanra odáig jutott, hogy az Amazon is alaposan elkezdett figyelni a beérkező tartalmakra. De nem csak ők, a jelenség a másik nagyot, a Barnes and Noble-t is érinti, és nem mentesülnek a problémák alól a kis forgalmazók sem.
Namost ez eddig a tengerentúl. Vagyunk itt mi, kis–szép hazánkban és epekedve várjuk végre a magyar nyelvű tartalmat. Ezt az erős igényt kielégíthetné egy olyan rendszer is, amely rövidre zárja az utat a felhasználók Kindle-je (vagy hasonló cucca) és a tisztelt szerző között egy félig vagy teljesen automatizált rendszerrel. Ennek két egyenes ági következménye lenne: az olcsó e-könyvek miatt a nagy kiadók nem tudnának értékesíteni (nem tudnak elég költséghatékonyak lenni, ezért magasabb áron adnák – igaz, a minőségi – tartalmat), másfelől pedig rengeteg magát írónak tartó ember dobná a piacra sokszor kétségbeejtően alacsony színvonalú műveit. Az eredmény egy katyvasz lenne – pont úgy, ahogy az Amazonnál is – amely az igényes felhasználók helyzetét nehezítené meg alaposan: nem tudja, hogy melyik jó könyv és melyik rossz. Vagyis melyiket érdemes megvennie és melyiket nem. Az ár kérdésére még kicsit visszatérve: a dömpingirodalom mondjuk 300 forintos árával kellene versenyre keljen a minőségi irodalom 1000-1500 forintos ára.
A minőségbiztosításhoz kapcsolódó know-how tipikusan a kiadóknál van meg (szerkesztők, korrektorok, lektorok stb.), és bár ez költségesebb megoldás, egyelőre az egyetlen, amelyik működőképesnek, működtethetőnek látszik. Alternatíva persze van, a Reuters cikkében is felvetik a közösségben rejlő erő lehetőségeit: ha valaki a közösségi oldalakat kihasználva aktívan szűri a tartalmat, nagyobb eséllyel jut igényes olvasmányhoz, mintha ezt nem tenné meg. Itthon ilyen pl. a moly.hu. Vagy: társadalmi munka. De itt ismét akadályba ütközünk: vajon ki az a hozzáértő, aki a szaktudását ingyen felajánlja, hogy könyvek armadáját ellenőrizze, osztályozza, minősítse, esetleg a szerkesztéséről, javításáról gondoskodjon. Oké, van ilyen működő modell, mégha nem is kifejezetten szerkesztési feladatokat lát el (már amennyiben már megjelent művek manufakturális digitalizálását végzi), és a legkevésbé sem szolgálja a szerzők első/másodlagos érdekeit (már amennyiben azon túl, hogy szeretnék, hogy sokan olvassák őket, valamiből kenyeret, tejet, lakbért és ruházkodást is fizetni szeretnének). Ja, és a legkevésbé sem tekinthető jogkövetőnek.
Hogy szükség van-e a kiadókra? A fentiek alapján egyelőre igen, ha nem is feltétlen azon a módon, ahogy sokuk ezt a fejébe vette. Az bizonyos, hogy tartalomszolgáltatásra, és lehetőleg minőségire szükség van. Persze, lehet jönni azzal, hogy „á, úgysem kell a rendes formázás, meg a nyelvhelyesség, meg és a helyesírási hibátlanság”, csakhogy sok ember – és az igazi papírkönyvbarátok túlnyomó többsége is ilyen – ezeket nemcsak hogy alapértelmezettnek veszi, hanem elvárja. És bizony keményen felháborodnak, ha egy könyvet néhány tucat oldal elolvasása után undorral félredobni kényszerülnek, mert vagy hitvány módon van megírva, vagy ronda és emiatt nehezen olvasható, vagy szimplán olvashatatlan a rengeteg hiba miatt.
Arany középút kellene, de hogy ez mi, arra csak sejtéseink vannak…
Szerintetek?
Utolsó kommentek