Intro
Érdekes dolog ez az e-könyv-világ. A világnak ezen a felén, ahol a kiadók - egyelőre - nem kényeztetnek el elektronikus kiadványokkal, a lelkes betűfaló civilek ugrottak fejest a villanykönyv-gyártásba. A többség beéri a mezei formátumokkal, word-rtf, néha txt; aki pdf-et gyárt magának, az már minősített eset, és csak a legelvetemültebbek készítenek prc-t, vagy epubot.
Az epub és eInk előtti világban (a pdf-et nem ideszámítva) a betűképek kérdése meglehetősen bináris volt: a prc-WinMo esetben kettőből lehet választani Tahoma vagy Courier New. Mondjuk ameddig QVGA a felbontás, már az is eremény, ha látunk valamit.
Változások
Az első változás az eInk eszközök megjelenésével és elterjedésével történt. Egyrészt nőtt a pixelszám, már finom részletek is feltűnhetnek a betűképen. Másrészt az alaprendszer bizonyos korlátok mellett engedi a fontkészletek babrálását. Prc esetén ugyan egy publikáció esetében csak egy font használható, de amennyiben rendelkezésünkre áll, azt a fontot magunk válaszhatjuk ki. Az epubnál meg egyenesen kötelező fontkészletet, vagy fontkészleteket befűzni a publikációba, mert anélkül az Adobe parser egyszerűen nem jeleníti meg a magyar ékezetes karaktereket.
És ha már muszáj, nézzük meg mit lehet belőle kihozni. Kis odafigyeléssel elérhetjük a maximális komfortot azzal, hogy azt a betűtipust választjuk ki, amelyiket tényleg a legkevesebb kényelmetlenséggel tudjuk órákig olvasni. Ha pedig itt megvitatjuk ezirányú tapasztalatainkat, talán a nem túl távoli jövőben megjelenő magyar kiadványok betűképe, betűképei is tükrözni fogják ezeket.
Egy kis betűtan
Nem vagyok tanult tipográfus, sem font-fetisiszta. Viszont a személyes ideális betűkép megtalálása nem kis feladat, érdemes tehát némi rendszert vinni bele. Nagyon nagyon durván két módon lehet rendszerezni a fontokat.
Az egyik a karakterszélesség. Ez lehet állandó (monospaced), ilyen a Courier New. Általában ez valamilyen technológiai korlátból következett (írógép, szöveges terminál stb), könyvekben ilyet csak különleges körülmények érzékeltetésre, vagy pl. szakirodalomban használnak. A legtöbb helyen változó karakterszélességű (proporcionális) betűket használnak.
Sokkal fontosabb különbség, hogy az adott karakterkészlet "talpas"-e, (serif) ilyen pl. a Times New Roman, vagy "sima" (a szaknyelvben sans-serif, vagy groteszk). Persze lehet, sőt érdemes is művelődnünk a betűstílusok és fontcsaládok dolgairól, pl. itt, mert vannak még izgalmas területek, de ezek a villanykönyvek környékén nem nagyon jönnek szóba, hacsak nem dekorációs célokból. Egy érdekes attribútum van, amit még érdemes figyelembe venni, éspedig, hogy az adott betűkészlet vonalai vékonyodnak-e vagy sem. Az eInk kijelzők a hagyományos paneleknél majd' 2-3-szor finomabbak, de még mindig csak 166-200 dpi körül járnak, ami a nyomtatott 300+ dpi-nél lényegesen kevesebb. Ezért például a változó vonalvastagságú karaktereket nem gondolom szerencsés választásnak egy publikáció törzsfontjának. Tiszta szerencse, hogy léteznek "talpas" de állandó vonalvastagságú betűkészletek, a csoportnevük slab-serif.
Léteznek különféle szakmai szabályok is. Ilyen például, hogy a folyamatos olvasáshoz szerencsésebb a serif (talpas) karakterek használata. Nyomtatásban lehet igazság benne, de ezt igazoló tudományos kutatási eredményt nem találtam. Aki tud ilyenről, az nyugodtan ossza meg velünk. Az angol tudósok szerint pont a "talpasság"-nak kevés köze van az olvashatósághoz, az érvek és ellenérvek elég gyönge lábakon álltak már akkor is, amikor monitorokról, pláne eInk panelekről még szó sem volt. Ellenben mérhető a különbség ha egy adott fontcsalád vonalvastagságban, karakterszélességben és -közökben eltérő tagjait vetjük össze.
Az évtizedes monitornézés meg sokunkat hozzáedzhetett 76 dpi-s fontokhoz, amikben (szerintem) a sans-serif nem kevéssel komfortosabb a klasszikusaknál. Ezért aztán pl. webdizájner körökben nem véletlenül mondják, hogy törzsszöveghez használj sima, címekhez talpas fontokat. Persze illik a használt fontok számát a minimumom tartani, és az sem baj, ha egymással harmonizáló és nem ellentmondó fontokat választunk. Ez pedig itt egy igen érdekes tanulmány arról, hogy egyes fontok mire használhatók. Valamivel mélyebben itt foglalkoznak a betűkép által közvetített vizuális üzenettel, nagy kár, hogy a tanulmány elég régi, csak a nyomtatott betűképeket értékeli, és azokat is csak rövid szövegeken.
Amikor a számunkra ideális betűképet keressük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy az eInk kijelzőknek hála elég finom lépéseken keresztül választhatjuk ki a legkomfortosabb betűméretet. Ezért a szóba jöhető font-aspiránsokat mindig a használni kívánt méretben teszteljük, mert egy-egy font bizonyos méretkorlátokon kívül egyszerűen nem komfortos. Hasznos tudni, hogy az igazán profi fontkészletek, amellett hogy jogvédettek és pénzbe kerünek, számos méretben és vastagságban tartalmazzák az adott betűképet a csomagban, alkalmasint ezeket is érdemes végigellenőrizni.
És a jövő?
Az e-könyvek egyik nagy újdonsága a rugalmasság, a személyre szabhatóság. Technológiailag igazán nem lenne nagy kihívás egy kiadónak, hogy egy e-címet mondjuk két (vagy több) különféle, de igényes tipográfiával jelentessen meg, legalábbis ePubban, hiszen a szóba jöhető olvasók is jó nagy teret fognak át, mondjuk a stanza 3,5 colljától az idén érkező 10+ collos "gigászokig". És nem csak hardverek szórhatnak, hanem az egyéni preferenciák is. Kedves amatőr és professzionális betű-vetők! Ti mire esküsztök? A könyvszöveg legyen talpas betűvel írva, vagy a kijelző miatt legyen inkább sans-serif? Mekkora betűket szerettek olvasni? Létezik-e valós igény ugyanannak a szövegnek/publikációnak a többfajta tipografikus megjelenítésére?
Az e-kiadók, a kereskedelmi e-könyvek most születnek. Talán megjelennek bennük ezek a szempontok is.
Egy tervező utószava
Sok felhasználótól hallom vissza, hogy "de az nekem úgy is teljesen jó". Nos, ez kétségtelenül így van, ahogy az is, hogy autó helyett BKV-val is lehet utazni, a zöldborsmártásos szték helyett lehet gyorséttermi ételt enni vagy éppen Vass úr egyedi kaptafás cipői helyett lehet sétálni a kínai 500 forintos lábbelivel.
A gyakorlat azonban egy kis árnyalást kíván: a fekete és a fehér között széles átmenet van, így figyelembe kell azt is venni, hogy a minőség iránti igény csökkenésének a puszta szépérzéken, kényelmen vagy nagyzási hóborton kívül van-e más következménye. Nos, nagyonis lehet, mivel az, hogy milyen betűket olvasunk, többek között az olvasás élményére, közvetve pedig saját egészségünkre is kihatással van.
A legtöbb nyomtatott könyvnek, különösen pedig a folyamatos szöveget tartalmazó műveknek a betűje valamilyen antikva típus. Ezek a változó vonalvastagságról, a betűvonalak alján és tetején lévő talpakról ismerszenek meg, nomeg arról, hogy megfelelő minőségben nyomtatva természetes, kényelmes olvasási komfortot adnak. Nyilván az egészen elvetemült formák (pl. Bodoni) erre kevésbé alkalmasak, de az elterjedtebb fajták (Times, Baskerville, Aldine, Palatino vagy a Tótfalusinak tulajdonított Janson-antikva) a jó olvashatóság feltételeinek maximálisan megfelelnek. Az elterjedést az elektronikus eszközökben (a PC-t is beleértve) mindezidáig két dolog akadályozta: egyrészt a kis felbontás (a betűk vékony vonalait nem lehetett szépen megjeleníteni, az élsimítás viszont olvashatatlanná tette őket), másrészt a megfelelő minőségű fontok beágyazásának nehézkessége vagy eleve lehetetlen volta (pl. html). Mindkét dolog megoldódott.
Minden más alternatíva (pl. Courier, Arial, Helvetica, Gill stb.,vagyis a talpas és talp nélküli lineáris antikvák,
írott, fraktúr vagy egyéb "dizájn" típusok.) kevésbé alkalmas arra, hogy hosszú folyó szöveget olvassunk vele (azzal együtt, hogy ezt természetesen képesek vagyunk megtenni). Ennek oka, hogy a szemnek és az agynak sokkal több energiát kell egy-egy szó vizuális felismerésére fordítania, így az olvasás sokkal fárasztóbb. További hátrány, hogy a dőlt forma sokszor nem valódi kurzív (vagyis egy újabb betűtípus-változat), hanem döntött (slanted) "hamisítvány". Ezeket olvasni pedig kifejezetten zavaró.
Az alapelvek nagyjából így festenek:
-- világos alapon sötét betű,
-- antikva* betű minden más helyett,
-- valódi kurzív kiemelések (félkövér vagy kövér helyett),
-- csupa nagybetűs megoldás kerülendő (címek kivételével, de ott sem mindig előnyös),
-- sorkizárt szöveg a sima balra rendezett helyett, kivéve, ha ezzel a sorok nagyon széttöredeznének (lásd e keretes szöveget, ahol a balra igazítás oka az, hogy az írógépbetű fix betűszélességei miatt nehéz megvalósítani a szép sorkizárást, ezért egyenetlen lenne a szövegkép),
-- 120% körüli sortáv, a bekezdések feletti többlet helyett inkább a bekezdés első sorának 3 szóköznyi hellyel való behúzása).
* Az antikva családokon belül is elsősorban a reneszánsz (Bembo, Garamond, Goudy, Palatino) vagy barokk (Baskerville, Janson/Tótfalusi), és kevésbé a klasszicista (Bodoni) típusokat kell előnyben részesíteni.
22 évnyi szakmai tapasztalattal a hátam mögött az a véleményem, hogy minél kevesebb tétel teljesül a fentiek közül egy (elektronikus) könyv esetében, annál kevésbé lesz természetes az olvashatóság. Ezeknek a kívánalmaknak mind egy eszköz-optimalizált PDF, mind egy megfelelően összeállított ePub meg tud felelni, tehát kizárólag a tartalomszolgáltatón múlik, hogy milyen minőségű anyagot ad az olvasók kezébe. Merthogy az a könyv, amit rossz olvasni, a tartalmától függetlenül rossz könyv.
Professzore
Utolsó kommentek