Mottó: Pontosan ez a célunk, a gondolatébresztés.

Egyelőre tegyük félre az értelmező szótárat és tegyünk kísérletet az építő eszmecsere folytatására! És nem csupán Dombi Gábor cseppet sem lámpalázas, éppenséggel nagyon is összeszedett, saját álláspontját, üzleti érdekeit védő vendégposztjára, hanem a kommentek között megjelent – szintén szakmabeli – tetsuo_ olvtárs szavaira következzen a viszontválasz.

Mennyiség kontra minőség

Mindenekelőtt vegyük ketté a körforgást és az áramlást. Áramlás mint az egyes címek vándorlása az e-könyv-kereskedelmi rendszeren belül. Vajon az a 2500 cím, amelyről tetsuo_ ír a kommentjében, hogyan állt össze? Vajon nincs-e kísérteties hasonlóság a klasszikus könyvkereskedelmi rendszer és az aktuális e-könyvkereskedelmi rendszer között? Vajon nem mindennapos-e, hogy a legtöbb bolt inkább viszonteladóként működik azon túl, hogy exkluzív szerződései alapján bizonyos könyveket csak maga árul? A tisztán célszámokra, vagyis a mennyiségre való elsődleges törekvést tekintem én „nettó” mennyiségi elvárásnak.

Forrás: www.theliteraturemonster.co.uk

Egy nagy könyváruház polcain épp elég könyv van ahhoz, hogy a kínálat kellően széles legyen az eltérő művészi érték iránti igény kielégítésére. Mert van J. K. Rowling, Fejős Éva, Gárdonyi Géza, Lev Tolsztoj, Victor Hugo, Millner Judit, Vavyan Fable, Kertész Imre, Umberto Eco, és Győrffy Ákos is. Rengeteg könyv között így sok jó könyv akad. Ezzel együtt sajnos tudjuk, hogy pár könyvkiadó képtelen finanszírozni a teljes profi gyártósort, és ezért valamennyit szükségszerűen enged a minőségből, viszont ezek felett a könyvek felett is van valamennyi kontroll. Kontroll abban a tekintetben, hogy az ocsút, kevés kivételtől eltekintve, nem engedik a búza közé keveredni.

Ez pedig értékrend kérdése elsősorban. Mert egy Európa Kiadó tudja, hogy azok az olvasók, akik a könyveit leveszik egy áruház polcáról, milyen minőséget várnak el. Vagy a Corvina, a Kossuth, az Osiris, a Park Kiadó – és még persze sorolhatnám. Van egy minőségi előszűrő (válogatás), egy tartalmi kontroll (ellenőrzés), amelynek eredményeként kialakul és rögzül egyfajta szakmai igényesség. Innen nézve – igen sarkosan – az ettől eltérő protokollok, így akár a szűrő, akár a kontroll kihagyása egyfajta igénytelenség. Visszájára fordítva persze mondhatjuk, hogy ez kultúrsznobizmus, bölcsész hülyegyerekek betű-orgiája.

Végül pedig az, hogy mi az igényesség és mi az igénytelenség, a vásárló dönti el. Ő az, aki a triumvirátus tagjai közül a legfőbb irányító hatalmat gyakorolja, ő az, aki a legkevésbé megbocsátó (lásd a kommenteket a blogban). Az olvasót nagyon nem érdeklik a számok magukban, csupán az, hogy megtalálja-e azt, amire szüksége van, és olyan minőségben, amelytől nem mászik falra. Vagyis az ő igényessége számít.

A kerék meg a kötője

A fő kérdés, hogy miért nem forog az e-könyv-szekér fránya kereke. A kegyetlenül egyszerű válasz az, hogy az olvasó nem talál olyan könyvet, amelyet szívesen megvásárolna elektronikusan.

A cél, hogy több ember többet olvasson. A már most e-olvasó úgy tud többet olvasni, hogy előre mutatóan, az igényeihez mérten bővül, esetleg minőségileg is javul a választék. Ahogy Dworkyll is írta: ez úgy nem nagyon megy, hogy két-három havonta egy-egy neves kiadó egy-két húzócímet bedob – nem fejenként, hanem összesen.

Ezért szükségszerű, hogy papíron olvasókat is bevonzzon a technológia. Ehhez pedig a fentieken túl az is kell, hogy választék tekintetében összehasonlítható legyen egymással egy könyváruház és egy e-könyváruház kínálata. Triviális, hogy nem az. Kevéssé triviális, hogy miért.

És itt van annak a bizonyos kerékkötésnek az oka elrejtve, a mennyiség versus minőség, az ocsú meg a búza allegóriája. Ha lenne rá mód, hogy egymás mellé helyezzük a most kapható papírkönyvek és az elektronikusan kapható könyvek kínálatát, számos olyan művet lelnénk az elektronikus oldalon, amelyek papírban meg sem jelentek. Sőt, ezek jelentős része nem ment át a kiadói minőségellenőrzés két jelentős stációjának egyikén sem. Ettől lesz az olvasó számára hiteltelen az e-könyv, mert semmi garancia nincs arra, hogy a megvásárolt mű minősége megfelel az alapvető normáknak, pláne egy kiadó (esetleg kultúrsznob) megszokott mércéjének. És ez az a pont, ahonnan kezdve jogosan mondja a (leendő) e-könyvolvasó, hogy kéremszépen, rendben van a 3268 cím, de hol van az a 196, amit viszont szívesen olvasnék, és mind megvan papíron?

És itt van a galiba, kedves Gábor, amikor a +1 címért és a szerző öröméért beáldozzuk a két legfontosabb szűrőt, a könyvet pedig bedobjuk abba a nagy lavórba, amelyben egyébként igazán szépmívű darabok is vannak. Én ezt koncepció tekintetében egyenrangúnak látom azzal, mint amikor az extra minőségéről egyébként sem híres Főzelékfaló-lánc szakácsa nem hajigálná ki, hanem csak úgy-ahogy lecsupaszítaná a félig rohadt krumplikat, mielőtt betenné őket főni a vízbe, mondván, sokat úgysem ront rajta. Ront, mert aki a rohadt részt megkapja a tányérjába, az garantáltan nem fog ott többet enni.

Ocsút a búzától

Fel kellene ismerni azt, hogy a self-publishing elvitathatatlan előnyei mellett sem jelenti azt, hogy amit a szerző bájtokba vert, az sajtóérett, pláne nem azt, hogy a szerző minden bevált kiadói protokollt felülírva saját maga dönthesse el, hogy a kiadásnál szükséges-e a könyvének szerkesztése és korrektúrája. És valóban, egy blog és egy könyv súlya alapból eltér egymástól, így más elvárások vonatkoznak rá. Kapásból tudok két olyan bloggert mondani, mindketten témájuk jeles és igen elismert szaktekintélyei, akik közül az egyik szinte kontroll nélkül mehetne könyvbe stílusa, választékossága, nyelvhelyessége miatt, a másik a nyelvtan 2-esért is küzdene az iskola 6. osztályában. És ez utóbbi bizonyos tekintetben igénytelenség.

Összefoglalva tehát, nem magával a szerzői kiadással van a baj, mert ez támogatandó és jó dolog, feltéve, hogy legalább részleges kontroll van fölötte. Még csak nem is önmagában a "nettó" mennyiségre való törekvéssel akadnak bajok, mert a számosság növekedésével egyúttal növekedni fog az a kritikushoz közelítő tömeg is, amely megtalálja azokat a címeket a kínálatban, amelyek vásárlásra, sőt, paradigmaváltásra ösztönzik. Az egész probléma fekélyes góca ott van, hogy az e-könyves gépezet olvasók felé mutatott csilivili honlapjain semmi sem különbözteti meg az ocsút a búzától, az igénytelen belbecsű műveket a többszörösen minőségellenőrzött (így például papíron is kiadott) alkotásoktól. Másképpen fogalmazva „ez” a 3268 könyv nem azonos elvek alapján gyűlt össze, mint a könyvesboltok több tízezer könyve, mert gyakorlatilag csak a kiadó álarca mögé bújtatott nem-kiadói technológiáról van szó. Márpedig a nem kellően tájékozott olvasók simán belefutnak abba, hogy a polcról minden igyekezetük ellenére olyasmit vesznek le, ami keserű utóízt hagy a szájukban. De ezt csak egyszer fogják megtenni.

És innentől hiába dr. Kerekes Pál munkássága, hiába Dworkyll prc-nagyköveti rangja, hiába a kádszámra hordott pénz, hiába az elkötelezettség, hiába a baráti vérszövetség. Kiesik a triumvirátus egyik tagja…

Magyarázatként, kiegészítésként annyit, hogy az eredeti poszt megírásakor nem elsősorban az ex-versenytársi véleményalkotás, hanem az átlag vásárlói, olvasói kiritkai indíttatás hajtott előre.