Szeretem Kondor Vilmost, mert fel tudott támasztani egy olyan műfajt, amelyet sokan és sokszor próbáltak már elásni, pedig talán sosem létezett: a magyar történelmi krimit. A Bűnös Budapest  sorozata stílusteremtő és hiánypótló, nem is nagyon tudtak a nyomába lépni, sajnos, teszem hozzá gyorsan.

Szeretem Kondor Vilmost, mert úgy tudott bemutatni egy végtelenül átpolitizált időszakot (sőt időszakokat), hogy egyetlen politikai erő sem tűzheti ezt a munkásságot a zászlajára büntetlenül, pedig, ezt lássuk be, a politikai marketingnek kifejezetten nagy hagyománya van Magyarországon, és éppen a nevezett időszakokról szerettek és szeretnek is sommás ítéleteket mondani, minden oldalról.

Szeretem Kondor VIlmost, mert (ha ritkán is, de) meg tud és meg is akar szólalni egy olyan világban, ahol a politikai spektrum olyan széles, hogy leginkább 360 fokosnak mondanám, ugyanakkor az értelmes és vállalható szószólókat nagyítóval (vagy lámpással) kell keresni.

Szeretem Kondor Vilmost, mert egy apró gesztussal is rá tud mutatni a (remélem) mindannyiunkban ott lakozó jobb emberre, aki egy, khm, időszerű - és csak elektronikusan megjelenő - novellájának teljes bevételét jótékonyságra ajánlotta fel, sőt erre a forgalmazó cégeket is rá tudta venni. Idézem:

„Lemondani egy felkérést lelkiismereti  okokra hivatkozva – ez nem elég. A legtöbbünknek csak a pofája jár. Nekem  is. Ezért úgy döntöttem, hogy teszek valamit. A menekültekkel és a bevándorlókkal kapcsolatos helyzet napról napra romlik, és látva a fotókat a sajtóban, olvasva az Artemisszió beszámolóit,  nyomon követve a kerítés épülését, eszembe  jutott, milyen volt, amikor párszor átmenetileg én is – hol diákként, hol oktatóként – egy másik országban vertem tábort. Ezekből az emlékekből született egy történet, amiről úgy remélem, többeket érdekelhet, és talán úgy még jobban, ha tudják: az eladásból származó bevételt teljes egészében az Artemisszió Alapítvány kapja, az a civil szervezet, amely azon dolgozik, hogy kölcsönösségre és szolidaritásra épülő kapcsolatokat teremtsen  magyarok, bevándorlók és menekültek között. Magyarul: sem én, sem a kiadóm, a Libri, sem a kereskedők nem keresnek egyetlen fillért sem ezen a rövid kis könyvön, minden egyes forint az Artemisszió Alapítványhoz kerül. Köszönöm egyfelől a lehetőséget kiadómnak, a kereskedőknek, az alapítványnak – és nem utolsó sorban az olvasóknak, akik Miksa különös történetének megvásárlásával közvetlenül támogatják azokat, akikről valahol, valamilyen szinten Az otthontalanság otthona szól. És köszönöm mindazoknak, akik önzetlenül, név, elismerés és hála nélkül segítik a hozzánk  érkezőket a pályaudvarokon, a menekülttáborokban és otthonaikban.”

 Kondor Vilmosról és az explicit követőiről tehát példát, tőlük pedig e-könyvet venni ajánlott. 

A novelláról:

„Az egész, mármint ez az egész történet azzal kezdődött, hogy Miksa egyszer csak elhagyta a hazáját. Akkor még emlékezett rá, sőt pontosan tudta, hogy Miksának hívják, csak később, sokkal később kaparták  le a hétköznapok karmai a nevét, így a végén Max lett belőle a világ számára.” Mit is mondhatnánk Kondor Vilmos novellájának főhőséről, aki egy nap elhagyja hazáját, levedli nevét, elfelejti a nyelvet, és kertészként, alkalmi munkákat vállalva járja a nagyvilágot. Ültet, nyes, vág, túr és öntöz, miközben távolodik a szavaktól, a gondolatoktól, az otthonosan ismerőstől.  Legtöbbször nem érti azt a bábeli zűrzavart, ami új helyzetében körülveszi, ezért egy szót tart magánál minden eshetőségre; azt, hogy igen – hiszen abból baj nem lehet. Nem is tévedhetne nagyobbat…