Ha volt a tavalyi évnek ekönyves fehér bálnája, az minden bizonnyal a Sony majd’ 13 és fél colos DigitalPaper olvasója, vagyis a DPT-S1 kódnevű csoda volt. A tavalyi konferenciabemutató után csak három kiválasztott tesztegyetem tanárai is diákjai tesztelhették élesben az eszközt, az hiába debütált tavaly decemberben, normális kereskedelmi forgalomba nem került.

(A kép forrása a Sony Digitalpaper honlapja)

Amit tudni lehet róla, azt megpróbálták összegyűjteni a MobileRead olvasói, és van egy egy rövid japán nyelvű kidobozolás az első benyomásokkal.  Ezen kívül csak a Sony előregisztrációs termékbemutatóján lehetett kipróbálni az eszközt. Ebből tavaly tartottak kettőt. Én a harmadikra, az idei elsőre jutottam el.

A kinyomtatott visszaigazolás és két névjegy - ennyi kellett ahhoz, hogy külföldi diákként beüljek a reménybeli termékfejlesztők és az egyetemek delegáltjai közé. A Sony látványosan indított - már a regisztráció is egy DigitalPaper (デジタルペーパー) (vagy ahogy ők becézték, Dedzsipe(デジペ) gépen zajlott, gyorsan végiglapozták a listát, és odakanyarították a karikát a jelen rubrika köré.

Hamarosan kezemben volt a gép, és nem hittem el, hogy nem csak egy üres demódobozt kaptam: tabletsúlyra számítottam, de ez pihekönnyű. Harminchat dekája egy Ipad Mini súlyával vetekszik, a képernyő viszont valódi A4. Sőt. A második gondolat (mint mindenkinek, aki tört már el einkes kijelzőt) az az volt, hogy meddig bírja ez repedés nélkül? A bemutatóanyag sajnos rövid volt - az látszott, hogy a lapozás gyors (érzésre Paperwhite sebességű), a ceruza pontos, a radír viszont érthetetlen módon nem. Az is világos volt, hogy egy ilyen eszköz ezernyi más funkciót rejthet, a baj csak annyi volt, hogy ezek a funkciók tényleg rejtőzködtek. Gondoltam, az előadások segítenek megfejteni a rejtélyt. (Itt lett volna idő a fotózásra, ha nem kértek volna meg mindenkit, hogy ne fotózzon…)

És valóban segítettek. Nogucsi Fudzsio, a Sony digitális olvasással és ekönyvvel foglalkozó részlegének vezetője kifejtette, hogy a DPT-S1 nem a Reader nagy testvére akar lenni. A hordozható digitális szöveg sokat fejlődött a Sony (és a világ?) első próbálkozása, a Data Discman óta. Az ekönyvolvasók megvalósították a könyv, mint olyan digitalizálását. Ezek céleszközök, amivel olvasni lehet. A DigitalPaper már a nevével is jelzi, hogy mást akar: a papír digitalizálását (Döhh).

Jobban belegondolva, az elv tökéletesen érthető - a cél nem csak a passzív befogadás (olvasás), hanem az aktív alkotás is. Magyarul az írás, és ott is leginkább a kézírás visszahozatala. Jegyzetelés, tervkészítés, lektorálás - mind-mind megoldható a jelenlegi, digitális körülmények között is, mégis, ahogy haladnánk a papírmentes iroda felé, egyre többször kattintunk automatikusan a nyomtatás gombra, egyre több papírt használunk. Ezt próbálja megszüntetni a Sony új eszköze, és a cél érdekében lemond a mindenttudó eszközről, kevés célfeladatot akar jól megoldani.

Hogy mennyire sikeresen, arról a tesztprojektekben részt vevő egyetemek előadói beszéltek. Ha tanár lennék, meggyőztek volna. Az világos, hogy dolgozatot, diplomamunkát olvasni, javítani könnyebb az eszközön. De hogy mennyi plusz információt kap az oktató, ha ezt a rendszert használja, az félelmetes. Igazi orwelli, 1984-et idéző megoldás például az, amikor a tanár nem csak a megírt beszámolót kapja kézhez, hanem arról is lesz visszajelzése, hogy ki, melyik digitálisan elküldött forrásból mit olvasott, vagy éppen melyik szövegrészeket ugrotta át a tankönyvben.

Ja, és a törésállóság? Nem hiszem el, ha nem a saját fülemmel hallom: mindkét előadó azzal példálódzott, hogy Ipadot márt tört, de ezt keményebb fából faragták, jobban bírja az ütéseket. Hja kérem, az első olvasó, amit hajlékony einkkel szállítanak… (Azért töréstesztet nem csináltak.)

(A kép forrása a Sony Digitalpaper honlapja)

Az előadók nem hallgatták el a hiányosságokat sem. Hogy a radír “túlbuzgó” - nem képpontokat, hanem teljes vonalakat töröl: az eszköz különálló egységenként kezeli az egy tollvonással húzott vonalakat, hossztól, alaktól függetlenül.

Vagy ott volt a regisztrációs jegyzék problémája - a gép tökéletes pl. kérdőívek kitöltésére, de az eredmény egy telefirkált papír lesz - hű a filozófiához, viszont a vége az, hogy kézzel kell összegezni az eredményeket.

Felmerült az is, hogy ugyan a Sony saját szervermegoldást is csomagol a termékhez (megint csak: nem az egyéni felhasználókra van kihegyezve a dolog), de pl. olyan egyetemi környezetben, ahol a wifi-hálózat nem szabad, a folyamatos bejelentkezés megnehezíti az adattovábbítást. Pláne úgy, hogy eszközök között közvetlenül nem lehet kapcsolatot létrehozni, illetve jelenleg a több helyre archiválás sem működik automatikusan.

Vagyis az előadások után is csak ott tartottunk, hogy van egy gyönyörű eszköz, amihez már csak jó programtámogatás kellene. Ez az a pont, ahol a japán eszközök már sokszor elvéreztek (igen, rád is gondolok, te BiblioLeaf sp02, ott a fiókban).

Sajnos a további kérdéseimre sem kaptak megnyugtató válaszokat. Lesz-e ColWiz vagy Mendeley, ilyesmi támogatás? Jó lenne, dolgoznak rajta. Angol nyelvű eszköz? Egyenlőre a japán piacon akarnak bizonyítani, viszont mivel főleg posztgraduális képzésen sok a külföldi diák, megoldható, hogy az egyetemek eleve angol menüvel kérjék - ilyenkor nem lehet váltani. OCR, esetleg úgy, hogy fent a szerveren oldják meg? Hát, ez még a kutatószobákban is kezdeti stádiumban van, pláne ami a japán kézírást illeti (elnézve az előadások során bemutatott képeket, ezt valahogy megértettem). Ott van az app fül, külsősök is fejleszthetnek rá? Erre egy reményteljesen semmitmondó választ kaptam. Jó lenne. Talán. Esetleg.

Azt, hogy esetleg lesz-e benne epub (merthogy jelenleg csak pdf-et kezel), már meg sem mertem kérdezni.

Egy dolog biztos: a Sony megcsinálta a Noteslate-t. A hardver működik, minden más csak szerencse kérdése.

Nem győztek meg, hogy egyből a kasszához rohanjak, de a bemutatók után elégedetten távoztam: megszerettem a Nagy Testvért.