Intro

Az elmúlt hetekben több nyilvános eseményen is volt alkalmam megjelenni, és még mindig nagyon érdekes téma volt azon pörögni, hogy mi is az e-könyv, hogyan is definiáljuk. Hogy ez mennyire nem mindegy, elég csak arra gondolnunk, hogy milyen kellemetlen mellékhatásokkal jár, hogy az EU nem tekinti könyvnek az e-könyvet ÁFA szempontból, vagy hogy a kötelespéldány-tervezet milyen anomáliákkal jár a jelen formájában. Úgyhogy talán nem érdeketlen kicsit a fogalommeghatározások körbejárása.

A könyv maga

Van néhány attribútum, amitől egy információcsomagot a közmegegyezés könyvnek tekint:

• a tartalma véges és zárt (lásd Jelenések Könyve 22 18-19.)
• alapvetően statikus és vizuális befogadásra tervezték
• jellemzően szöveg (de lehet még kép, képlet, térkép, stb.)
• vannak kötelező elemei (törzsszöveg, borító, kolofon, impresszum)
• könyvként van nyilvántartva (kapott egyedi ISBN-t, azaz egy szakmai grémium könyvnek értékeli)
• vannak metaadatai (pl. szerző, kiadó, kiadási év és hely, zsáner és absztrakt információk stb.)
• általában köthetők hozzá bizonyos szerepek és jogok, pl. író, szerkesztő, kiadó, területi jogok

Egy kicsit távolabbról értékelve a dolgot, két roppant jelentős funkciója van a könyvnek. Az egyik hogy  archiválja  a fenti formában testet öltő kultúrkincset, és némiképp időtlenné, a kortól függetlenné teszi, a másik, hogy megjeleníti azt a minkenkori fogyasztója, az olvasó számára.

A papírkönyv a maga korának adekvát és nagy hatékonyságú válasza volt erre a kérdésre, kompromisszumokkal ugyan, de jól felelt meg erre a kettős feladatra, archiválásra is és megjelenítésre is közel optimális volt. Nyilván vannak kompromisszumok, hiszen (mint az közismert ;-) 1000 példányból ötven év múlva már csak 75 marad meg, és nyilvánvalóan nem juthatott, nem juthat el mindenkihez, aki be szeretné fogadni.

(Forrás)

A funkcióhasadás

A XX. század második felében aztán a technológiai fejlődés elkezdete megbontani ezt a funkcionális egységet, még jóval a digitalizálódás előtt. A fénymásolók, a mikrofilmek képesek megőrizni a könyvek tartalmát, egy telexszel, egy faxszal lehet azt továbbítani. A könyv tartalma kezdett elválni a hordozójától, ami nagy szerencse, mert így például a könyvégetések sem tudták elpusztítani az eszméket, gondolatokat, csak azok véges számú fizikai manifesztációit. Ugyanígy, ellátogathatok az OSZK-ba, akik simán készítenek (nem teljes) másolatot a náluk lévő anyagról. Megkapom a papírkönyvet? Nyilván nem. De ami kell, a könyv számomra fontos részeit igen. Azaz a tartalom és a hordozó már a könyvtárakban is megkezdte a szétválást.

A digitális forradalom csak felgyorsította ezt a funkciószétválást, csak sajnálatos módon ezt még nagyon sokaknak nem sikerült lefordítani a gyakorlati életre. Az archiválási funkció egyértelműen informatikai kérdés, az információtechnológia képviseli legjobban azokat az elveket és módszereket, amikkel a fent leírt kulturális javakat lehet és érdemes tárolni és visszakeresni. Tudomány ez is, amiben nem ártana képben lenni, és akkor nem futnának rá kiadók olyan csapdákra, hogy régebbi tördelőrendszerekben (pl. Quark, PageMaker) digitálisan előállított tartalmakat gyakorlatilag újra kelljen gépelni, mert a megőrzött fájlok használhatatlanok. Nagyon sok elv, eszköz és módszer van arra, hogy egy előállított könyvet megőrizzünk az utókornak, és nagyon kár, hogy a jelenlegi kiadói világ ebből csak nagyon keveset használ.

Talán nem is az ő dolga lenne. A kiadási ciklusokon túli archiválásra vannak kiváló közgyűjteményeink, OSZK, levéltárak pl. Ha nagyon célorientált akarnék lenni, akkor náluk kéne elhelyezni és tárolni azokat a platformsemleges forrásokat, amelyek alkalmasak egy adott könyv (újrafelhasználható) megőrzésére. Nem, ez nem pdf, vagy nem elsősorban pdf. Hanem mondjuk xml. Katasztrófatervvel ellátott, jól felügyelt clustereken, megfelelő mentési és migrációs stratégiával évszázadokat is simán ki tudnának szolgálni.

Ehhez persze kell az is, hogy a kiadáskor ne csak az adott megjelenési formára gondoljanak a kiadók, műszaki szerkesztők, hanem akár a saját életük megkönnyítésére is egy esetleges újrakiadáshoz, és ne csak a végterméket archiválják, hanem a forrásállományokat is, amiből mondjuk a kedvenc tördelőrendszerük egy későbbi verziója (vagy annak egy versenytárs által gyártott alternatívája) is tud majd dolgozni.

Ha a már emlegetett kötelespéldány-tervezet kicsit egyértelműbben utalt volna az archiválási funkcióra, és beérné a célnak megfelelő forrás-xml-ekkel, akkor vélhetőleg sokkal kevesebb kritikát kapott volna a kiadói oldalról.

Könyv a kézben

Ameddig az archiválást elsősorban informatikai kérdésnek gondolom, a megjelenítés főleg az ergonómiáról szól. Miután a tartalom és a hordozója így elvált, miért ne lehetne sokkal testreszabottabban kielégíteni a fogyasztási igényeket? Azok ugyanis sokfélék. Aki rosszul lát, rosszul olvas, ne adj isten vak, annak nagy betűk kellenek és felolvasási funkció. Akik sokat utaznak, vagy messzire, azoknak könnyen szállítható, esetleg egy kézben tartható könyvekre vágynak. Van a ki a fényes papírt szereti, van a ki a mattot, van aki  a talpatlan betűt, van aki a talpast. Van aki a papírkönyvet, van aki az elektronikust ;-)

Egy szerző, egy kiadó miért ne szólíthatná meg az összes lehetséges olvasóját úgy, ahogy azoknak a legkomfortosabb? Ne felejtsük el, hogy a technológiai fejlődés nemcsak a könyvek megjelenítésében hozott új lehetőségeket, hanem általában a szabadidő eltöltését illetően is. A könyvnek, mint terméknek versenyeznie kell a fogyasztó szűkös erőforrásaiért (pénz, idő) olyan alternatívákkal, mint a (házi)mozi, a tévézés ezer csatornával, a számítógépes játékok, vagy a mindenféle hobbi az extrémsportoktól kezdve az autóbuzulásig. Egy ennyire túlvezérelt versenyhelyzetben szerintem a kiadók részéről butaság lenne nem élni azokkal a "diverzifikálási" lehetőségekkel, amiknek a száma egyébként nem kezelhetetlenül nagy, és egyébként  a technológia miatt amúgy a rendelkezésre állnak.

És ha ezt a hipotézist elfogadjuk, akkor elejét vehetjük azoknak a teljesen fölösleges vitáknak és aggodalmaknak, hogy "de mi lesz tíz-húsz év múlva, hogy fogom akkor olvasni?" Akkor majd lehúzunk egy, az adott kor megjelenítési lehetőségeinek megfelelő példányt az archívumból. Akár elektronikusan, akár papíron, ha valaki ahhoz ragaszkodik. Igen, kelleni fog hozzá majd egy parser. Amit majd akkor megírunk. A fizikai tárgy birtoklásával sem vagyunk mindig előrébb. Ki hallgatja ma már a 20-30-40 éve kiadott LP-it, kazettáit, sőt CD-it? Oké, ez az utolsó még nem halt teljesen ki, sőt vinylt is nyomnak még, de meg lehet nézni az eladási volumeneket, és azok trendjeit. Elfogadom, az analógia nem tökéletes, mert az LP és a kazetta fogyasztásához is kell technológia, a papírkönyvhöz meg nem. Meg is kérdezték az egyik fórumon, hogy mi lenne az elektronikus könyvekkel egy olyan apokaliptikus világban, ahol nem lenne villany. Nyilvánvalóan rövid életük lenne. De egy ilyen világban a papírkönyvet sem olvasásra használnák. Hanem gyújtósnak.

Verdikt

A könyvek, és ezt itt most a legtágabb értelemben értem, archiválási és megjelenítési funkciója mára végérvényesen szétvált. Minden olyan iniciatíva, amelyik ezt nem veszi figyelembe, arra ítéli magát, hogy ne éljen a rendelkezésre álló lehetőségekkel. Papírpéldányokat archiválni nemes feladat, de szuboptimális, mert pl. a visszakereséskor csak a könyvtári cédula metaadataira (meg a könyvtárosok olvasottságára) lehet támaszkodni. Nem diverzifikálni a megjelenítési portfóliót egy adott címből egyet jelent azzal, hogy a kiadó bizonyos népességről, bizonyos vevőkörről lemond. Ez persze mindig egy üzleti döntés tárgya, de inkább legyen mögötte üzleti logika, mint egyszerű tájékozatlanság. 

Több formátumban, köztük elektronikusan is megjelenni ma már lehet. Nem annyira sokára már  kell  is. Csak  egy kis szines hír egy szerencsésebb történelmi fejlődésű országból: 2009 és 2012 között az elektronikus könyvek részaránya a teljes iparági bevételből 3%-ról több, mint 22%-ra nőtt, 1,54 milliárd dolláros forgalmat hasítva ki a 7,1 milliárdos piacból, ami nem mellesleg több, mint 6%-al nőtt egy év alatt. Eközben nálunk a piac mérete érezhetően csökken, és nem lassan, az elektronikus könyvek részaránya a teljes piacon pedig még az egy százalékot sem éri el. A hangoskönyveket is hozzácsapva  sem. Sajnos.