Bocs, az előző poszt akkorára sikerült, hogy kiverte a blog.hu biztosítékát. Itt a folytatás.

Dworkyll

Miért is lesz egy tisztességes polgár könyvkalóz?

Már 5 éves koromban tudtam olvasni (írni azóta sem igazán). Kezdetben csak a boltok feliratait, cégéreit böngésztem, ezek többnyire csupa nagybetűkből álltak, így egyszerű volt. Aztán jöttek az újságcikkek címei, majd maguk a cikkek, amelyekből persze majdnem semmit sem értettem, de a betűk a belőlük összeálló, értelmes szavak megbűvöltek. Jöttek a könyvek. Mesekönyveim igazából sosem voltak, az elérhető polcokon az un „ifjúsági irodalom” sem volt túlreprezentálva, ellenben volt Arany Könyvtár, Jókai összes művei és az Olcsó Könyvtár (még a nagyon kis alakú, papírborítós, az ’50-es években kiadott darabok) kötetei, Rejtő művei, az Albatrosz könyvek, így 6-7 évesen már ezeket olvasgattam. Szerencsémre senki sem szólt bele, hogy mit olvashatok, így korán megismerkedtem a felnőtteknek szóló könyvekkel (itt most ne a „felnőttfilmek” kategóriájára gondoljunk) és rájöttem, hogy vannak jó, érdekes írások és olyanok, amelyek nekem nem tetszenek, nem értem őket, nem tudom magam beleélni a szereplők helyébe (némelyiket tíz-húsz évvel később elolvasva rájöttem, hogy csak nem fogtam fel a rejtett értelmét, azt, amiről ténylegesen, a szavak elsődleges értelme mögött szól, másokról meg nem tudom, mi is tetszett rajta 7-8 évesen). Az indiános történetek csak később kerültek a kezembe, mikor beiratkoztam a könyvtárba, ahol rájöttem, hogy van külön „gyermekirodalom”, a gyermekkönyvtárban és ha valami olyat keresek, ami ott nincs meg, megkérhetem a könyvtáros Olga nénit, hogy kérdezze meg a felnőtt könyvtárat, hogy náluk megvan-e. Szerencsémre nem zavart el, mint a legtöbb felnőtt az ilyen kéréssel jelentkező gyereket, hanem segített.

Nagyon szerettem olvasni, ez gyakorta a zongora gyakorlási idő rovására ment, így a zongoraművészi ambícióimat (pontosabban a családom néhány tagjának ilyen ambícióját, mert én tudtam magamról, hogy legföljebb jó iparosa lehetnék a szakmának, művésze sosem) fel kellett adni. Meg még sok mást is, ahogy az mindenki életében előfordul, de a könyvekről sosem mondtam le.

Az első munkakönyves fizetésemmel a zsebemben az első utam az antikváriumba vezetett, ahol majd felét el is költöttem szépen…

Az élet úgy hozta, hogy pár évre fel kellett hagynom a könyvvásárlással, de könyvtárat mindig találtam. Aztán egyenesbe jöttünk, rátaláltam a munkahelyi könyvárusokra, akiknél részletre is lehetett könyveket venni, így kis házi-könyvtárunk folyamatosan bővült, időnként azzal fenyegetve, hogy ránk dől az egész…

Húsz-egynéhány évvel ezelőtt számítógépekkel kezdtem foglalkozni, így rászoktam a képernyőn olvasásra. A szakirodalom jórésze, és a kézikönyvek, használati utasítások viszonylag hamar átköltöztek a nyomtatott médiáról a képernyőre, így természetessé vált, hogy ott olvassuk. Az internet előtt a BBS-eken terjedt az ilyen olvasnivaló.

Hosszú ideig az ilyen olvasás helyhez kötött volt, hisz a számítógépeink nem tudtak elszakadni a konnektortól, vagy ha igen, azt is igen rövid ideig. Aztán megszületett a PDA. Kicsi, kézben tartható, lehet rajta olvasni utazás közben is. Igaz, egy eléggé elfuserált formátumot kezel, így keresni kellett egy olyan programot, amivel a megszokott doc, txt és hasonló állományokat a neki megfelelő pdb, prc formátumra lehet konvertálni. Itt gyorsan szembesül az ember azzal, hogy kedves anyanyelvünk néhány hangjának képi megfelelőjét nem igazán ismeri a nagyvilág. Ékezetes betűinket vagy egyáltalán nem, vagy csak hosszas macerával lehet beleszuszakolni az olvasnivalóba, így megtanultuk ékezetek nélkül is élvezni a szöveget (nem szórakoztató, de van amikor kell). Öreg számítógépesek még emlékezhetnek az utf-előtti idők szabványharcaira. ASCII, kiterjesztet ASCII, CWI, CP-852, ISO-8859-2, stb…

Nos kaptam egy (főnököm által levetett) PDA-t és beleástam magam a konverzió szépségeibe. El voltunk így pár évig. A szöveg olvasható volt, túl sok formázást nem tudott megjeleníteni, de regények, képeket nem tartalmazó szakkönyvek számára épp elfogadható.

Később a PDA helyébe egy HP iPAQ lépett. Ebben már színes kijelző, mobil Windows és kicsit több memória lakott. Azonnal keresni kezdtem azt a programot, amivel a konvertált könyveimet tovább olvashatom. A prc miatt hamar ráleltem a Mobipocket Readerre, nagy örömmel feltelepítettem, majd nagyot koppantam. Ez a prc nem az a prc. Sajnos a kiterjesztés félrevezető, a Mobipocket Reader által használt prc nem a pdb leszármazottja, hanem a mobi formátumot takarja. Ezzel manapság is össze lehet futni, mert a pdb/prc fájlok még közkézen forognak, bár eszköz ami kezeli őket jóideje nem kapható már.

Mindenki, akinek ilyen kis olvasó eszköze van, hamar szembesül azzal is, hogy az olvasnivalót (magyar nyelven) megvásárolni nem nagyon tudja, vagy összeszedi a neten, vagy előállítja maga. A netről leszedhetőek túlnyomórészt „nyers” állapotúak, azaz valaki bescannelte a nyomtatott könyvet, ráküldött egy karakterfelismerő (OCR) programot (ebben nagyon jó pl. a magyar fejlesztésű Recognita, csak kissé drága, így a legtöbben a scannerhez kapott, olyan amilyen programocskát használják, ami meg is látszik az eredményen. Pl. az, hogy nem, vagy nem jól kezeli az ékezetes betűket.), az eredményt úgy ahogy van feltöltötte a netre és nagyon büszke volt magára. Nos az ilyen szövegek inkább idegesítők, mint olvashatók. A formázást hírből sem ismerik, a nyomdahibák helyett többszörös mennyiségű OCR hibát tartalmaznak. Ezekről később még lesz szó.

Marad a saját előállítás. Itt két út van, mindkettő törvénybe ütköző, így aki ezt teszi, megkapja a könyvkalóz rangot a törvény előtt. Az én értelmezésemben kevésbé bűnös út, amikor a papíron, nyomtatott formában a polcon lévő, saját tulajdonú könyvet alakítja valaki magának elektronikus formára. A könyv jogos tulajdonosaként – szerintem – semmiféle kárt nem okozok azzal, ha más formában is olvashatóvá teszem magamnak és családomnak a kötetet. Ennek rengeteg oka lehet, a helytakarékosságtól a cipelhetőségen (egy kis iPAQ-ban többtíz kötet kényelmesen elfér a zsebemben) át mindenkinek más. A lényeg: elő kell venni a scannert, szépen sorban oldalanként beolvasni, majd ráküldeni az OCR programot. Az eredményt fentebb már leírtam. Félkész, hibákkal teli szöveg, amivel még dolgozni kell, hogy élvezhető legyen. Szerintem ugyanez a „bűnügyi kategória”, ha a tulajdonomban lévő könyv scannelt másolatát a netről szerzem be. Ezzel magamnak megspóroltam a scannelés és ocr-ezés munkáját, a javítás azonban igencsak ritkán úszható meg. Kivéve, ha igénytelenek vagyunk.

A neten turkálva találtam néhány prc-t, amelyeken látszott, hogy valaki sokat foglalkozott vele. Nem voltak bennük a megszokott ocr hibák, a formátumban megjeleníthető szövegformázások (címsorok, kiemelt szövegek, versszakok, néha még képek is) is fellehetők, tartalomjegyzék, és más nyalánkságok, amitől a könyv könyv és nem ömlesztett szöveg. Persze a prc puritánságán nem tudtak túl lépni, de amit ebből ki lehet hozni, azt beletették. Láthatóan egy „szabvány ajánlás” szerint készültek. Megtetszett és magam is kezdtem ehhez igazodni az általam előállított prc-knél.

Teltek az évek, megjelentek az okostelefonok. Az iPAQ meg kezdett egyre jobban idegesíteni azzal, hogy napi 40-50 perc használattal (szigorúan csak olvasás, munkába menet, onnan jövet) kétnaponta tölteni kellett. Motoszkálni kezdett bennem a gondolat: telefont mindenképp cipelnem kell, hozzá tartozik a munkámhoz, ki sem kapcsolhatom. Ha már van akkora kijelzős, mint az iPAQ-é, miért ne vonnám össze a két funkciót? Egy kütyü, egy töltő (sőt egy sem, mert szabad USB mindig van valahol). A szép új telefonomra egyből beszereztem a MobiPocket Reader megfelelő verzióját, nagy örömmel elindítottam és nagyot koppantam. Használható, de épp csak. Külön virtuális billentyűzet program kell mellé, mert az érintőképernyőt nem kezeli (fura, mert a winmo verzió igen), könyvjelzőzni nem lehet, stb… Keressünk mást. Prc képes olvasó gyakorlatilag nem létezik Symbian-ra. Mi van még? FictionBook (FB2) olvasóból számtalan. Ez a formátum, ha lehet még puritánabb, mint a prc. Gyakorlatilag ismeri a cím, alcím, versszak, idézet, alapértelmezett bekezdés fogalmát, oszt slussz. Beágyazott képek, sortávolságok hangolása és hasonlók? Ismeretlen. Ellenben a prc forrásául szolgáló html-t másodpercek alatt lehet egy kis linux (vagy windows alatt cygwin) shellscripttel fb2-vé konvertálni. A script összeállítása eltartott egy darabig.

A keresés persze nem állt le, így rábukkantam az e-pub formátumra. Amikor a próbálgatás közben rátaláltam a neten az Alice csodaországban angol, rajzokkal illusztrált e-pub verziójára, tudtam, hogy ezt kerestem. Mindent tud amitől a könyv könyv és nem csak szöveg. Amit egy nyomda egy könyvbe bele tud tenni, azt az e-pub (minimális kompromisszummal), vissza tudja adni. A megfelelő olvasóval.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Attól, hogy egy olvasó képes e-pub-ot olvasni, még nem biztos, hogy az olyannak fog látszani a kijelzőn, amilyennek az alkotója megálmodta. Az alapvető probléma az, hogy az e-pub szabvány ajánlásait nem minden olvasó program fejlesztő képes beépíteni a programjába. A szöveg megjelenik mindegyikben, abban nincs hiba (illetve van, de erről később), de a szépségeket, amivel az e-pub több mint pl. az fb2, nem mindegyik. Mivel az e-pub is egy (több) xml, az fb2 is egy xml, a parserek (olvasó/értelmező program) képesek a szöveget kibogozni és megmutatni, de a formázási utasításokat csak nagyon kevés képes helyesen értelmezni és megjeleníteni, mivel az e-pub képes olvasó programok túlnyomó része eredetileg fb2 olvasóként született. Ha egy olvasó kütyü képességeinél az fb2 és az e-pub egyaránt benne van a listában, kezdhetünk gyanakodni, hogy a gyönyörű e-pubjaink nem egészen olyanok lesznek, ahogy ezt megálmodtuk. Ha Adobe DRM-es e-pub-ot is tud kezelni, akkor van remény, mert ezek többnyire a ADE (Adobe Digital Edition) alapján fejlesztett programok. Sajnos manapság az ADE az egyetlen e-pub olvasó, ami képes az e-pubban használható beállításokat úgy-ahogy megjeleníteni. Ennek is vannak korlátai, de ez tudja a legtöbbet kihozni a forrásból.

Közben a prc (mobi) szabványt kitaláló és a MobiPocket Readert istápoló céget az Amazon nevű internetes kereskedő cég felvásárolta (többek között emiatt is maradt úgy a Symbian-os olvasó ahogy) és erre alapozva kitalálta, majd megvalósította a Kindle családot. Ez egy e-papírt használó olvasó eszköz. Kezdetben meglehetősen drágán, majd az üzleti modellt újragondolva, szemtelenül olcsón kezdték árusítani a készüléket. Rájöttek, hogy a kütyü eladásakor akár veszíthetnek is, ha ezzel megalapoznak egy később több e-book eladását lehetővé tevő kapcsolatot a vásárlóval. A sok pénz a folyamatos eladásokban és nem az egyszeri nagy bevételben van. A prc korlátai adottak, azokon túllépni nem nagyon lehetett. Emiatt az Amazon a tablet piacra kilépésével (Kindle Fire) egyidőben kitalálta azt a formátumot is, ami már felér (sőt bizonyos pontokon el is hagyja) az e-pubbal. Ez a KF8, aka MOBI formátum. Úgy rakták össze, hogy a fájlban benne van az új (KF8) és a régi (prc, vagy KF7) formátumú fájlcsomag egyaránt, így – elvileg – a régebbi (K3-tól) és az új olvasók egyaránt képesek kezelni. Ez a K3-ak esetében nem minden fájlra igazak, némelyiket nem tudják megnyitni, de mostanában kijöttek azok a firmware-k, amelyekkel ez a probléma megszűnik.

Igazából ez az írás azért született, mert lassan a magyar kiadók is rákapnak az e-pub/prc készítésre, de sajnálatos módon néhányan rossz irányba indultak és piacra kerültek az igényesebb „házibarkács” szintjét sem elérő példányok. Otthon, magán célra elmegy, de boltban árusítva, vagy bolt oldaláról egyfajta bemutatónak szánva ingyenesen letölthető darabok esetén inkább visszariaszt, mint ösztönöz a vásárlásra. Az elkövetett hibák egy része már olvasás közben is látszik, más részük csak a forrást böngészve. Erre persze mondhatnánk, hogy minek a forrást nézegetni, ha az olvasó élményét nem zavarja. Nos, ha a forrásban felesleges hulladék maradt, az a fájl méretét növeli. Manapság ezzel nem sokat szoktunk törődni, de többünket zavar. Ezen kívül, mivel az e-pub és az olvasó programok is folyamatosan fejlődnek, nem kizárt, hogy később ezek megjelenítik azt, amit manapság nem, illetve később, újabb formátumkonverziónak alávetve az ilyen forrásokat, sokkal több munkát okozhatunk magunknak, mintha most kigyomlálnánk, ami nem oda illő.

Ettől lesz egy e-könyv igényesen kivitelezett és ehhez kell a könyvkalóz szenvedelmessége, avagy a jó iparos szakmai önérzete.

Szóval: szeretek olvasni, szeretem a jó, szépen kialakított könyveket. A tartalom és a forma együtt adja meg egy kötet értékét és ez igaz az e-könyvekre is. Ha ezt nem kapom meg a pénzért sem, akkor kénytelen vagyok előállítani magamnak és ha ettől könyvkalóz lettem, hát így jártam.