Valamikor réges régen, amikor a könyveket még általában komoly szakmunkások állították elő, jobbára megváltoztathatatlan alakban, akkor is tudtak lenni bosszantó hibák. Sajtóhubák, félrefordítások, elrontott képaláírások. Voltak párjaik, a könyvekbe fűzött hibajegyzékek, erraták. Milyen anakronizmusok ezek ma már. Amit akkor egy civil el tudott követni a könyvével az max az újraköttetés volt, az aláhúzogatás és belefirkálás, később a neonszínű kiemelés, esetleg a látható portrék szemüveggel és változatos - ha nem is mindig adekvát - arcszőrzetekkel való kiegészítése. A könyveket javítani, azt legfeljebb piros plajbásszal lehetett.

Aztán jöttek a jó civilek, és elkezdték darálni az elektronikus publikációkat (lásd: Project Gutenberg, SLP). Itt ugye nemcsak a szövegek újraalkotása volt a feladat, hanem a meglevő formátum, a papír alapú nyomtatás jellegzetességeinek a leképezése a digitális térbe. És ez még csak a feladat fele. A másik fele az elektronikus szövegtestek megjelenítése, a szövegek visszanyerése abból a bizonyos digitális raktárból.

Az utóbbi azért kalandos, mert itt jön a képbe az a tény, hogy ugyanazok a szövegeknek, sőt ugyanazoknak az állományoknak a legkülönbözőbb platformokon (olvasóvas és olvasó alkalmazás, parser) valahogy - lehetőleg jól - kinéznie. Jópár platformot "végiglaktam" már ahhoz, hogy a megjelenítési-optimalizálási kalandok kihívásait megtapasztaljam.

A kezdet kezdetén, amikor a kijelzők nem voltak jó minőségűek, cserébe jó kicsik voltak, a klasszikus papírkönyvek vizuális finomságairól bizony csak álmodni lehetett. Azon a bizonyos anonim betűfüggő gyűlésen én is bevallanám, hogy évekig nem olvastam behúzott bekezdéseket, mert sajnáltam rá a pixeleket. De ahogy fejlődött a tudomány, egyre jobbak lettek a kijelzők, egye finomodtak a parserek, (egyre több okos ember mutatott rá, hogy hogyan is kell egy könyvnek kinéznie), úgy tanultam meg egyre igényesebb dolgokat összerakni. A "csak szöveg, esetleg 80 karakter szélesen, soronként dobva" puritánságáig soha nem mentem el, azt csak a Gamefaqs játéksegédleteinél tartom elfogadhatónak. De tény, hogy meg tudom nevezni, melyik anyagom volt az első, amiben voltak behúzások, melyik, amelyben voltak fejezetenkénti lapdobások, mikor távolodott el a fejezetcím a fölső lapszéltől, mióta használok tompasorokat, mióta van gyorsan lapozható tartalomjegyzék.

Ebből persze következik, hogy egy új lehetőség megjelenésével az összes előző elavulttá válik, én meg nem győzöm a régebbi anyagaimat újraépíteni. Állandó késztetést érzek, hogy minden anyagom, legalábbis azok, amiket éppen olvasok, az elérhető maximumot nyújtsák. Igen, ez egy fájdalmas és ráfordításigényes hobbi, nem csodálkozom, hogy a kiadók oly nehezen lépnek rá ugyanerre az útra. Pedig rá kéne, mert velem ellentétben ebből élnek, és pénzt kapnak érte.

Lett is egy érdekes mellékhatása ennek a folyamatos saját célra történő gyártásnak és újragyártásnak: elszomorít, amikor boltban kapható anyagokon látom, hogy igénytelenül lettek összerakva, pl. gondolatjel helyett kötőjel, mindenféle tipográfiai elvetemültségek, a behúzások és tompasorok helytelen használata stb. És végtelenül frusztrálna, ha ezeket nem tudnám kijavítani, legalább a saját élmény helyreállítására. Mivel most elektronikus kiadványokat olvasok, legtöbbször saját gyártásút, ha valami szúrja a szemem, kijavítom. (Ezért imádom a prc platformok annotációs képességeit.) Ha nem szabad javítanom, akkor igyekszem jelezni a forrásnak, hogy valami nincs rendben. (Csak egész halkan jegyzem meg, hogy itt az engedély hiányzik a javításra, nem a képesség. És ismerjük a civil szféra hozzáállását az engedélyezési eljárásokhoz, ugye.)

Szeretném, ha egyszer nem kellene magamnak javítgatni, polírozni az olvasnivalókat. Azért, mert villanyon olvasok, még nem vagyok igénytelen, sőt. Gyakorlati lehetőségem van hibákat javítani, és meg is teszem. Szeretném, ha a kiadók nemcsak a gyártási trükköket és módszereket sajátítanák el, hanem ezt a fajta minőségi csúcson való tartásra való törekvést is. Az elektronikus kiadványoknak megvan az a lehetősége, hogy a nyomtatotthoz képest minimális ráfordítással javítsanak rajtuk, nem kell új kiadás, csak egy új "release", egy "bugfix". Lehetnének simán ingyenes, a vásárlóknak emailben elküldött "verziófrissítések", és jól szervezett "olvasóhordák", akik megfelelően kialakított csatornákon visszajelezhetnének, ha valamin javítani kellene. Talán még a nyelvtannácik is valami hasznot tudnának hajtani ;-) Ez az egész eljárásrend a maga eszközkészletével már jól ki van találva a kicsit dinamikusabban fejlődő ágazatokban. Szerencsésebb piacú országokban igenis vannak civil "béta-olvasók". 

Perfekcionizmus és idealizmus. Ez az én bajom.