Intro
Mint az ebből a jó kis felmérésből látszik, a felhasználók többsége szivesen látna a maiaknál nagyobb olvasókat. Eddig leginkább csak az iRex volt látható ezen a térfélen, majd a nyár végén bejelentették a Sony 7"-osát. Nem emlegettünk viszont eddig két új szerkezetet, amiktől szintén sokat várnak az érdeklődők.
iRex 800
Az első izgalmas modell szintén az iRextől származik. Az éppen már kihalóban lévő iLiad modellt, (ami 2006 óta méri aranyárban a 8"-os képátlót) turbózták föl az 1000-es sorozatból ismert stylussal és 3G képességekkel. A modell neve iRex DR 800SG. Kis furcsaságok akadnak azért e körül az olvasó körül is.
Az egyik, a márkatársak kérdése. Az Iliadok, 8" ide vagy oda, brutálisan drágák voltak. Az 1000-es sorozatból meg épp a drótnélküliségben erős modell maradt a rajztáblán.
A másik, hogy még szeptemberben "bepróbálkoztak" a Barnes&Noble-nél, hogy árulják a 800SG-t B&N cimkével, lévén az iRexet a kutya sem ismeri az USÁ-ban. Lehet, hogy nem tudtak volna az épp bejelentés előtt álló Nook-ról? A nagy barátság papíron azért megmaradt, a Barnes&Noble látszik elsődleges tartalomszolgáltatónak. Sőt, a frankfurti könyvvásáron a Nook után kutakodó ismerősnek az iRex kereskedő a 800SG-ről állította, hogy "ez A B&N olvasóeszköz".
Szerencsére jó hírek is vannak. Aki érintésérzékenységre vágyik, "penabled" képességet már kaphat. (Itt az érintésérzékenység csak a stylusra vonatkozik, másra nem, cserébe megmaradt a kép kontrasztossága, aminek a hiányát a Sony 700-asnál sokan fájlalták). És ami tényleg nagyot üt(het), hogy egyszerre több DRM rendszer kezelését is vállalják. Ilyet eddig más nem tudott. Elsőkezes angol bemutató itt olvasható.
Az USÁban még az idén, Európában 2010 első felében tervezik a piacra dobást. Nagy kérdés, hogy az USÁban 400 dollárért eladni próbált eszköz mennyibe fog kerülni a nagy víz innenső oldalán.
Plastic Logic Que
Amíg az iRextől legalább már láttunk kézzel fogható eszközt, addig a Plastic Logicnak egyelőre csak a híre nagy. Viszont az nagyon. Lássuk mit lehet róla tudni:
- a kijelzője valami olyan lesz, ami eddig még nem volt, közel 14" átló, érintőképernyő, ami "látványosan" jobb a Sonynál
- lesz annotálás
- drótnélküli kapcsolódás a szóba jöhető irodai és távközlési hálózatokhoz
- a szokásos dokumentumformátumok (benne epub) mellett teljes office kompatibilitás, még visio is
- a bemutatóját 2010 január 7-re, a Las Vegas-i CES-re tervezik
- és persze szintén óriási barátság a B&N-lal.
- elsősorban az üzleti felhasználókat (és üzleti folyamatokat) veszi célba. (A nagyon profik fölcsatlakozhatnak a Que Linked in hírcsatornájára)
Egy dolgot nem lehet még tudni. Az árát.
Utolsó kommentek