Bevezetés
A villanykönyv olvasókról általában
Be kell látni, hogy a villanykönyv, mint olyan, nemcsak technológiai, hanem paradigmaváltást is jelent, hasonlót, ha nem radikálisabbat, mint annak idején a nyomtatás megjelenése volt. A kézzel másolt kódexek után a nyomtatott könyvek legalább akkora sokkot jelenthettek koruk „kiadójainak, jogtulajdonosainak” (mondjuk az egyháznak) mint manapság az internet, vagy a filecserélők. Emlékezzünk vissza, hogy az „első” hordozható mp3 lejátszót az USÁ-ban a RIAA egy méretes perrel igyekezett – hiába – megfékezni. Az első szót meg azért tettem idézőjelbe, mert talán nem meglepő módon, az igazi elsőség a szerzői jogokkal kicsit liberálisabban bánó ázsiai szerkezetet, a Saehan MPMan-ját illeti.
A villanykönyvek hasonló utat kénytelenek végigjárni. Az alaptechnológia, az eInk
lassan negyven éve létezik, de a nyugati gondolkodás ahelyett, hogy kiaknázná a benne rejlő előnyöket (és elvégezné az ehhez még szükséges kutatásokat és fejlesztéseket) a klasszikus kiadói rendszer – amúgy szerintem hiábavaló – konzerválásával tölti az idejét. Ezzel szemben a keletiek nem ilyen skrupulózusak, (meg más problémákkal is meg kellett küzdeniük, kezdve a csodálatos karaktereik kódolásával), és éveket, ha nem évtizedeket vertek rá a témában, a fejlett nyugatra. A Koobe gyártója a Jinke (Hanlin) 2000-ben már eInk alapú olvasót gyárt, amikor az LCD-s Rocket Ebook éppen kihalni készült. 2008 végére több néven található meg talán ugyanaz a Hanlin v3 szerkezet, mint az összes többi olvasó együttvéve.
És ez nem véletlen. Minden olvasó-gyártónak meg kell hoznia egy döntést, hogy a védett dokumentumokat milyen formában, milyen autentikációval engedi a készülékre, amivel odaköti magát az egyébként erélytelen és dekoncentrált kiadói világhoz, míg a szabad felhasználású szövegek lehetőségei lényegesen kisebb súlyt kapnak, pedig ezek csábítanák rá a platformra az egyszeri felhasználót. A legtöbb esetben nagyszerű a hardver (már ha az árától el tudunk tekinteni), de komoly civil kurázsira van szükség, csak azért, hogy a saját, tökéletesen legális és ingyenes tartalmakat fölrakja az ember a saját olvasójára. Lám, van aki a Sony PRS-éhez is komplett új környezetet fejleszt Calibre néven.
Szerencsére azért nem teljesen reménytelen a helyzet, a Mobipocket már elkezdte a saját paradigmaváltását, amikor a korábban fizetős tartalomkészítő alkalmazását ingyenessé tette, és ha szerencsénk van, a formátumháborúban legyőzi a riválisait. Kezdetnek megjelent minden létező platformon, amik átmeneti megoldásként szolgálnak a dedikált szerkezetek áttöréséig, majd jól megjelent dedikált formátumként.
Ebbe a világba tenyerelt bele a Hanlin. Először is olyan névvel és külcsínnel jelenik meg, amilyennek a forgalmazója gondolja, (a BeBook, az lBook, az EZ reader, a WalkBook, és persze a Koobe is ugyanazt a Hanlin V3-as szerkezetet takarja). A forgalmazók persze nem egységesek, pl a WalkBook oldaláról elég sokan gondolták, hogy adathalászok csalihelye, míg a Koobe forgalmazója meglépte a Magyarországon szerintem kötelező bizalomépítő gyakorlatot, van bolt, ahova személyesen be lehet menni, a terméket vásárlás előtt összetapogatni, és az árut átvenni. (És kb 2 percig tartott megtudni, hogy milyen cég a magyar forgalmazó. Engem megnyugtatott, hogy nem a Dzsunka Bt.)
És a gyártó abból a hátrányból, hogy nincs mögötte semmilyen kiadói csoport, vagy terjesztőszervezet, mint pl az iTunes, az Amazon, vagy a Sony Connect, faragott egy masszív előnyt, az összes szóba jöhető formátumot ráengedte a szerkezetre, a szükséges DRM képességet meg a lehető legnyitottab platformmal, a Mobipockettel oldotta meg. És persze nem csodálkoznék, ha egyszer csak fölbukkanna a szerkezetben az lrf, mint egy szintén meghatározó DRM képes könyvformátum megjelenítési képessége is. (A Hanlin sem kezelte a mobipocketet az elején)
Általános tapasztalatok
Első benyomások
A Wizplex kijelző semmiben sem hasonlítható az eddig ismelt „hagyományos” CRT, DSTN, TFT és hasonló csodákhoz. A leginkább talán egy újrapapírra nyomott matricához lehetne hasonlítani a matt, tökéletesen villózásmentes, de enyhén szürkés felületet.
A „windows” korszakban eltöltött több mint egy évtized után az érintőképernyő hiánya az első percekben kellemetlen, mit egy szűk cipő, de a tervezőknek sikerült praktikusan 14 gomb segítségével megalkotni egy olyan vezérlést, ami a parancssorosnál is lényegesen egyszerűbb. Egy-két óra alatt meg lehet szokni, és utána teljesen kényelmesen használható. Nem kell tőle megijedni elsőre, fel kell készülni egy tanulási görbére.
PC-vel egy sima USB-miniUSB kábellel lehet összekötni. Kapcsolódás után két új drive jelenik meg, az egyik a belső memóriát, a másik az SD kártyát jelenti. Alapesetben ez kb 440 MB és 1 GB. A két tárterület között a szerkezet csak váltani tud, direkt átjárás nincs, csak a PC-n keresztül. Így közös listák sincsenek. Cserébe az „utoljára olvasott anyagok listája” is kettős, attól függően, hogy melyik memóriát használjuk.
Korlátozás nincs, bármilyen állományt lehet oda-vissza másolni, törölni, csak a sebesség tekinthető mérsékeltnek. Nagytömegű adatfeltöltéshez inkább a külső SD olvasó ajánlott, az RSS feedek frissítését ki lehet várni az 1.1-es USB-n.
A szerkezet masszív fémházban van, az oldalsó gombok ugyan nikkelezett műanyagból készültek, de az összes gomb szolíd, nem kotyógós, lötyögős. Egy-két bugot ugyan látni véltem, de a rendszer valami meglepően robosztus, nagyon jól tolerálta, hogy ki-be pakolásztam SD kártyákat minden előzetes trükközés nélkül. Ha pl. egy megnyitott állomány alól rántottam ki a kártyát, különösebb szívfájdalom nélkül dobott át a belső memória gyökérkönyvtárába.
Majdnem fél giga belső memória van, ennek a feltöltése fájdalmasan lassú lesz, ha már éppen rendelkezünk félgigányi publikációval, és nem egyesével küldjük föl az anyagokat.
Architektúra, performancia:
A szerkezet beágyazott (embedded) Linux alapokra épül, nem nagyon láttam sem lehetőséget, sem igényt, hogy egy mezei felhasználó ehhez hozzápiszkáljon. Ezen az alapon van egy faék egyszerűségű file-kezelő, amivel gyakorlatilag csak az alkönyvtárak között lehet közlekedni, illetve állományokat lehet kiválasztani, mást semmit. Az iPhone-hoz hasonlóan itt sincs cut&paste ;-), igaz ehhez az is kellett, hogy a single-touch se működjön. Borítókijelzés nincs a file-kezelőben, csak az ikonokból és a nevekből tudjuk meg mi van az állományokban. Lehet rendezni formátum, kor és cím alapján, és célszerű valamilyen alkönyvtárrendszert is felépíteni, mert a nyolcasával kijelzett anyagokban eltart egy darabig, ha párszáz könyv közül kellene választani. Keresés vagy szűrés nincs.
A file-kezelő mellett különböző parserek futnak a rendszeren, amik az adott állományok megjelenítését végzik. Ezekből már most is gyakorlatilag letesztelhetetlenül sok van, olyan egzotikumokkal is elbír a szerkezet, mint az fb2 vagy az epub, de a lényeg, hogy a naponta használatos állománytipusokat, text, rtf, doc, pdf, különböző módokon, de megjeleníti. Ebből a parser alapú megközelítésből az is valószínűsíthető, hogy az egyes parsereket külön fejlesztik, és nincs technológiai akadálya az igény esetén új parserek írásásnak, vagy egymástól független fejlesztéseknek.
Minden egyes karakter alapú parser tökéletesen jeleníti meg az ékezetes magyar karaktereket a „gyári fontkészletekkel”, bár nem mindegyik támogatja teljes körűen a dőlt / félkövér / aláhúzott tipográfiát. A times font teljes ebben a tekintetben.
Ugyancsak minden parser (vagy az alaprendszer) támogat alapfunkciókat, úgymint lapozás előre-hátra, ugrás egy kiválasztott oldalra, könyvjelzőzés és legalább két méret megjelenítése. Létezik még valamiféle általános indexkezelés, de nem tudtam rájönni, hogy miképpen működik.
Szemmel látható, hogy az architektúrát nem a sebességre hanem a fogyasztásra optimalizálták, a PDA-s világhoz képest kifejezetten lassú, mondjuk a file-műveletek, másolás (PC kapcsolat esetén) vagy megnyitás tekintetében. Olvasáskor alapvetően már elfogadható a képváltási sebesség, bár meg kell jegyezni, hogy ha grafikusan intenzív a tartalom, akkor lényegesen lassabb a lapozás, mint a karakter alapú állományoknál.
Mobipocket szinkronizálás
Működik a mobipocket integráció, de viszonylag kevés értelme van használni. Két fő érv szólna a használata mellett, az annotációk szinkronizálása és a Reading Listek kezelése, de ezek nem működnek a Koobe-n. Annotálni sajnos (jelenleg, fw 2.02E) nem lehet, ellenben az áttekinthetőséget a Reading listek helyett sokkal jobban használható hierarchikus alkönyvtárrendszer segíti. A Koobe mindenesetre használja az mbp állományokat, ott folytatja a könyvet, ahol egy másik olvasó abbahagyta, és az esetleges kiemeléseket is megjeleníti, sőt könyvjelzőként elérhetővé teszi.
A szinkronizálás egy folderbe zúdítja a könyveket és a Mobi saját leválogatására számít, ami jelenleg a Koobe-n nem érhető el. Ezért én a könyveket kézzel vinném át az olvasóra, folderekbe szervezve, és csak az RSS feedek frissítését bíznám a szinkronra. (Érdekes, hogy a Bookeen pont fordítva csinálja, működik a metaadatokra építő rendszerezés, látszanak a fedlapok a file-kezelőben, de a rendezés egyszintű. És nagy a gyanúm, hogy a marketingcikkekben kicsit fotoshoppolják a képeiket, mert az is csak 4 szürkeárnyalatot tud, nem úgy, mint a képeken.)
Dróttalanság
Menő manapság az összes elektronikai szerkezetet ellátni mindenféle vezeték nélküli intrefésszel a bluetooth-tól a 3G-ig. A célhardvereket, mint pl. a már emlegetett mp3 lejátszókat, eddig ez egy-két sikertelen kísérlettől eltekintve elkerülte ez a trend, de épp az e-könyv olvasók piaca a Kindle okán pont ettől hangos. A Koobe nem rendelkezik semmilyen vezeték nélküli képességgel. Az átvinni kívánt anyagot különösebb gond nélkül el lehet juttatni a szerkezetbe, a nagy hatótávolságú drótnélküli kapcsolat (GPRS, és attól fölfelé) csak az árát, a fogyasztását növelte volna meg, nem is kicsit, és elsősorban a „digitális röghöz kötést” szolgálná. Egy ígéretes új versenyző a textr, pont a dróttalan irányból próbál hídfőállást kiépíteni az e-könyv piacon, majd meglátjuk mekkora sikerrel. (Mondjuk biztosan örömmel akarnék egy német irodalmi és közösségi portál tagja lenni…)
Zene-bona
A Koobe elvileg megbírkózik az audio-állományokkal. De mp3 playernek drága, nehézkes, és pont ott fogyasztja a lehetőségeket, ahol egyébként kiemelkedő lenne: a két töltés közötti időtartamból. Aki mindenképpen jó lejátszóra vágyik, ajánlom a Sansa Clipet, abban van FM rádió is, és natívan támogatja az audiobookokat.
Úgyhogy ebből kifolyólag nem teszteltem a Koobe zenei képességeit. (Tényleg, a diavetítőn és a hűtőszekrényen kívül mi nem tud még mp3-at lejátszani? ...)
Elérhető formátumok
Az olvasóra fizetős, kereskedelmi tartalom jelenleg (2009 május) nem érhető el magyarul, az olvasnivalóról a felhasználónak kell gondoskodnia. A kínai fejlesztők is hasonló problémákkal küzdhettek, ezért nemes egyszerűséggel az összes kézenfekvő formátumra fölkészítették a szerkezetet. Ezek azonban eltérnek egymástól a nyújtott funkcionalitásban, némiképp függetlenül az adott formátum PC-s lehetőségeitől.
Oldalkép alapú formátumok:
Pdf, djvu. Itt az oldalak a maguk teljességében kerülnek át az olvasóra (a pdf is), így bármilyen kép, vagy betűtipus használható. Cserébe nincs újratördelés nagyításkor. Az eredmény három nagyítási fokozat: kis betűk széles margóval, nagyobb betűk nulla margóval, nulla margó oldalra fordítva, a legnagyobb betűkkel. Az első két lépcső ésszerűségét nem látom, a kisebb karaktermérettel csak a széles margót lehet megnyerni.
Klasszikus karakteralapú formátumok:
Txt, doc, rtf, html. Ezek már némileg barátságosabb, rugalmasabb formátumok. Meglepő módon az rtf kicsit „gazdagabb felszereltségű”, mint a doc. Ha valaki beéri ezzel, gyakorlatilag konverzió nélkül tudja ráborítani az olvasóra a PC-n tárolt dolgait, bár szokni kell, hogy ez egy „csak olvasó” szerkezet, nincs a dokumentumon változtatási lehetőség, de a még egyébként elvárható interaktivitás, tartalomjegyzék, lábjegyzetek, stb sem létezik.
Könyvcélú karakteralapú formátumok:
Wol, prc (mobipocket), fb2. Ezeket a formátumokat már kifejezetten e-könyv tartalmak megjelenítésére találták ki. Működnek a belső dinamikák, tartalomjegyzék pl, és támogatják a DRM-et, ami nélkül ugye kiadó nem nyúlna a formátumhoz.
Az fb2 a legelső dedikált e-könyv formátumok egyike, a REB is ezt használta. Ennek megfelelően ez a legkiforrottabb, viszont leálltak a fejlesztésével. Akinek ilyen file-jai vannak, az szépen olvashatja őket, de új tartalmat már nem ebbe konvertálnék. Kiadó tudtommal nem áll a formátum mögött.
A wol (vagy wolf) a gyártó saját klasszikus e-könyv formátuma, még a linuxot megelőző időkből, szemmel láthatóan már abbahagyták a fejlesztését, mert van jobb, éspedig a mobipocket, amiről már értekeztem a blogban.
A gyakran használt formátumok táblázatos áttekintése itt található.
Kinek ajánlható
Elsősorban azoknak, akik már szeretnének az új technológia áldásaiból részesülni – végtelen sok információ nagyon kis helyen pl. – , de még konzervatívok az elvárt olvasási élmény tekintetében.
Nagyon ajánlható azoknak, akik valami látásproblémával küzdenek, a jól olvasható, nagyítható karakterek kényelmesebben olvashatóak, mint a papír.
Sokat segít azoknak, akiknek nagy tömegű ad-hoc (és számítógép eredetű) dokumentumot kell hordozniuk-olvasniuk, bár ők vagy beletörődnek az alapformátumok (doc, rtf, pdf) korlátaiba, vagy egy kicsit dolgozniuk kell a szövegkép-optimalizálással (prc-re alakítással). Így kevesebb nyomtató-kellékanyag fogy, és több fa marad meg.
Jó szolgálatot tesz azoknak, akik rendszeresen olvasnak RSS hírcsatornákat, de szeretnének elszakadni a számítógépüktől, hogy egy kicsit visszataláljanak a hagyományos olvasásához.
Nagyon sokat segíthet azokon, akik sokat utaznak (és pl nem triviális a töltés), vagy ha valamilyen oknál fogva nem tudják magukkal vinni a könyvtárjukat, mondjuk egy hosszabb kiküldetésre. Ez utóbbi esetre javaslom még a civil archiválóprojektekkel való barátkozást is.
Kinek nem oldja meg a problémáját:
Akiknek aktívan kell a dokumetumokhoz közelíteni, pl annotálás, korrektúrázás, azoknak inkább a – legalább VGA kijelzős – PDA-kat, illetve az iRex iLiad-ot javaslom.
Akiknek intenzív grafikus tartalommal kell aktívan dolgozniuk, és/vagy fontos a hálózati kapcsolat, valamilyen netbook vagy notebook használatát javaslom
Célhardver vagy PDA?
Innen nézve egyértelmű, hogy a dedikált e-könyv olvasók piacán, számos ok mellett a magyarországi komoly (értsd: leinformálható, számonkérhető) jelenléttel a Koobe az első rajtkockából indulhat. Viszont abban az árligában, ahol most tartózkodik, elég komoly versenytársai vann
ak.
A PDA-k jelenleg a kisebb kijelzők miatt hordozhatóbbak, és több célra alkalmasak mint a dedikált olvasók. A „kijelzők csatája” képes meglehetősen átfűtött vitákat generálni, bár az eInk papírszerű olvasási élménye, és energiatakarékossága sokak számára kevés kompenzáció a háttérvilágítás, az érintőképernyő és a színprofilok elvesztéséért.
Árban ugyancsak erre találhatók a tavalyi év slágerszerkezetei, a netbookok, amik funkcionalitásban persze lelépik a dedikált olvasókat és a PDA-kat, csak éppen a használhatóságuk tekinthető erősen „korlátosnak”. Egyrészt az üzemidejük, másrészt a hordozhatóságok, „terepi használhatóságuk” marad el jelentősen a dedikált olvasókéktól. És különben is, kinek van kedve az egész napos gépbámulás után egy másik gépen olvasni?
A három termékcsoport más-más felhasználási profil mentén nyújta az optimumot. Sajnos a legtöbbünk nincs abban a helyzetben, hogy mindegyikből vásároljon egyet, ezért el kell dönteni, hogy az olvasási szokásaink alapján melyik irányba indulunk el. (Összefoglaló táblázat)
Összegzés:
A dedikált (eInk alapú) olvasók közül nézetem szerint a világnak ezen a részén a Koobe optimális választás. Egyfelől hiányoznak a „hivatalos” tartalomszolgáltatók, azaz nincsenek e-könyvesboltok, ezért a célhardverek (Sony, Kindle) és a célformátumok használata fölösleges luxus (a saját tartalom bekonvertálása meg fölösleges strapa). A Koobe-ra simán tud mindenki tartalmat gyártani magának, az ilyen széles körű formátumtámogatás nem jellemző a bolthoz kötött szerkezetekre. Aki siet, annak ott a word, az rtf, aki igényes, használhat prc-t.
A Koobe minden külön erőfeszítés nélkül támogatja a magyar nyelvet, rendszerszinten és a karakterkészletek szintjén is. Van magyar forgalmazó és bolt, ahol meg lehet nézni és meg lehet venni a terméket. A magyar piacnak van visszacsatolása fejlesztők felé. És az ára – bár önmagában valóban kicsit húzós – abszolút összemérhető a versenytársakéval. (Főleg mert miliméterre ugyanazt a magrendszert (kijelző-vezérlő) használják.)
Nem gondolom, hogy a Koobe tökéletes lenne, néhány dolgot jobban is meg lehetett volna oldani. A zömét azonban ezeknek egy jól célzott firmware frissítéssel szerintem lehet orvosolni. A hardver eredetű hiányosságok meg többé-kevésbé a versenytársakat is érintik.
A nem dedikált olvasók közül én a nagy PDA-kat/PNA-kat (ez utóbbiakat azért erős fenntartásokkal) nevezném versenytársnak, vagy inkább alternatívának. Itt mindenkinek magának kell döntenie, hogy az olvasásra optimalizált felhasználói élményt (tökéletes olvasási kép, minden állományt ott folytat, ahol valamikor abbahagyta, extra hosszú idők két töltés között stb.) részesíti előnyben, vagy a kompaktságot, az interaktivitást, a többcélú használhatóságot.
A számítógépek, legyenek akármilyen kompakt netbookok, szerintem nem ellenfelei a dedikált olvasóknak.
További olvasnivalók:
Ugyanennek az írásnak a kicsit bővebb eredetije itt.
Az index tájékozatlan "anarkistájának" a felejthető fröcsögése itt
Az origó némileg képzettebb harcosának az összefoglalója itt.
(Vicces, de mindhárman ugyanazt a vasat láttuk, csak a firmware különbözött. Meg a hozzáállás.)
A HWSW cikke itt.
A HVG tesztelője ide írt.
Áttekintések:
Utolsó kommentek