avagy a Nyúl látható ürege

Előző posztunkban azt vizsgáltuk, összességében milyen anyagokból áll – jelenleg – a két legismertebb torrentoldal, azaz milyen mély is a „Nyúl ürege”. Most lássuk mit „rejt”, azaz milyen színű, szagú és tartalmú ez az anyag, a Legnagyobb Magyar (LM) és a Kifejezetten Könyvorientált (KK) fájlmegosztó „e-könyvkínálata”. Mielőtt azonban a számok mélyére néznénk, néhány megjegyzést kell tennünk.

Először is, hogy nem tisztünk – és ambíciónk sem – kalózia valamennyi tételét szemrevételezni. A mélyfeltárás izgalma és fáradsága továbbra is vihető az érdeklődő kiadók és/vagy kutatók számára, ha már eddig nélkülözték (tisztelet a kivételnek). Célunk csupán – a szúrópróbák és célzott keresések mellett – egy reprezentatívnak gondolt, kb. ezres minta átnézése lehet.

A torrentoldalak könyvcímeit nézegetve első benyomásra nem látszik semmilyen megfogható, markáns „könyvkínálati” profil. Legalábbis olyan nem, amit részletes elemzés nélkül is érzékelni lehetne. Mintha bármit digitalizálnának, ami „szembe jön”. Az mindenesetre feltűnő, hogy milyen sok a régi, 2010 előtti (kiadású) könyv. Annyira, hogy számolni kezdjük: a címeknek csaknem négyötöde ilyen, vagyis kb. csak az ötödük friss! Már amennyiben „réginek” tekintünk minden, 2010 előtt kiadott könyvet. Ekönyvesítési szempontból alighanem ez lehet a lélektani határ. A kiadói portfoliók korábbi címei tehát, hogy úgy mondjuk, purgatóriumban vannak, és csak töredékükből lesz (lehet) ténylegesen is ekönyv, zömük elvész. Hogy ez baj-e, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy nem csekély elszánást követel a kiadóktól, hogy visszamenőlegesen is ekönyvesítsenek egy-egy szerzőt vagy sikersorozatot, bármit. (A miérteken – az anyagi nehézségek ellenére is – fontos volna gondolkodni.) A torrentoldalak új-régi aránya viszont mégsem meglepő, ha arra gondolunk, hogy hasonló arányokat látunk a papírkönyves piacon is. Egy szempontból viszont bizonyosan és feltétlenül releváns ez a kínálat. Szemben a jelenlegi hivatalos e- és papírkönyvkínálattal a torrentoldalak valamennyi címét olvasói érdeklődés és igény, azaz letöltési számok hitelesítik. Vagy másképpen: itt csak azok a címek szerepelnek, amelyekre számszerűsített olvasói kereslet van. Érdekes adalékul szolgálhat(na) ez egyébiránt a kiadói kockázatelemzésekhez.

A másik, ami feltűnik, hogy a pdf-ek nem elhanyagolható része valamilyen sajtótermék: HVG, 168 óra, Figyelő, Hócipő, Autó-Motor, PC World, Lakáskultúra, Playboy és más heti- és havilapok. És előfordulnak retró darabok is, mint Galaktika, Fürge ujjak, Ezermester stb. Újabban pedig Népszabadság, vagyis napilap is. A HVG-t például átlagosan 700-1000 júzer tölti le heti rendszerességgel, mondhatni kialakult „olvasóköre” van, ami kicsit sem mulatságos, ha belegondolunk. A fájlmegosztásnak ugyanis éppen ez a szegmense mutat leginkább Robin Hood jelleget. A könyvpiacról (is) hiányzó könyvek feltöltését és megosztását még magyarázhatja és – némileg – mentheti a jóhiszeműség, a friss lapok feltöltésénél viszont ez fel sem merülhet. Még akkor sem, ha egyébként a szakma feltételezi, hogy aki fizet, pénzt ad egy könyvért vagy lapért, az kevésbé hajlamos rá, hogy meg is ossza azt. És ezen a ponton egyszerre két problémára láthatunk rá.

Az egyik a szegénység-faktor, kelet-európaiságunk e cseppet sem romantikus tünete. Mert bár erről nem szokás beszélni, itt mégis kell: az ekönyvpiac bővülését – sok egyéb mellett – az is nehezíti, hogy a potenciális olvasók közül nagyon sokan az ekönyveket egyszerűen nem tudják megfizetni (miként a könyveket és mellesleg az éves könyvtári jegyet sem, de az egy másik szál). Mindenki tud mindent: apadó források, csökkenő példány- és árbevételi számok és fogyatkozó vásárlóerő. Nem illúzió-e mindezek ismeretében, hogy az elmúlt évtizedben gazdaságilag kivérzett fogyasztók a vásárlásaikkal életben tartsák, sőt felfuttassák az ekönyvpiacot? Elvárható-e ettől a még mindig fizetőképes(nek feltételezett) rétegtől, mely nem mellesleg a színházak, kiállítások, hangversenyek, filmeknek és magának a könyvpiacnak is fogyasztója, hogy bármiféle referencia, visszajelzés vagy kritikai orientálás nélkül, vakon vegye az e-bbnél e-bb könyveket?

És ebből következik a másik, amire ráláthatunk, az az olvasó kockázata. Ezt nem lehet elégszer elmondani, mert még senki sem vetette föl. Tehát jogos a kérdés, hogy a kiadók és vásárlók kölcsönösen egymásra utalt és kiszolgáltatott viszonyában vajon elfogadható-e csak az előbbiek (kiadó, szerző, kereskedő) kockázatáról szólni? Helyes-e, még inkább elvárható-e etikus magatartást számon kérni utóbbiakon anélkül, hogy szót ejtenénk az olvasók/vásárlók kockázatáról is? Szerintünk, nem. Egy papírkönyv ától-cettig átlapozható, kis túlzással akár el is olvasható a könyvesboltban, lényegében nullára csökkentve az olvasó kockázatát. A megfoghatatlan ekönyvnél azonban ez – a legtöbbször igencsak korlátozott és gyakran hiányzó beleolvasási lehetőség miatt is – megoldatlan, de inkább csak fel sem merül. Nem beszélve a teljes átlapozhatóság lehetőségéről, amiből kiderülhetne és látszana, milyen ábrákat, illusztrációt tartalmaz (ha tartalmaz), pontosabban: milyen az ebook minősége (hogy egy kicsit haza is beszéljünk).

Ugyanannak a könyvnek a kalóz (balra) és a “gyári” verziója

A vevő kockázata azonban éppen az a szempont, amiről a kiadók ma nem vesznek tudomást. És evvel összefüggésben arról, hogy a „kalózkodás”, a fájlmegosztás nem feltétlenül és főként nem kizárólag az ingyenesség bűvöletének számlájára írandó. Hanem, ha tetszik, ha nem: kockázatcsökkentés. (De itt már szó sincs a nyúl üregéről, ha csak az nem, hogy messze bent járunk az erdőben, vagyis nagyon elkalandoztunk. Lássunk inkább konkrét címeket!)

Vizsgálataink, de más szakmai tapasztalatok alapján is kijelenthető, hogy a megosztók egyötödnyi friss címének csak töredéke a feltört vagy ellopott kiadói ekönyv. A feltöltők ugyanis nem várnak senkire, s ha a kiadó – bármilyen okból – késlekedik vagy csak más az üzletpolitikája, lemarad illetve veszít: szinte azonnal beszkennelik és már rakják is föl az érdeklődésre számot tartó könyvet.

A szürke 50 árnyalata elektronikus kiadása például több mint egy hónappal a papírkönyv után jött ki, akkor 3 ezer forintért. (Ez hazai viszonyok között, bármily szépen hasított is a kiadó szerint, nagyon magas ár volt 2012-ben, ahogy annak számít ma is! Mellékesen: azóta ment is lefelé rendesen az ára, most 1500 körül jár.) A két megjelenés között persze valaki beszkennelte és megosztotta, amit máig több mint 60 ezren töltöttek le az LM-ről, pdf-ben. Az ekönyves (mobi, epub) változatot – furcsa, de – csak fél évvel később tette fel valaki torrentre, és láss csudát: nem a hónapokkal korábbi hivatalos e-book feltört fájlja volt. Ezt máig 25 ezren vitték. (A letöltések időbeni lefutásáról annyit érdemes tudni, hogy az első 10 nap, max. két hét a döntő, ennyi idő alatt éri el a tetejét, áll be a nagyságrendje. Onnantól, bár csörgedezik, már nem változik lényegesen a letöltések száma.) Koránt sem költői tehát a kérdés, vajon mi lett volna, ha a papírkönyvvel egyszerre hozza ki a kiadó az elektronikus változatot is?

A sikerkönyveknél maradva, hasonló kiadói „bakit” szemléltet az igencsak mesés letöltés-számú Szepesi Nikolett-könyv (Én, a szexmániás) is. Az ekiadás itt legalább két hónapot csúszott, addig viszont 51 ezren tépték le pdf-ben, mobiban pedig 15 ezren. Nem meglepetés, de itt sem a hivatalos ebookot törték fel, ami – fájdalom, de – meg is látszik a rajta. (A feltöltött anyagok minőségéről egyébként közvetlen tapasztalataink is vannak, de ez már egy következő bejegyzés témája lesz.)

Az éhezők viadala rft-fájlja nagyon hamar, már 2011 márciusában fent volt megosztókon. A (nem hivatalos) epub csak több mint egy évvel később. Aztán újabb fél év múlva html, majd pdf-ben osztották meg. Lehet tűnődni, hogy miért így történt, de tény, hogy több mint 20 ezren töltötték le valamelyiket.

Külön bekezdést érdemel a torrentkínálatban azon fordítások nagy száma, amiket – szerzői vagy más jogi okból – nem adtak vagy adhatnak ki elektronikusan. Ilyen például a Harry Potter-sorozat. A hét kötetet egyenként 4-5000-ren töltötték le pdf-ben, és összesen kb. 35 ezren mobiban vagy epubban. Mit is mondhatnánk, valaki nagyon benézett itt valamit, hogy helyből lemondott (nem gondolt rá?) az e-bevételekről, vagy épp nem harcolt érte jobban.

Egyedi, védhetetlen és főként érthetetlen kiadói anomália viszont Leiner Laura A Szent Johanna Gimi című sorozatának sorsa, mivel a 8+1 kötetet több mint 36 ezren vitték pdf-ben és 26 ezren mobiban. Ezt egy az egyben bukta a kiadó, mivel ma sincs hivatalos e-változat.

A beszédes példákat sajnos hosszan lehetne még sorolni, de ennél fontosabb kérdés, hogy mit is feltételezzünk a letöltőkről. Persze, lehet mondani, hogy na, pontosan a leírt esetek felvillantotta „fogyasztói közmorál” miatt nem lehet értelmesen ekönyvet kiadni Magyarországon. De nem csalóka ez? Tényleg ennyire egyvágányú? És bele se gondoljunk, hogy ha a letöltőknek csak 10 százalékát át lehetne csábítani a szürkéből a fehér piacra, már megérte? Az említett példák sem indokolják, vagyis súlyos tévedés lenne a torrent-júzereket kereskedelmi szempontból egységesen „reménytelen” halmaznak látni. Pontos szociológiai felmérés(ek) híján is joggal feltételezhetjük, hogy megfelelő árképzéssel, kreatív marketinggel és főként széles(ebb) és friss(ebb) kínálattal a torrentezők számottevő hányada megnyerhető a legális ekönyvpiac számára is. (Szélesebben a „régi” címeket értjük, frissebben pedig a papírkiadással egyidőben kiadott, e-változatokat.) Mert az vitán felül áll, hogy az ekönyvolvasók/vásárlók jelentős hányada papírkönyv vásárló és olvasó is egyben, mint erre ma már több felmérés is figyelmeztet. Eddig ugyanis nem beszéltünk róla, mert evidenciának tartjuk, hogy a felhasználó, az olvasó számára a könyv és ekönyv, vagyis e kettő: egy. Olvasnivaló. Csak a kiadói kimutatásokban és statisztikákban, vagyis a fejekben kerül reménytelenül külön rubrikába.

Összegezve tehát, a Nyúl üregének talán legizgalmasabb tanulsága – sok egyéb mellett –, hogy súlyosan téved, aki a kalózkodást szimplán a könyvpiaci és különösen az ekönyv-piaci válság okaként érzékeli. Valójában a kalózkodás a probléma része, de lehet(ne) egyben a probléma megoldása is.

Erről, bővebben, kétrészes posztunk harmadik részében lesz szó.

(Az eredeti poszt itt olvasható)