Bevezetés

Már lassan egy éve, hogy hírt adtunk egy, khmm, sajátos trilógia a könyvpiacot megrengető (és megmentő) felbukkanásáról. Azóta sok víz lefolyt már a Dunán, és most egy újabb figyelmet érdemlő anyag tűnt fel a radaron.  (Diszklémer: az irodalmi és stiláris értékekről most sem szeretnék vitát nyitni, azokért tessék a szakblogokat, podkasztokat és a moly.hu-t látogatni.)

Első fejezet

Szóval, egy szűk évvel a Szürke-trilógia felbukkanása után egy tökéletesen ismeretlen ifjú hölgy, bizonyos Cora Carmack, nagyjából tavaly ősszel úgy döntött, hogy magánkiadásban megjelenteti a Losing it  című könyvecskéjét, ami egy huszonéves leányzó, és az ő szüzességétől való  megszabadulásának kalandos története. Ettől persze még nem kellene írnom róla, arra valók ugye azok a bizonyos szakblogok. Amitől viszont a dolog érdekessé válik, hogy Ms. Carmack meg sem próbált papíron megjelenni, egyből az Amazon szerzői szekciójában nyitott, a Kindle verzióval, és a kőkemény két dollárért vesztegetett opuszból két hét alatt 32.000 példányt adott el! Egy olyan anyagból - erre direkt rákérdeztem - ami sosem látott szövegipari szakmunkásokat, konkrétan szerkesztőt, csak a barátok és a rajongók olvashatták, és szólhattak bele. 

Ezt a példányszámot még odakint is észreveszik, főleg, hogy a cím már az első héten fölkerült a New York Times bestsellerlistájára. Oké, hogy csak a Top20 aljára, de milyen nevek mellé? Rowling, E. L. James, a Felhőatlasz és a Gone Girl mellé. Innentől tündérmese, Ms. Carmack a HarperCollins tenyerébe csap, leszerződik még két kötetre (Faking it, (hehe :-), és Finding it és ez az utóbbi már már majdnem kilenc dollár lesz, ha megjelenik). A hölgy boldog, mert lelkes és tehetséges amatőrből, leginkább a saját erőfeszítéseinek hála professzionális író lett, most ebből él.

Második fejezet

Egy ekkora durranásnál a nemzetközi siker sem maradhatott el, mostanra 11 országban keltek el a könyv jogai. És Magyarországon egy szintén elképesztően friss formáció, a Content2Connect kezdett foglalkozni az anyaggal. Róluk annyit érdemes tudni, hogy nem  könyvkiadók, hanem egyfajta kapocsként kívánnak működni a kiadók és összes nagy és elérhető könyváruházzal. A magyarul Szakítópróba címre hallgató opusz ilyenformán nem a főprofil része, sokkal inkább egy kísérlet, ahol a saját befektetésük (jogok, fordítás, szerkesztés, tördelés print(!)) sorsán keresztül mutatják be leendő partnereiknek és vásárlóiknak, hogy jól tudnak sáfárkodni a rájuk bízott könyvekkel. 

A kísérlet része volt, hogy a nem a nyomtatott változatot követi az elektronikus, hanem fordítva, az Amazonhoz hasonlóan, az epub és a prc bukkant föl egy héttel korábban a nyomtatottnál. És gyakorlatilag mindenhol, ahol magyarul olvasó könyvvásárló belefuthat, az iTunestól és a Kobotól kezdve a digitalbookson át a ekönyv.hu-ig. Ezek után nem meglepő, hogy a könyv meglepően jól fogy. 

Elektronikus bónusztrekk kiadóknak, akik elektronikus megjelensében goondolkoznak: mivel itt a fogyásról valós idejű kép van, nem kell várni még hónapokat, meg negyedéveket, ameddig a nagykerek lejelentik, hogy mennyire népszerű egy adott új megjelenés.

Hogy kitart-e majd a lendület a nyár végéig vagy sem, azt most még nem lehet tudni. Én mindenesetre szurkolok a "friss vérnek", ráfér az erre a magyar piacra. És be fogunk számolni pár hónap múlva az eredményekről.

Tanulságok, vélemények

Nem gondolom, hogy a jelen pillanatban olyan nagyon fürdőzni akarnék a szerzői kiadásokban, mert minden jóra jut ezer olvashatatlan, és még a piaci siker sem garancia arra, hogy egy adott mű egyébként értékes, vagy érdemes az elolvasásra.

De nem lehet elmenni amellett, hogy az ilyen nullkilométeres írók számára az elektronikus kiadás valódi lehetőséget jelent a kiugrásra, még akkor is, ha a mezőny amúgy borzalmas és borzalmasan nagy.  Hiszen relatíve kis kockázattal és kevés költséggel tudják magukat megmérettetni. És ha a megmérettetés helye egy globális piactér, akkor az esély a sikerre már elmozdult a nulláról. Én imádom a magyar nyelvet, de ilyenkor azért irigylem az angolokat. Nekik könnyű.

Sajnos nálunk, bár a tavalyi év tele volt mindenféle írótehetség-felkutató pályázattal, nem volt olyan igazi áttörés. Az abszolút nullkilométeresek nem tudták még csak észrevetetni sem magukat a piacon. Írni ma már nem lehet megtanulni a sufniban, publikálni kell sokat, vívni a kritikusokkal (trollokkal), hallgatni a rutinosok és a jóbarátok tanácsaira, és gyakorolni kell, gyakorolni és gyakorolni.

Nagyobb fegyvertényként értékelem viszont, hogy azok, akik valamit már letettek az asztalra, mint pl. Görgey Eta, egyre ügyesebben találják meg a helyüket az új paradigmában. Lám, Fejős Éva is saját kiadót alapított.

És csak remélni merem, hogy azok a szerintem nagyon tehetséges outsiderek, akiket azért lehet olvasni, mint pl. amilyen régen a tardablog volt, vagy most a Tékasztorik, egyszer rendesen is megjelennek  a könyvpiacon. És olvashatóak lesznek frankón, off-line az olvasómon.