Naszóval, miként az látszik, az "utca embere" még mindig nincs kellően képben, hogy mik is azok az ekönyv-olvasók. Ezért ismétlésképpen itt az a poszt, amit eredetileg az iPonnak írtam.
Tudom, hogy a blog törzsolvasói már feketöves ekönyv-fogyasztók és -készítők, de talán nem haszontalan átisméltelni a dolgokat azok kedvéért, akik most csöppennek bele ebbe szép, új, bár lassan alakuló ekönyv-világba.
A videóért a Magyar Nemzet Online utcai filmeseit illeti a köszönet.
Dworkyll
Mi az e-könyv?
ELMÉLET: Nagyjából ugyanaz a könyvnek, mint a zenének az mp3. A felszínen lemondunk bizonyos dolgokról, mint pl. a papír susogása és színe, vagy maga a konkrét fizikai példány, cserébe kapunk sok olyan extrát, amiről a papírkönyv nem nagyon álmodhat: végtelen adatsűrűség, kereshetőség, integrált szótár, stb. A dolog mélyén pedig egy komplett paradigmaváltás van, aminek szerintem a maga módján lesz akkora jelentősége, mint mondjuk a könyvnyomtatás elterjedése volt a kódexmásolás idején.
GYAKORLAT: az e-könyv alapvetően egy médiafájl, (egy konténerfájl, hasonlóan mondjuk az avi-hoz vagy az mkv-hoz), csak itt elsősorban a szöveges, vagy statikus vizuális tartalom visszaadására fókuszálunk. Ebbe a konténerbe kerül be maga törzsszöveg, alapvetően xml-ben, a megjelenítéshez szükséges sablonok css bejegyzései, képek, mint például a borítóképek, és ha szükséges és lehetséges, akkor a használt fontok is, valamint az említett alkatrészek kapcsolatát leíró manifesztek, vezérlőállományok (szintén xml-ben ).
Az e-könyvek belvilágáról egy ideális világban egy civilnek annyit kéne tudnia, mint egy jól működő autó belvilágáról, vagy egy weboldal mögött álló kódtömegről: semmit. Működnie kéne. A gyakorlatban is csak annyit kell róluk tudni, amennyi a saját gyártáshoz, vagy esetleg a sérült vagy rosszul összerakott konténerek javításához, esetleg saját célú „tuningjához” kell. Jó minőségű e-könyveket azonban minden ilyesmi nélkül is tökéletesen lehet olvasni. Azaz, ha az előző hárombetűs szavakat (xml, css, stb.) nem, vagy nehezen értetted, ne pánikolj! :-) A dolog gyakorlatilag olyan, mint a weblapok. Olvasni könnyű, jót készíteni nem annyira. Ugyanígy, ameddig jól megy alattad az autó, viszonylag hidegen hagyhat, hogy mit mutat a lambda-szonda, és kinek. Ha babrálni akarsz vele, na akkor kell képbe kerülni.
Hogyan lehet az e-könyvet megjeleníteni, használni?
ELMÉLET: Ahogy a többi médiafájlhoz is, az e-könyvekhez is kell valamilyen megjelenítő platform. Ezek egyik része a szoftveres komponens, a parser, ami értelmezi és megjeleníti a konténerfájlba csomagolt tartalmat. Mivel az e-könyvek legjobban a weblapokra hasonlítanak, ezért a parsert is legegyszerűbb úgy elképzelni, mint egy különleges böngészőt. Mert az, néhány, a könyvekre és az olvasásra kihegyezett különleges funkcióval. Ez a parser pedig futhat gyakorlatilag bármin, aminek a minimálisnál picit több számítási kapacitása és megjelenítő felülete van. Ez lehet az asztali számítógéptől a mobiltelefonig bármi, tabletek, note- és netbookok, és persze a csak e-könyvek megjelenítésére kitalált dedikált olvasók.
GYAKORLAT: Az e-könyvek fogyasztása olvasás, azaz célszerű olyan olvasóplatformot választani, ami jól támogatja az olvasást magát. Ehhez pedig kell nettó kijelzőméret, ami a rövid, impulzusszerű olvasásokon kívül legyen legalább 4 colos képátlójú, a 6-8 col közel ideális. Kell még pixelsűrűség, legalább 160 DPI, ennek hiányában ugyanis szögletesek lesznek a betűk, ami jelentősen rontja a tartalom élvezeti értékét.
A bevett gyakorlat szerint a 6 colos méretű kijelzők a legelterjedtebbek 800x600-as felbontással. Ez klasszikus szöveg fogyasztására teljesen elfogadható, képregények, vagy A4-re méretezet pdf-ek megjelenítésére már csak valamilyen kompromisszummal.
Kijelzőtipusok
ELMÉLET: Nagyon durván kétféle kijelző van a piacon. Az egyik az aktív paneles, háttérvilágítással rendelkező TFT, a legtöbbször valamilyen mobil eszközben, tabletben, vagy okostelefonban. A másik az ú.n. e-Ink. Ez egy speciális kijelző, jeles tulajdonsága, hogy átlátszatlan, ezért nem is lehet „átvilágítani”, ellenben tökéletesen olvasható tűző napsütésben is, energiafogyasztása pedig töredéke az aktív kijelzőkének, az ilyen eszközöket nem naponta kell tölteni, elég havonta is, az olvasási szokásoktól függően persze. Cserében az e-Ink kijelző lapozási sebessége a töredéke a TFT-nek. Normál olvasásnál ez abszolút nem probléma, de aki szeret gyorsan lapozni, „átpörgetni” az oldalakat, az ezt nem fogja szeretni.
GYAKORLAT: a TFT kijelzőket sokan elvetik, mint lehetséges olvasófelületet, de ez szerintem hiba. Az igaz, hogy a TFT kijelzők minősége nagyon széles skálán szór, és az olcsó kategóriát kifejezetten fájdalmas lehet olvasásra használni. A nagy pixelsűrűségű kijelzők (pl. Retina Display) viszont jól használhatóak olvasásra (zárt térben), feltéve hogy a környezeti fényviszonyoknak megfelelő fényerőt állítunk be. Azaz se túl sötét, se túl világos ne legyen a kijelző, mert mindkét esetben fölöslegesen terheljük a szemünket. Cserébe a jobb TFT-kkel és a jobb alkalmazásokkal lehet színprofilt is állítani. A szépia színvilág a legtöbb alkalmazáson létezik, és megfelelően beállított fényerővel igen kellemes lehet.
Az e-Ink még ezzel együtt is normál körülmények között egy nagyságrenddel kényelmesebb olvasásélményt nyújt, papírszerű. A pixelsűrűséggel alapból sincs baj, a HD kijelzők pedig egyszerűen remekek. Új fejlemény, hogy bizonyos modelleknél már van integrált világítás, ez azonban nem hátulról történik, hanem a kijelzőpanel elé kerül egy hajszálvékony diffúzorréteg, ami a kijelző mellé épített LED-ek fényét teríti, többé-kevésbé egyenletesen. Ilyen a Kindle Paperwhite, az Onyx AngelGlow HD vagy a Kobo Glow.
Hosszú olvasására az e-Ink a komfortosabb, sűrű lapozásra, színes képek (pl. képregények) és interakciók kezelésére viszont egyértelműen a TFT a jobb .
Még egy kicsit az eInkről
ELMÉLET: az e-Ink, szemben a TFT-vel, nagyon más alapokon működik. A TFT-n, nagyon leegyszerűsítve addig látható a kép, ameddig a kijelző pixeljei kapnak áramot és háttérvilágítást, pici lökésekben ugyan, de másodpercenként százat is akár. Ettől lesz a képfrissítés irgalmatlanul gyors. Az eInk lényege ezzel szemben az, hogy a pixelek gyakorlatilag emulzióba ágyazott tintagolyócskák, amik addig, ameddig nem kapnak áramot, ugyanazt a felüket mutatják az olvasó felé. Kicsit olyan a hatás, mint egy hátulról nyomtatott újrapapír. Ha a pixel, pontosabban a pigment töltést kap, átfordul. Ami eddig világos volt, most sötét lesz és vice versa. Azaz csak akkor van szükség (teljes) képfrissítésre, amikor a kijelzőn oldalt váltunk. Ami nagy szerencse, mert ezekhez a kijelzőkhöz nagyon nehéz videovezérlőt készíteni. Az első e-Ink kijelzők lapfrissítési sebessége bőven másodperc fölött volt. A dolog ma már jobban áll, a lapozás gyorsabban megy, mint egy papírkönyvnél, de Angry Bird-özni nem ezen kell. Webet böngészni, ha amúgy az eszköz támogatja valamilyen hálózati illesztéssel (WiFi, 3G) akkor éppen lehet, de nem túl komfortos.
További érdekes hatás, hogy ha az ember hagyja lemerülni az eszközt, ami simán összejöhet, mert a töltési „igénytelenség” miatt elfelejti tölteni, akkor az utolsó „oldal” odafagy a kijelzőre, és nem csinál semmit. És ez elég félelmetes tud lenni.
GYAKORLAT: az e-Ink kijelzőkből is volt több generáció. A két legfontosabb paraméter, amire a fejlesztők koncentráltak, a lapozási sebesség és a kontraszt voltak. Nagyjából három generációt különböztethetünk meg a Magyarországon is elérhető, fogyasztásra alkalmas kijelzőkből. Ez a Vizplex, a Pearl, és a legújabb háttérvilágított/HD kijelzők. Ez ár- és minőségi sorrend is, ráadásul civilek által is jól érzékelhető a minőségi ugrás. Vizplex kijelzői voltak a Koobe Classicnak és a Koobe Juniornak, de a Kindle 2-nek is pl., a Pearl kijelző először a Kindle Keyboardban (K3) jelent meg. Fontos megjegyezni, hogy van ugyan könnyen észrevehető különbség a kijelzők között, de megfelelő világítás mellett a Vizplex kijelzők is jól használhatóak. A megnövelt kontraszt az olvasás komfortját növeli, és valamivel kevesebb fény is elég az olvasáshoz, de nem sokkal.
Formátumok
ELMÉLET: Alapvetően az e-könyves formátumoknak célja, hogy magán a tartalmon ne lehessen változtatni, hasonlóan egy rögzített zenéhez vagy filmhez. Megfelelő eszközökkel természetesen mindbe bele lehet piszkálni, de akkor tudni lehet, hogy a tartalomgazda által előállított tartalomhoz képest a módosítás már nem eredeti, nem autentikus.
Nagyon durván két formátumcsaládról beszélhetünk az e-könyvek esetén. Az egyik család a lapkép lezárásával őrzi a tartalmi egységet. Van amikor ez jó, sőt optimális, nyomdai leadásoknál, hiteles másolatoknál, vagy éppen az intenzív grafikus tartalmú olvasnivalóknál, a képregényeknél, prospektusoknál. Ilyen formátum a pdf, a djvu és a tiff pl.. Cserébe ezek a formátumok csak egy méretben (egy felbontáson) optimálisak, akár kisebb a megjelenítő, akár nagyobb, romlani fog az élmény.
A másik család a konténer „lezárásával” őrzi a tartalmat, és a megjelenítés bizonyos attribútumait: a tipográfiát, a dőlt és félkövér szedést, a behúzásokat, az igazításokat, a címsorokat, a lapdobást. Más attribútumokat viszont az olvasóra bíz, jellemzően ilyen a margó, a sortáv, a betűméret, a lapméret. Ezek a formátumok A txt, a doc, az rtf nem e-könyv formátumok, mert túl könnyen engedik a tartalom változtatását. A html-ről lehet vitatkozni, főleg hogy az újratördelés és a formázás az e-könyvekben gyakorlatilag html alapokon történik, viszont önmagában a html nem teszi kötelezővé azoknak az elemeknek a meglétét, amik egy szöveget könyvvé tesznek: borító, impresszum, tartalomjegyzék, stb..
Dedikált (e-Ink) olvasóeszközök
ELMÉLET: két fajta olvasócsalád létezik. Az egyik mögött áll egy tartalomszolgáltató, ezért ezek az olvasók a keresztfinanszírozás miatt a teljesítményükhöz képest tudnak relatíve olcsók lenni, cserébe valamiféle „zártság” , „röghöz kötés” azért megfigyelhető. Ilyenek az Amazon, a Barnes&Noble, és a Kobo olvasói: a Kindle, a Nook, és a Kobo.
A másik családban a tökéletes függetlenség ölt testet, nincs mögötte bolt, és nem annyira a minőségre és az ergonómiára, mint inkább a sokcélúságra optimalizálták ezeket. Azaz kényelemben elmaradnak a „könyvesboltos” olvasók mögött, de tudásban sokszor felülmúlják azokat, jellemzően pl. sokkal több formátumot tudnak valamilyen szinten natívan megjeleníteni. És a keresztfinanszírozás hiánya miatt egy kicsit drágábbak, mint a „boltosok”. Ilyen pl. a Koobe, az Onyx, a Prestigio, a Wayteq.
GYAKORLAT: Praktikusan a Kindle az áránál és a kényelménél fogva letarolta a magyar piacot, úgyhogy errefelé van a Kindle és a nemKindle. A Kindle kényelmére jellemző, hogy nagyon sok, amúgy a kütyükért nem rajongó „civil” is használja, nagy megelégedéssel. Formátumban ugyan keveset támogat, cserébe azt a keveset nagyon könnyű előállítani. További kényelmi faktor, hogy nagyon sok hardverplatformra létezik ingyenes Kindle alkalmazás (PC, Mac, Android, iOS), továbbá a Kindle account mellé jár egy 5 GB-os tárhely az Amazon felhőben, és ezen keresztül szinkronizálódhatnak a keresztülfűzött anyagok az egyes saját platformok között.
De nem kötelező Kindle-t (Amazont) választani. A kényelem feladásával sokkal több szabadsághoz juthatunk, de ezzel bizonyos erőfeszítés élni. A „bolttalan” olvasóknak sokkal több beállítási lehetősége van, de ezekkel lehet, sőt kell is piszmogni, hogy az optimális olvasásélményt (ami szubjektív alapokon nyugszik, és egyénről egyénre, sőt hangulatról hangulatra változik) elérjük.
Mi a DRM?
ELMÉLET: A DRM egy technológiai megoldás, ami próbálja a papírkönyvek paradigmáit biztosítani a digitális világban, de jellegéből adódóan tökéletlen, és a jelenlegi formájában (kemény másolásvédelem) pusztulásra van ítélve. Ez gyakorlatilag egy másolásvédelem, ami a jogos másolást is megnehezíti (a felhasználó saját eszközei között), cserébe a könyvkalózoknak a semminél alig észrevehetően többel nehezíti meg a dolgát. Viszont pénzbe kerül, nem is kevésbe.
További kellemetlen mellékhatása a kemény DRM-nek, hogy lehetetlenné teszi a formátumkonverziót. Erre pedig szükség lehet, ha az olvasó platformot vált, és mondjuk epubról mobira vált, vagy fordítva. Ezt pedig a felhasználó csak akkor tudja megtenni, ha előtte eltávolítja a védelmet, ami elvileg nem megengedett. A konverzió persze önmagában sem tökéletes megoldás, ennél sokkal kulturáltabb, hogy független könyvesboltok mindkét formátumban árulják az anyagaikat, és egy platformváltáskor egyszerűen csak le kell tölteni az aktuális verziót a megfelelő formátumban.
GYAKORLAT: Nemzetközi téren még elterjedt a kemény DRM használata, ezért pl. sok külföldi kiadó is erőlteti hogy a magyar fordításon is legyen ilyen. Magyarországon viszont gyakorlatilag eladhatatlan a kemény DRM-mel védett könyv, kivéve, ha az Amazon árulja. Ezért (is) gyarapodnak lassan a magyar nyelvű, de külföldi eredetű e-könyvek.
A magyar gyakorlat a Social DRM (puha DRM) névre hallgat a nagyvilágban, ami annyit tesz, hogy minden vásárló személyre szóló példányt kap a könyvből, ami láthatóan és láthatatlanul is tartalmazza a tranzakciós adatait. Ezt aztán lehet másolni otthon és többszörözni, mondjuk olvasóeszközök között, de nem legális mondjuk nyilvánosan megosztani.
A dolog meglepően hatékonyan működik, elenyészően kevés incidens volt a puha DRM megsértéséből. A magyar bookwarez szcéna ugyanis a nyomtatott példányokból dolgozik.
Hol találhatunk olvasnivalókat?
A világnyelveken tényleg miénk lehet a világ, a Project Gutenbergtől a nagy könyváruházakkal bezárólag tényleg (majdnem) mindent elérhetővé tettek elektronikusan, az egész gyakorlatilag csak pénzkérdés. Az Amazon (általában) nem alkalmaz területi szűrést az elérhetőségre nézve, csak az árakkal manipulál, értelemszerűen USA című vásárlókat olcsóbban szolgál ki, még akkor is, ha bitről bitre ugyanazt kapja, mint a magyar vásárló.
Magyar nyelven sajnos nem ilyen rózsás a helyzet. Ingyenes forrásnak ott a MEK és a DIA, fizetősnek az ekönyves nagy portálok, a digitalbooks.hu, az ekönyv.hu, a multimédiapláza.com. Az ingyenes helyeken az anyagok kicsit éltesek, a fizetősökön meg kicsit korlátosak, nem minden aktuális slágercím bukkan föl elektronikusan is (bár vannak üdítő kivételek). Ez a „nincs (hivatalos) elektronikus változat” dolog azért változóban van, lassan a nagyobb független kiadók is beállnak a sorba, és megjelengetnek a külföldi bestsellerek is a magyar ekönyv-boltokban. Már nem az a kérdés, hogy lesz-e hivatalos ekönyv-kiadás, hanem az, hogy mikor.
Utolsó kommentek