Prológus

Elég régóta létezik a blog, hogy egyes rosszindulatú/fásulóban lévő egyének megkérdezhessék, hol van már akkor az a nagy e-könyv áttörés. Az egyik kerékkötőről, a gyakorlatilag elérhetetlen jogokról a külföldi eredetű anyagokhoz már siránkoztam egyet. A rossz hír az, hogy jártomban keltemben, amikor könyvkiadóknál e-vangelizálom a témát, rendszeresen beleszaladok egy másik kellemetlen fejleménybe.

Konfliktus 

Ismert átka a magyar könyvpiacnak, hogy a terjesztői rendszer rettenetesen koncentrált, ami még nem lenne feltétlenül baj, csak a Négy Nagy gyakorlatilag azt csinál, amit akar. A független kiadók pedig próbálnak ellenállni, együttélni a brutális terjesztői árréssel, a trükkös elszámolásokkal, az elhúzódó fizetésekkel. És - ez már nagyon kellemetlen fejlemény - ebben a "háborúban" berögzül az a reflex, hogy a túlélésért mindent maguknak kell megcsinálni, illetve hogy a koncentráltság rossz.

Ez pedig ott árt az e-könyv-terjesztés ügyének, hogy minden valamirevaló játékos létre akarja hozni a maga saját terjesztő rendszerét, platformját. Ehhez ugye kell minden nyalánkság, webshop, lehetőleg jól összerakott, ami kezeli az eladásokat, ajánlgat, promózik, be van drótozva a közösségi oldalakba is, stb., ráadásul jól használhatónak illik lennie. Még ha nem is használ DRM-et, akkor is kell bele autentikáció, esetleg verziókontroll,  és így sorban tovább. Tisztán látszik, hogy egy jó terjesztőplatform, még ha nem is annyira kifinomult mint az Amazon, akkor is költséges mulatság, hogy ha az összes fejlesztő szerelemből dolgozik bele. Ha meg nem, akkor hipp-hopp el lehet rá költeni sokszázezer forintokat, de a pár millió sem irrealitás.

Ezt valakinek ki kell fizetnie. Előbb vagy utóbb. A nagy körforgásba pedig alapvetően a végfelhasználók, az olvasók teszik be a pénzt. Ha sok terjesztőplatform születik, akkor sokszor kell ezt a tetemes summát megtermelni.

Ameddig a piac nem fogadja valamifajta szolgáltatáskoncentráció jogosságát, addig nagyjából két forgatókönyv mentén történhetnek az események. Az egyik szálon a kiadók nehezen összegürcölt profitjukból lassan és apró lépésekben rakják össze a terjesztőrendszereiket, amelyek sokan lesznek, és sok profitot fognak elnyelni, mire "termőre fordulnának", ezért tartalmi és kidolgozottságbeli fejlődésük is visszafogott lesz. A másik szálon valaki külső forrást szerez, ami lehet valami multi megjelenése (ennek nem adok nagy esélyt), vagy talál pályázati pénzt, tőkeerős szponzort, vagy bátor befektetőt, és gurít egy nagyot. Ez esetben meg kiteszi magát annak, hogy őt is ugyanolyan bizalmatlansággal fogják kezelni, mint a mostani Négy Nagyot, és nem kapja meg a sikerhez szükséges együttműködést.

Ha megnézzük a mostani legtőkeerősebb játékosokat, akkor jól látható ez az effektus: az eKönyv Magyarországot a Négy Nagyhoz tartozás miatt (sem) akarják elfogadni a függetlenek, a Sanoma meg igazából színre sem tud lépni, hiába röppenek föl időről időre az erről szóló hírek.

Epilógus

Hogy lehetne ebből a csapdából kimászni? Nézetem szerint a kiadói szinteken tapasztalható egyedi törekvéseket semmiképpen nem szabad föladni, hiszen ott az is benne van a történetben, hogy a kiadói folyamatokat miképpen kell átalakítani a többféle formátum és médium támogatásra. De pont a méretgazdaságosság okán szerfölött hasznosnak gondolnám egyfajta, a részvevők által jól szabályozott és ellenőrzött konföderáció-szerűség kialakítását. Egyszerűen nem szeretném az e-könyvek árában sokszor kifizetni a sok terjesztőplatform kifejlesztését, illetve a forrásszűkösség okán éveket várni egy-egy új funkcióra. Az árkartell kialakulásától nem félek, már ma is hihetetlen a nyomás a legális csatornákon, mert a sikeres papírkönyvekből hetek alatt elkészül a "zsivány" verzió.

A másik szálon, ha bejönne egy igazi nagypályás játékos, akkor annak nagyon komoly gesztusokat kell tennie a tartalombirtokosok felé. Tanulnia kell abból, hogy miért berzenkednek a kiadók mostani terjesztői status quo ellen, és expliciten el kell határolnia magát a Négy Nagytól

• értelmes és elfogadható árréssel,
• auditálható és elérhető forgalmi kimutatásokkal,
• gyors és pontos elszámolással, fizetéssel
• jól érzékelhető hozzáadott értékkel (kampányok, promók, ügyfélkezelés, stb.)

Ez persze mind pénzbe kerül, nem is kevésbe, és a beruházás megtérülését is lassítja. Cserébe megkaphatná azt az elfogadottságot az iparágtól, ami nélkül esélye sincs a sikerre.

Szerintem.

Appendix

Professzore

A szomorú helyzet az, hogy egy óriási begyűrűzés kellős közepén vagyunk. Pontosabban egy Möbius-szalagon  rohangálunk körbe-körbe. Miért is?

• nincs tartalom, emiatt az elvileg meglévő (lemért) vásárlói igény nem tud kielégülni (lásd fent),
• mivel nincs tartalom a meglévő (lemért) vásárlói igény alternatív megoldásokat keres (és jórészt talál is),
• mivel a vásárlói igény nem fogyasztásban manifesztálódik, hanem (elnézést, de sajnos sokszor így van) lopásban, a keletkező forráshiány miatt nincs tartalom, tehát GO TO beginning.

Másképpen: az olvasó a kiadóra mutogat, hogy nem ad ki eleget, azt, úgy. Az olvasó a kereskedőre mutogat, hogy drágán, drm-mel és „rossz” formátumban árulja a portékáját. A forgalmazó a jogtulajdonosra és a kiadókra mutogat, hogy nincs anyag, dettó a vásárlóra is, hogy ő bíz lop, ezért kell drm, ezért nem tud ereszteni az árból. A kiadó a forgalmazóra mutogat a magas díjak miatt, továbbá azért, mert alig ad el, emiatt nincs bevétel, emiatt nem tud tartalmat gyártani. És ugye egy szerző miért is bólintson rá egy elektronikus kiadásra, ha azt 3-an letöltik, 300-an meg majd a 3 valamelyikétől ellopják (ez tipikus szerzői/kiadói sztereotípia)...

A KRESZ-t gondolom sokan ismerik... Egyenrangú utak kereszteződése, egy időben négy azonos jellegű jármű érkezik négy irányból. Jobbkézszabály.

No, erre tessék gondolni akkor, kedves Olvasók, amikor nyilatkozni tetszik. Mert onnantól, hogy a „többiek”, vagyis a gyártók és a forgalmazók azt a mentalitást fogják rajtatok, rajtunk látni, hogy „gyártsatok, mert mi meg fogjuk venni, ha olyan módon, olyan formátumban és olyan áron adjátok, ami nekünk tetszik”, máris „elengedtük” őket, vagyis löktünk egyet az épp lejárt „perpetuum mobile”-n. Úgy is mondhatnók, bátorítjuk őket, hogy nosza, érdemes azt a sok (tíz) millió forintot beruházni.

Ó, igen, és kedves tartalomszolgáltatók! Ezt nem úgy kell ám, hogy „ha majd sokat vásárolnak a vevők, akkor majd fejlesztünk, árulunk, kiadunk”, mert az az istenadta olvasó bíz’ ha nincs mit olvasnia, nem fogja sutba hajítani az eszközét, hanem szerez magának olvasnivalót: „Van egy Kindle-m és nem félek használni!”

Egy blogon olvastam nemrégiben: "Modern művészet: „Ó, ezt én is meg tudnám csinálni.” Válasz: „Persze, de nem csináltad!”

Szerintetek?